Megtalált érzelmek /befejezett/

Negyvenkettedik lobbanás 18+

Egy barát, az barát. Minden percben. Akkor is, ha sírsz, akkor is, ha nevetsz. Egy olyan kapcsolat köthet össze vele, ami több és mélyebb, akár egy szerelemnél is. Ezer vihart átéltünk. Zokogtam a vállán. Tajtékzott ölelő karjaim között. Ott voltunk mindig egymásnak, ha szükségünk volt segítségre. Kérdés nélkül adott és adtam, mert a szívemben olyan mélyen lakozott már évek óta. A mi kapcsolatunk erősebb az óceán által ostromlott sziklánál, az eső verte pusztaságnál. Ő az, aki kitartott mellettem, akkor is fogott, mikor összeomlani készült minden. Kedvességével, szeretetével a fényen tartott, mikor feladni készültem nem engedte. Ezernyi szomorú, de még több vidám pillanat, amit őrízek róla, mióta csak barátságunk szárba szökkent. Egy piciny hajtás volt, egy bimbó, ami törékenyen reszketett a szélben. Mi azonban ápoltuk, mert akartuk. Az évek alatt kinyílt, szilárdabbá vált, mint a legkeményebb drágakő a világon. Minden percben számíthatok rá, és nekem sincs olyan, hogy túl későn hívna. Nem a szerelem dallamát írták meg kettőnknek, de mégis egy szép ritmusra dobban szívem, ha látom őt. Ilyenkor érzem a hajnalt, hallom a vidám nevetést, látom ég kék szemében a szeretetet, ami hozzám fűzi.

Most kicsit összetört, lelkét ismét meggyalázták. Ugráltak rajta, mint gyermek teszi a játékain, ha éppen tombol. Megtaposták és ha nem is mutatja, tudom, hogy még érzi. Ott tombol benne, talán tépi azóta is. Szeretnék mellette lenni addig míg sajog, de ő hárít, mondván az életem így is elég bonyolult. Nanami legutóbbi esete igen gyökereiben rengette meg a lelkemet. Reece fizetett miattam és ez a gondolat őröl azóta is. Hiába nyugtatgat, érint szerelmesen. A felelősség súlya nyomja vállamat, azt harsogja, hogy én felelek két lélekért is. Nem szeretném, hogy sérüljenek, elvesszenek, mert én egyszer önzően viselkedtem. Egyikük meggondolatlanságom miatt nyert élete, egyet pedig érzéseimmel láncoltam magamhoz, borzasztó nagy terhet róva így rájuk. A párom keze már gyógyult, a varratot kivették, csak halvány csíkok emlékeztettek rá, hogy mi történt. Viszont a szívemen a heg mélyebben tépődött, szerelmem sebei ott lüktetnek tovább.

Most azonban barátom kicsit kizökkentett a lelki viharomból. Útra kelt, mint a vándor madarak minden évben. Elrepül a messzeségbe, hátrahagyva engem. Szívem vadul dobogott, torkom elszorult, ahogy néztem a kifutón a hatalmas gépet. Percek voltak csak hátra az indulásig. Pillanatok, hogy életem egyik legfontosabb darabja egy hosszú útra induljon. Féltettem őt. A több ezer kilométer ijesztőnek tűnt innen a földről. Nem jártam még a szülőhazám határain túl, ijesztett a messzeség, a magasság, a végtelenség. A gondolat, hogy sokszor a mélységes tenger terül el alattuk egyszerre volt csodás és rettentő. Aggódtam érte. Még búcsúnál is kértem, hogy írjon, ha leszállt Londonban, ne érdekelje, hogy nálunk hány óra lehet. Tudni akarok róla. Megnyugodni, hogy épségben szüleihez ért. Átöleltem és elsuttogtam, hogy a telefonom folyamatosan hálózaton lesz. Írjon, hívjon nyugodtan, mert olyan, hogy nem alkalmas, számomra nem létezik. Nevetve veregette meg a vállamat, hogy nem először teszi meg már ezt az utat, de válaszul csak jobban átöleltem, mire a hangja benn szakadt. Talán már ő sem tudta viccel elütni a tova szaladó perceket.

Megmozdult a gép, irányba fordult, miközben a gyomrom öklömnyire zsugorodott. Minden évben elkísértem, hogy autóját hazavigyem. Nem szerette a reptéren hagyni, így mindig visszavittem lakása garázsába. Az érzést, ami minden alkalommal belém mart, most erősebben éreztem. Szinte lüktetett. Mindig, mikor elutazott úgy éreztem, hogy nem jön többet vissza. A szülei idősek, imádják őt. Nem lett más a szemükben csak azért, mert meleg. Ott, ahol ő született, törvényesen házasságot is köthet szerettei körében. Itt csak én várok rá, ami talán most nem is olyan erős vonzerő számára. A rettegés, hogy nem tér vissza a lelkembe mart. Megszakadnék, bár elengedném, ha így döntene. Érteném, hogy miért tette, ebben az országban eddig csak bántották. Hiába a hibátlan nyelvhasználat, ő csak egy külföldi marad, míg csak él. Most azonban lelke egy piciny zsinóron libeg. Elrontották. Talán örökre. Így a szívem addig fog fájón zakatolni, míg csak vissza nem tér. Beszélni fogunk minden nap, csakúgy, mint az elmúlt években, azonban, hogy most mit hoz az új év, azt nem tudom. Remélem, hogy marad, nem kergeti el egy érzés, ami újra és újra összetörte ebben az országban.