– Mond már meg, hogy miért bujkálunk ezen a sötét, fura szagú helyen – nyögtem, miközben helyezkedni próbáltam. Én sem vagyok törpe, megvan az egynyolcvan, Adrian meg tőlem is magasabb és bepréselt egy sufniba!
– Mond, hogy nem jó velem – simított végig csípőmön, mert nem volt helyünk mozogni.
– Ne nyúlkálj – toltam el a kezét.
– Ugyan már, letapiztalak már mindenhol – röhögte a fülembe. Megmozdultam, hogy a vállára csapjak, erre ölem az övéhez simult.
– Meggondoltad magad, édes? – vinnyogta.
– Nem, csak nem férek el – siránkoztam. Hátamba beleállt valami, amitől felnyögtem.
– Úgy érzem tetszik a helyzet – temette arcát a vállamba, rázkódott a nevetéstől.
– Valami bököd hátul – panaszkodtam. – Sötét van és suttogok. Miért suttogok? – kérdeztem hangosan.
– Elbújtunk – világosított fel.
– Valami nagyobb helyen nem lehetett volna? – vontam fel a szemöldökömet, mire rájöttem, hogy ő nem is látja. – Ki elől bujkálsz? – sóhajtottam lemondóan. Nem jutok ki innen előbb, ha heccelem.
– Karl elől – vallotta be, mire a szívverésem felgyorsult, belsőm tekeregni kezdett, pedig a legkedvesebb bébiszitterem neve el se hangzott. Mindig így fogok reagálni? Elég, ha csak asszociálok és minden a feje tetejére áll?
– Felgyorsult a légzésed – suttogta fülembe, mire megborzongtam.
– Kezdem furán érezni magam – csuklottam.
– Tudok elsősegélyt biztosítani – vágta rá.
– Fura is lenne, ha nem – horkantam fel. – Meginogna a beléd vetett hitem.
– Köszönöm, hogy hiszel bennem – mondta, hangja kicsit fájdalmasan csengett a sötétben. Most, hogy érzékeim kiéleződtek, hallottam hangjában a kétségbeesés apró foszlányait.
– Vakon. Bárhol, bármikor – tettem hozzá.
– Akkor itt öregszünk meg – jegyezte meg.
– Mi? – nyikkantam fel.
– Az előbb mondtad, hogy bízol bennem – tett szemrehányást. – Hamar meggondoltad magad.
– De ez egy sufni – fakadtam ki.
– És? Velem lehetsz – jelentette ki, mintha ez lenne a világ legnagyobb ajándéka. Szeretem én őt, de nem szeretnék így élni vele életünk hátralévő részében.
– Imádok veled lenni. Ha rajtam múlna már gyűrűd lenne. Minden este összevesznék veled, hogy dobd a zoknid a szennyestartóba. Reggelente egy kanállal csapnék a fejedre, hogy azzal edd a tejszínhabot a kávéról, ne úgy, mint egy kisbaba, tíz ujjal, de kezd klausztrofóbiám lenni – vázoltam fel.
– Nem is dobom már a nappali közepére minden este a zoknimat. Hétből már csak hatszor – felelte sértetten.
– Kicsípted a lényeget – röhögtem fel. Nem is ő lenne, ha nem venne mindent ennyire lazán.
– Belegondoltam. Ha ilyen vagy, sajnálom előre a párodat – nyerített fel. – Lehet jobb, hogy nem passzolunk.
– Én meg a bejárónődet – fintorogtam.
– Neked is van, csak farka van – vágott vissza.
– Nem nő és zizzenj le a farkáról – fúrtam az ujjamat az oldalába, mire feljajdult.
KAMU SEDANG MEMBACA
Megtalált érzelmek /befejezett/
RomansaÉrzéseink igen változékonyak. Van hogy lángolnak, máskor éppen csak parázslanak. Megtapasztalhatjuk általuk a boldogság és a fájdalom minden lépcsőfokát. Hosokaya Ayato megjárta a szerelem rozoga ösvényét, az elengedés fájdalmát, hogy ezáltal a szer...