Megtalált érzelmek /befejezett/

Tizedik lobbanás

Lányom lelke ismét megtört. Anyukája megint megtiporta, akit még ez sem érdekelt. Nem hívta, nem kért elnézést tőle, amiért nem tudott jönni. Hívtam, de nem vette fel. Gyűlöltem ezért újra, pedig lelkem kicsit megnyugodott tudván, ha nem is vagyok vele, vigyáznak rá. A kicsikém éjjel mellém bújt és úgy kapaszkodott belém, mint aki többet elengedni nem akar. Átkaroltam egész éjjel, letöröltem könnyeit, ha kibuggyantak. Nem számított, hogy reggel fáradt leszek, koncentrálni képtelen. Csak ő és senki más volt a lényeg. Tudtam, hogy az asszisztensem úgy fog rám nézni, hogy az egyetlen kaktusz alá földelném el magam, ami az irodámban van, de ez sem számított. A mindenem reszketett, ő kérte, hogy segítsek. Az oviban reggel nem akart elengedni, csak sírt keservesen. Nyújtotta felém a kezét, pont ugyanúgy, mint mikor legelőször vittem. Szívem meg akart szakadni. Ha van rá mód ölembe veszem és a világ végére szaladok vele. Eldugni vágytam, hogy soha többet senki ne tudja bántani. Elmondtam az óvó néniknek, hogy mi történt. Kedvesen nyugtatták meg, amit már csak az üvegablakon át láttam. Ott kellett hagynom, bíznom kellett benne, hogy képzett emberek tudnak egy törött lélekkel mit kezdeni.

Remegő kézzel hívtam fel Reece-t, hiába beszéltünk előző este majdnem egy órán át. Újra kértem, hogy vigyázzon rá és ő újra biztosított róla, hogy míg ő terelgeti, senki a közelébe nem mehet. Elmesélte tervét, hogy szünetekben utána kérdez az óvodapedagógusoktól, hogy mivel lehet felvidítani, összerakni egy sérült kisgyerek lelkét. Szívemet melegség járta át, háborgó lelkem kicsit nyugalomra lelt ismét. Mellette biztonságban éreztem kislányomat és valahol magamat is. Nem csak Koharunak volt vidámsága gyógyír, hanem számomra is. Megvárt. Minden este, mikor csak nálunk volt. Mindig keveset evett Koharuval, hogy tudjon velem is. Jólesett minden szava, minden gesztusa, amivel hozzánk állt. Kellett pár nap míg minden helyre zökkent. Reece mindent megtett, hogy lányomnak könnyebb legyen. Mikor arra értem haza, hogy lányom csengő kacagásától zeng a lakás, szívemet melegség járta át. Úgy éreztem évek óta először, hogy nem vagyok egyedül. Nem kell egymagamban szembe szállnom mindennel. Lehetek apa és férfi is szakmámat gyakorolva. Hálás voltam az azúr tekintetért, ami piciny boldogságot lopott az életünkbe. A bizalom, amit nem osztogattam feltétel nélkül, kezdett teljesen kialakulni. Már nem járt percenként azon az agyam, mi lehet lányommal. Tudtam, hogy vigyáz rá és talán elhittem, hogy a sárkánnyal is birokra kel piciny tündérkémért.

Nanami nem hívott vissza. Minden egyes telefoncsörrenéstől görcsbe ugrott a gyomrom. Vártam, hogy hív. Vártam, hogy Reece fog, mert ex barátnőm fogást keresett rajta, de lassacskán a kedélyek bennem is lenyugodtak. Lelkem zizegése alább hagyott. Képes voltam újra csak Koharura koncentrálni és befogadni babysitterünk lágy, barátságos rezgéseit. Agyam tudta, hogy hülyeséget csinálok, hisz nem szabadna ennyire közel menni a lobogó tűzhöz. Forrósága átmelenget, de ha hozzáérek, talán fájón megéget. Egy heget kapok ismét, de valamiért a súlyát nem éreztem teljesen. Akárhányszor elhatároztam, hogy a következő teát nem kérem, a mosolya, amivel fogadott, a keze, amivel felém nyújtotta a bögrét erősebbnek bizonyult. Lassan sétáltam a tűzbe vájt ösvényen, körülöttem lobogott minden. A kérdés csupán az volt, hogy mikor marnak belém a táncoló lángok.

Sóhajtva dőltem hátra a székemen. Túl voltam négy tárgyaláson közben az asszisztensem tele hányta az asztalomat elintézendő dolgokkal. A hasam veszettül korgott. Messze volt már a reggeli, ráadásul nézeteltérés volt két kollégám között, akikkel beszélnem kell. Már megnéztem a vita okát, ki is javítottam, de a kohézió megbomlott, azt is helyre kell állítani mert csak együtt vagyunk képesek működni.

Kopogtatásra néztem fel. Az ajtóm nem volt zárva, de mindig kopogtattak, mert tiszteltek. Az ajtóban Hokona állt, kezében két gőzölgő bögrével. Mosolygott rám, de valamiért az övétől kirázott a hideg. Talán a tudat, hogy tetszek neki, keltette bennem ezt. Nem akartam. Neki nem. Egyes írásformákban virágot jelent neve, azonban én nem szerettem volna, ha nekem nyílik.