Megtalált érzelmek /befejezett/

Negyvennyolcadik lobbanás

Az év vége számomra mindig is a számvetésről szólt. Arról, hogy mit tettem az adott éven, mi történt és min kell majd javítanom, hogy az életünk még jobb legyen. Emlékszem arra az évre, mikor kislányom megszületett. Előző év végén úgy éreztem, hogy megszakadok. El kellett engednem egy számomra fontos embert és olyannal élnem, akit szívből gyűlöltem. Magához láncolt, mert tudta, hogy úgysem engedem el gyermekemet. Csak ültem csendesen a gyerekkori szobámban, ott, ahol felnőttem. Ezernyi emléket szereztem. Jókat és rosszakat egyaránt. Potyogtak a könnyeim. Nem szerettem volna azt, ami történik, de már tudtam, hogy nem lehet beleszólásom. Robogott felém a január, ami örökre megváltoztatta az életemet. Akkor költöztünk össze Nanamival. Az utolsó, független szilveszterem volt, mielőtt magam mögött hagytam volna gondtalan életemet, hogy felnőjek egy feladathoz. Egyedül voltam. Fájtam belül. Barátom is messze volt, bár folyamatosan írt nekem és igyekezett tartani bennem a lelket. Úgy éreztem, hogy az életem nem lehet már jobb, hogy amit kaphattam szépet az életben, már magam mögött hagytam. Aztán felsírt a kislányom és vele együtt életre keltem én is. Minden, ami szép volt, ketten lopták be a lelkembe: Koharu és Adrian. A nevetésük, kedvességük, szeretetük adott elég erőt, hogy küzdjek, hogy év végén megfogadjam a következő év még szebb lesz.

Előző évben ismét úgy éreztem, hogy beleszakadok a helyzetbe. Évek óta egyedül neveltem már a lányomat. Anyja csak néha-néha lépdelt vissza az életünkbe, hol hosszabb, hol rövidebb időre. Mikor bejelentette, hogy szeretné lányomat, törni-zúzni szerettem volna. Soha nem akarta magával vinni, bár nem is engedtem, most meg igényt tartana rá? Éjjeleket töltöttem ébren. Vele jártam egyetemre. Vele tanultam, a munkahelyemre is bevittem, mikor benn volt dolgom. Az óvodakezdés megváltás volt, mert jobban tudtam koncentrálni, hogy nem a sarokban csacsogott az angyalkám. Erre előállt azzal, hogy bírósági útra tereli lányunk felügyeletét. Én azt hittem, rosszul leszek, mikor ezt meghallottam. Nem hittem el, hogy megteszi, de megtette. Rettegtem, mert tudtam, hogy az anyákat részesítik előnyben, amit megértek, de nem akartam adni a kicsikémet. Adrian azt mondta, hogy legyek őszinte. Mondjak el mindent az elmúlt évekről. Nanami hárított. Azzal, hogy tanult, majd gyakorlatlan volt. A bíró szerencsére átlátott a helyzeten és jogerőre emelte azt, amit már én csináltam évek óta: megkaptam a felügyeleti jogot, bár kapott láthatási időt. Nagyon dühös volt, azt mondta, hogy még ezért megfizetek. Az egész évünk egy hullámvasút volt. Hol fájt, hol pedig boldogan éltünk. Mihelyt pár perc nyugalom jutott, érkezett a vihar is. Küzdöttem a vad tengeren, próbáltam partot érni, de nem igazán akart menni. Azt hittem, már soha nem fogok kikötni, mikor a legváratlanabb helyről érkezett a segítség.

Vettem egy mély levegőt az asztalnál ülve, ami meg volt rakva finom ételekkel. Az év végi ebédünket fogyasztottuk kollégáimmal. Egy családként üzemeltünk mindig is, így ezt is megünnepeltük minden évben, de idén kifejezetten nehéznek éreztem ezt a pár órát. Máshol vágytam lenni, azokkal, akik szebbé teszik az életemet. Lányom nevetését akartam hallani, párom érintéseit érezni. Megcsókolni őt, míg lányom nincs jelen, forró ölelést lopni, mikor már alszik. Ez az év amilyen rondán indult, úgy lett mégis gyönyörű. Ha valaki egy éve azt mondja, a következő szilveszterem szebb lesz, nem hiszek neki. Azonban az élet néha igen kiszámíthatatlan, akkor ad valamit, mikor már lemondtunk mindenről. Én egy szép szerelmet kaptam. Egy társat, akinek puszta léte megdobogtatja a szívemet. Szerelmes perceket, remegtető éjjeleket. Szeretném, ha ez az érzés örökké tartana. Akarom, hogy addig maradjon életemben, míg csak utoljára le nem hunyom a szememet. Bolond lennék emiatt? Megeshet, de én így szeretnék hinni kettőnkben. Abban, hogy minket egymás mellé írt az élet a könyvébe. Azért születtünk, hogy a másikat boldoggá tegyük.

Megrezzent a telefonom. Mosolyogva oldottam fel a képernyőt. Egy képet kaptam. Elmosolyodtam a láttán. Reece és Koharu is lisztesen integettek nekem, miközben párom puszit nyomott kislányom arcára. Velük szerettem volna lenni, de nem lehetett és ez szomorúsággal töltött el.