Megtalált érzelmek /befejezett/

Tizenkilencedik lobbanás

A felnőtt életem nagy része eddig nem volt túl egyszerű. Túl hamar kellett felelősséget vállalnom súlyos tettekért. Egy élet megfogantatásában vettem részt, nem vehettem félvállról érkezését.

Megküzdöttem minden egyes percünkért, amit lányom boldog nevetése festhet színesre. A vihar több százszor éledt már fel, zavart össze mindent, majd tűnt el hirtelen. Mégis állok még, mert azt akarom. Büszke férfi lenni és jó apja leányomnak és talán, ha úgy hozná az élet, szerető partnere egy másik embernek. Azonban, ha erre gondolok, mindig ugyanaz jut eszembe, ugyanaz a kék szempár vibrál lelkemben. Elmúlik valaha? Vagy egyre mélyebbre vési magát bennem, ahonnan már kivakarni nem is lesz olyan egyszerű? Tudom, hogy ki kell. Egyszer el kell engednem, mert majd menni akar. Nem leszünk számára más, mint kedves emlék. Nekem viszont a szívemen egy karcolás, amit ő csinált akaratán kívül. Minden egyes perc, amit vele töltöttem, több energiát ad a folytatáshoz, mint bármi más. Felhívtam őt aznap este, mikor az iskolát meglátogattuk, mert kért rá. Ugrált a gyomrom, de pillanatok alatt kellemes beszélgetéssé enyhült a társalgás. Élveztem minden egyes percet, amit vele beszélhettem. Nem láttam ugyan, de hangja végigborzongatta testemet. Szívem hevesebben kezdett dobogni, ahogy meghallottam nevetését. Reszkettem. Pont úgy, mint az alig kinyíló bimbók a tavaszi szélben. Úgy éreztem kivirágzok. Minden hirtelen színessé vált, ami a ködbe burkolódzott. Csak ő létezett. Csak a hangja. Kedves szavai. Vicces megjegyzései. Ha lehetne, mindig beszélgetnék vele. Figyelném őt, mozdulatait. Lennék légy a falon, pók a sarokban, apró pillangó a vállán, aki csendben figyeli minden egyes rezdülését. Bár hallanám néha, hogy mire gondol. Bár lehetne kicsit befolyásolni gondolatait, és elsuttogni agya rejtekében, hogy ne felejtsen el soha.

Ismét a papírok felett görnyedtem, de figyelni kevésbé tudtam rá. Azonban, ahogy a vége felé lapozgattam, a szemem guvadni kezdett, a szívem pedig olyan hevesen verni, hogy azt hittem, kiugrik a helyéről.

Becsuktam a mappát és megnéztem a nevet rajta. Azonnal beugrott a fiatal fiú, akit nem rég vettünk fel. Tehetségesnek bizonyult a felvételin, de most igen nagy hibát vétett. Életem egy újabb feladata elé néztem, vezetőként kellett viselkednem. Néha kételkedtem abban, hogy képes vagyok rá, de mikor rájöttem, hogy engem vesznek elő, ha a részlegem rosszul csinál valamit, igyekeztem a főnök szerepét felvenni. Hiába ismertem őket régebbről, nekem kellett józannak lennem, ezért szerettem átnézni a kezdők dolgait és azokét, akik hajlamosabbak érzelmi behatásra rosszul dolgozni.

Felemeltem a telefonomat és tárcsáztam az asszisztensemet, hogy küldje be nekem Amaya Madokát, de lehetőleg tegye csendesen. Asszisztensem ennyiből értette, hogy valamit csinált a fiatal férfi, de nem akarok belőle nagy felhajtást csinálni. Alapvetően a cég elvei arról szólnak, hogy segítsük egymást, ha kell, magyarázzunk el újra mindent. Ezzel csak azt akartam elkerülni, hogy kollégáink minél kevesebbet tudjanak meg. Ők is vétettek, én is. Elődöm is így kezelte a helyzetet, és ezt követendő példának is tartottam.

Ahogy felhangzott a kopogás, egy szabad után nyílt is az ajtóm. Asszisztensem beengedte a vörösre színeződött arcú kollégámat. Alig múlt huszonkettő, nem rég esett ki az iskolapadból. Látszott az arcán, hogy zavarban van, mégis emelt fővel várta, hogy mit szeretnék tőle. Barna szemében rettegés ült, sötét hajtincsei vizesen tapadtak homlokára.

– Foglaljon helyet, Amaya-san. – A tisztelet, amivel felé fordultam, nagy követ dobhatott le a szívéről, mert szinte hallottam, hogy felsóhajt. Nem mosolyodtam el, mert nem volt posztomhoz illendő. Most nem barátként fordultam felé, hanem felettesként. Nem szerettem ezeket a helyzeteket, de szükségesek voltak, hogy egyre jobb és jobb vezető legyek. Velük akartam dolgozni, nem ellenük. Azt szerettem volna, hogy a hierarchiában elfoglalt helyzetünk ellenére kapcsolatunk jó legyen. Megbízzanak bennem, el merjenek mondani bármit. Ő nyilván még nem ismert, ezért ült tekintetében a rémület. – Hogy érzi magát nálunk?