Megtalált érzelmek /befejezett/

Harminckilencedik lobbanás

Kicsit idegesen kopogtattam a tollamat az asztalon, percenként a mobilomat figyeltem. Az idegesség alattomosan mászott végig testemen. Mire észrevettem, már egész belsőmet remegtette. Ha szeretünk valakit, féltjük. Óvnánk minden percben. Mellette vágyunk lenni bármi is történjen vele és én most nem lehettem. A szívem vadul dübörgött, miközben újra megnéztem a telefonomat, de az üzeneteim továbbra is olvasatlanok voltak. Reszkettem azért, hogy felhívjam, halljam hangját, tudjam, hogy jól van. A néma bizonytalanságnál rosszabb dolog nincs. Reggel sápadt volt, csendben kavargatta a kávéját, és kicsit elfintorodott, mikor belekóstolt. Azt mondta szédül, de próbált mosolyogni. Azt mondta, hogy haza megy és órák helyett ledől kicsit. Lehet, túlfeszítette a húrt. Tudom, hogy sok felelősséget róttam rá az utóbbi időben. Ott volt neki az iskola, a félévi hajrá, de mégis töretlenül ment lányomért, és maradt velem ébren éjszaka órákon át. Hajnalban írta háziját, keltem már arra, hogy mellettem ülve épp prezentáción dolgozott. Szívem elszorult, nem akartam bántani, de akaratlanul lehet mégis megtettem.

Újra telefonomra néztem. Lassan ebédidő jött és ő még mindig nem jelentkezett. A hiány, amit éreztem, az ismeretlen volt számomra. Soha nem függtem még ennyire senkitől, nem akartam minden pillanatomat megosztani mással. Ő más volt. Hisz ő a menny és a föld, a szépség a festővásznon, szelíd szellő a forró napban. A minden, a szeretet, a béke, az ki fényt hozott az életembe. Most azonban kókadoztam hiányától, mint virág az éltető eső nélkül. Sóhajtottam egy nagyot és visszaejtettem a telefont az asztalra, ami halkan koppant. A gépem felé fordultam és átfutottam, ami előttem volt. Már elkészült napokkal ezelőtt, csak át kellett néznem. Azonban a gondolataim elkalandoztak. Páromhoz vágytak repülni, őt szeretni, rá mosolyogni. Enyhül ez valaha? Ez a gyötrő vágy utána? Elég, ha meghallom hangját, egy ölelés, vagy a nevetése és úgy érzem, hogy akarom, annyira, mint sivatag az esőzést. Érinteni vágyom a nap huszonnégy órájában, újra és újra elsuttogni, hogy mennyire szeretem. Az újdonság varázsa még körül ölelt, egy burokba tolt minket, ami csak a miénk volt. Abban akartam vele lenni, csendesen, szépen szeretni. Lehet, hogy idővel enyhül majd ez, de most amennyire ijesztő így érezni, annyira kellemes is. Szeretni vágytam, megkaptam őt, egy angyalt, akivel most nem is tudom igazán, hogy mi van.

Halk kopogás törte meg gondolataimat, asszisztensem lépett be, karjában egy nagy köteg papírral. Mikor megláttam a sírógörcs akart elkapni, de ő elmosolyodott. A viszonyunk kezdett egyre jobb lenni.

- Ezt nem magának hoztam - emelte meg az aktákat, mire én megkönnyebbültem. - Megyek a pénzügyre vele, csak előbb szólni akartam, hogy a délutáni értekezleteket törölték. - A hallottaktól boldog lettem azonnal, úgy éreztem, hogy ez egy ajándék számomra. - Ha végzett az értékelésekkel és átküldi javításra, akár haza is mehet. - Hangjában bujkált egy kis mosoly. Mióta megtört a jég, kifejezetten figyelt rám, ami jólesett. Ha kicsit elkalandoztam rám szólt, ha elakadtam segített. Néha úgy éreztem, hogy csak próbára tett szigorával, meg akart róla győződni, hogy megfelelő utód lettem. Most is tudta, hogy mire vágyok, elmenni és csak e-mailen tartani a kapcsolatot mindenkivel.

- Köszönöm - biccentettem, mire ő is. Elindult ki, mikor eszembe jutott valami.

- Ha betegnek akarna levest vinni, hol venné? - mondtam ki gyorsan a kérdést, de a fülem bele is vörösödött azonnal. Ő visszafordult, végigmért, majd elmosolyodott.

- A legjobb, ha én főzném - felelte azonnal, mire az én szám is megremegett.

- Ez az opció nem hinném, hogy megfelelő lenne. Van egy olyan érzésem, hogy tüzet rakni az iroda közepén nem lenne célszerű - feleltem kedvesen.

- Ebben az esetben kipenderíteném az emeletről pillanatok alatt - válaszolta komolyan és ahogy nézett rám, biztos voltam benne, hogy meg is tenné.