Megtalált érzelmek /befejezett/

Harmincnegyedik lobbanás

Az emberi lélek igen sérülékeny, elég egy apró karcolás és talán egy életen át viseljük fájdalmát. Eltörölni nem lehet, talán kísér, míg csak élünk. Ahogy növekszünk egyre több sebünk lesz. Némelyik vérzik, míg csak forog a Föld, némelyik beheged idővel. Azonban gyermekek nem érdemlik ezt a sorsot, ahogy azt sem, hogy apja bűneikért szenvedjenek. A virágomban valami összetört. Megeshet, hogy olyan mély sebet kapott, ami kihat élete további részére. Soha nem bántottam. Akkor sem, ha már csak egy hajszál választott el attól, hogy hasonlóan tegyek, mint Nanami. Kaptam én is pár atyai pofont, de élénken él még bennem hogyan szakadtam meg ezen alkalmakkor újra és újra. Mikor nagyobb voltam már és égett az arcom apám keze után, megesküdtem, hogy ha lesz gyerekem egy ujjal sem nyúlok hozzá. Akkor sem, ha végtelenül ideges leszek. Nem ő kérte az életet. Nem ő játszott egy ártatlan lélekkel. Ő jött és engem boldoggá tett egy igen embert próbáló időszakban. Ő a fény az éjszakában, a hűs levegő a nyári melegben. Most azonban megsérült. Nem ég már arcán anyja kezének nyoma, de tudom, hogy lelkében ott a seb, ami lüktet és vérzik fájdalmasan.

Nem beszélt róla az angyalkám, pedig vártuk. Reece is, én is. Végig velünk volt, de játszanunk kellett a színjátékot, amire némán kért. Tekintete azonban szomorú maradt, gyűlöltem magam, mert miattam történt, az érzéseim miatt. Nem tudtam anyjának adni, másnak szántam akkor, de neki nem kellett. Évek kellettek, a zűrzavar kellős közepe, egy kamasznak felnőnie, hogy végre szabadon szerethessek. Éreztem. Minden érintésén, csókján, hogy ami ő maga, azt nekem szánja. Fülemben csengtek még sóhajai, szerelmes szavai. Éreztem őt lángolni, élni, repülni az ég felé. Azokban a pillanatokban ő volt a minden. Száraz földnek az eső, tavasznak a virág, hajnalnak a harmat. Kaptam belőle egy piciny darabot. Engedte, hogy én legyek az, aki először érinti szerelmesen.

Este azonban mennie kellett. Kislányom engem akart, velem aludni. Alhatott volna a kanapén Reece, de tudtuk mind a ketten, aligha bírnánk ki egymás csókja nélkül. Így ő hazament én pedig lányomat öleltem, aki úgy kapaszkodott belém, mintha valami el akarná tépni tőlem. Nem engedtem. Csendesen meséltem neki hercegnőkről, hős lovagokról. Ő csak bújt és halkan kérlelt, hogy ne hagyjam el sohasem. Egymást ölelve aludtunk el, másnap reggel pedig a legszebb csillag ébresztett. Az imádott, azúr tekintet volt az első, amit megláttam. Fölém hajolt, ébresztgetett, befogta számat, hogy lányom alhasson tovább nyugodtan. Óvatosan másztam ki az ágyból és ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, úgy esett ajkaimnak, mint egy szomjazó. Ujjaim is beleremegtek üdvözlő csókjába. Vágytam rá azokban a hajnali percekben, és ő ezt pontosan tudta. Lágyan érintett, csendesen falt, halkan mondott egy mesét, miközben az ismerős dallamra táncoltunk kéz a kézben.

Koharu örült neki, hogy visszajött, annak még inkább, hogy ismét hármasban töltöttük el a napot. Én home office-t jelentettem. A konyhaasztalon könyökölve hol őket néztem, hol a számokat. Reece is elment pár órára, mert iskolába is járnia kellet, de délután újra velünk volt, amikor már a kicsiny virágom jobban érezte magát.

Nehéz így egyensúlyozni. Szeretném, ha a kicsikém tudná mit érzek. Azt, hogy számomra Reece az igazi. Azonban mindig történt valami, ami miatt nem mertem még a vállára dobni ezt a súlyt is. A világ kegyetlen, szeretném még tolni a pillanatot, mikor minden kiderül és egy angyal kerül célkeresztbe. Talán akkor már elég erős lesz ahhoz, hogy ne ingassák meg gyökereiben.
Sóhajtva ittam bele a vizembe, miközben barátomra vártam, aki épp vizsgált még. Azt mondta, hogy lehet hányás szaga lesz, mert egy miniszörnyeteg arra vetemedett, hogy fél tucat krétát elrág. Úgyhogy a ruhája színesebb lett, mint a Pride zászlója. Elképzeltem, amint barátom kilenc különböző nyelven káromkodik, miközben úgy néz ki, mint egy bohóc. A gondolatra is elmosolyodtam, csak reménykedhettem, hogy nem néznek hülyének.