A Japán Cserediák (Sunki)

Az Évnyitó

Sunoo pov.:

Az idegesítő ébresztő hangjára ébredek amihez a konyhából jövő csörömpölés társul.

Idegesen trappolok le a lépcsőn mikor a konyhába érek megláttam, hogy anyukám kapkodva keres valamit.
 
-Nem láttad a kocsi kulcsot?-kérdezi

Csendben megrázom a fejem, majd a konyhába megyek hogy valami ehetőt összedobjak.

Sosem kaptam sok figyelmet vagy szeretetet a családomtól, amire egy velem egykorú gyereknek szüksége lenne. Én a mostoha testvérem mellett mindig második voltam és leszek.

A szívem mélyén reménykedtem abban hogy anya eljön velem az évnyitóra de a kapkodását meglátva az összes reményem  elszált.

Mivel ez lesz az első napom az iskolában kicsit izgulok, a gyomrom görcsbe rándult amikor arra gondolok hogy egyedül kell elmennem.

Anyukám szó nélkül hagyja el a házat.
Lépteket hallok a lépcső felől.
A mostoha testvérem rohan le a lépcsőn engem figyelmen kívül hagyva.

A mostoha testvérem Jin a családom gyöngyszeme helyes arccal, jó jegyekkel egy dolgot kivéve, a felém irányuló viselkedését.
Sosem voltunk jóban mivel a maximalizmus megtestesítője emberi nagyságban.

Jin jóval idősebb nálam, de nem bánom, mert így legalább nem kell egy suliba járnunk.

A ,,bátyámnak" előbb kezdődik az iskola így ő hamarabb elment itthonról.

Egyedül maradtam.
Mint mindig.

Idegesen kaptam táskámhoz, de a gyomorgörcsnek köszönhetően egy falatot sem tudtam enni, ezért erőtlenül indultam el az iskola felé.

Összetörve néztem a sok családott, ahol a szülők boldogan fogják gyerekeik kezét.

Az első könnycsepp végigszántotta az arcom amit a második majd harmadik követett.

Miért hagy mindig mindenki egyedül?!

Miért nem lehet egy normális családom?!

Könnyeimet letörölve mentem be az iskola kapuján a mosdó felé sietve.
Az egyik csapot megnyitva mostam meg az arcom hogy eltüntessem a sírás nyomait.

Az órarendemet elővéve ellenőriztem le hogy melyik terembe is kell mennem.
Mikor realizáltam hogy késésben vagyok sietősebbre vettem a lépéseimet.
A teremhez érve láttam, hogy már az összes diák és szülő a osztályban van.
Minden tekintet rám tapadt én pedig egy kicsit össze húztam magam, mert utálok a középpontban lenni és ki nem állhatom, ha néznek.

Kellemetlenül éreztem magam mivel az osztályból csak nekem nem voltak itt a szüleim.
Szomorúan kémleltem az osztálytásaimat, ahogy boldogan beszélgetnek egymással.

Leültem a leghátsó, üresen maradt padba, amikor egy másik fiú lépett be a terembe.

A kezét felém nyújtva huppant le mellém.
Kezem óvatosan az övébe csúsztattam majd óvatosan megráztam azt.

-Park Jongseong vagyok.-mondta

-Kim Sunoo.- válaszoltam szűkszavúan.

Őszintén fura stílusa van de úgy érzem hogy mi még jóban leszünk.