A Japán Cserediák (Sunki)

Utazás

Ni-ki pov.:

Sietve megyek két barátommal a hátam mögött.
Mivel a repülő nem sokkal a búcsúzas után indult így már nem volt sok időm.
Izgatott voltam, de féltem is egyszerre.
Nem akarok otthagyni mindent, bár más más választásom.

-Vigyázz magadra! Ha kell egy kis lelki támogatás hívj fel minket nyugodtan.-mondta Jay könnyes szemekkel egy szomorú mosoly kíséretében.

-Tudom, Hyung! Ti is vigyázzatok!-mondom visszaszorítva könnyeim.

-A hatos járat 15 perc múlva indul.
Kérem kezdjék el a felszállást.-mondja a monoton női hang a hangosbemondóba.

Megragadom bőröndjeimet és egy utolsó ölelés után hátat fordítok a két fiúnak és indulok a gépemhez.
Könnyeimmel küszködve sietek a beszállókapuhoz(?).
Az egyik alkalmazottnak felmutatom a jegyem, majd ő a helyemre kísér.
Helyemet elfoglalva várom az indulást.

Pár perc elteltével a hangszóró ismét megszólal.

-Kérem a kedves utazókat, hogy a biztonsági övet kapcsolják be a biztonságos felszállás érdekében.-

Végrehajtva az utasítást lazulta el egy kicsit az ülésben tovább várakozva.
A könnyek még mindig mardosták a szemem.

Mellettem egy fekete maszkos férfi ült, aki észre vette a fájdalmam.

-Elnézést, minden rendben?-kérdezi aggodalmasan.

Rá se nézve bologattam.
Nem voltam beszélgetős kedvemben.
Hirtelen kezét éreztem meg a hátamon.
Először megrezzentem, de nem löktem el.

-Ha van valami baj nyugodtan mond el.-próbál kicsit felrázni.

-Köszönöm, hogy aggódik miattam, de igazán nincs rá szükség.-hazudok

Egyet bólint, majd elveszik karját a hátamról.

A felszállás után csak zenét hallgattam, ami segített rendezni a gondolataim.

Egy kis idő múlva szemeim lecsukódtak és négy nap múlva először tudtam rendesen kipihenni magam...

Nyugodt alvásomat az egyik itt dolgozó nő törte meg.

-Uram, hamarosan leszállunk.-mondta kedvesen.

Bólintottam, majd elkezdem összeszedni a dolgaim.
Gyorsan írtam egy üzenetet Jay-nek, hogy megérkeztem, majd felhívtam Yuri-t is, akitől a munkát kaptam.
El is küldte az ideiglenes lakásom címét, ahová a landolás után el is indultam.

Egyszer csak a nyugtalanság elfogott.
Az eddig felgyülemlett stresszt és bizonytalanság kezdte elnyomni teljes belsőmet.
Csak szerettem volna nyugodtan továbbtanulni és élni az életem, de ezt a családom nagymértékben befolyásolta.
Sajnos nem választhatjuk ki a családot, amibe belekerülünk.

A szállásra értem.
Cuccaimat leraktam és beljebb mentem.
Egy kis szoba konyhával, füldővel, nappalival, és egy erkéllyel, ami Tokió utcáira nyílik rá
Nem túl nagy, de nekem teljesen megfelelő.
Barátságos környék.

Elkezdtem kipakolni és beilleszkedni.
Amíg ez tartott úgy döntőttem bekapcsolom a TV-t.

Valamelyik híradó csatornára megyek.
Először nem nagyon figyelek, de egy hírre felkapom a fejem.....

Sziasztok Bucikáim!🥯

Anyucitok visszatért.

Elnézést a késésért, de egyszerűen csak elszaladt az idő és megfeledkeztem az írásról.

Na mindegy nem keresek kifogásokat.

További szép nyarat!☀️