A Japán Cserediák (Sunki)

Rossz Előérzet

Jungwon pov.:

Az idő csak telt.
Még mindig sírva öleltem Szerelmem, aki szintén engem szorongatott.
Egyszerre keringtek bennem az elmúlt időszakban felgyülemlett érzelmek.
Csalódottság, szomorúság, hiányérzet.
A lelkemet mardossák minden pillanatban és az emberi kapcsolataimnak is ártanak.
Egyszerűen csak nem akartam ezt többé.
Még jó, hogy Jay itt van mellettem és támogat.

Sokáig voltunk még ebben a pozícióban, de sajnos a nyugodt pillanatot megtörte barátom halk és nyugtató hangja.

-Woni, minden rendben lesz, nyugodj meg.-

Szipogtam még egy párat, majd erőt véve magamon álltam fel öléből.

-Köszönöm, hogy mindig támogatsz és mellettem vagy!-mondom

-Életem...-mondja kissé elhalt hangon, majd ő is szipogni kezd.

Mégegyszer átölelem.
Hagytam neki, hogy kiadhassa a gondolatait könnycseppek formájában.
Elhúzódtam tőle és mélyen szemeibe néztem.
Szenvedélyesen ajkaimra hajolt.
Ledőltünk az ágyra egy pillanatra sem elválva.
Nagyon hiányzott már ez az érzés...

Reggel párom kedves szavaira keltem.

-Woni, ébredj.-mondja egy szájrapuszi kíséretében.
-Készülődni kell!-nyomatékosítja előző mondatát.

Tőlem válaszként csak egy fáradt nyögést kapott.
Erőt véve magamon keltem ki az ágyból.
Elvégeztem a reggeli rutinom.
És kezdődhet még egy unalmas nap a munkában...

Niki pov.:

Hazafelé sétálgatva merengtem a tájba.
Szerelmes párok és vidám gyerekek.
Egy kicsiny mosoly jelent meg arcomon.
Mindennél jobban vágytam a gondtalanságra.
Egy kis mentális és fizikai pihenés se ártott volna...

Hazaérve letettem a bevásárló táskát és eldőltem az ágyamon.
Rettenetesen rossz előérzetem támadt.
Próbáltam ignorálni, de minél jobban erőltettem, annál inkább kezdett felülkerekedni rajtam.
Szorongás és pánik kerített hatalmába.
Ezeket mind csak az új helyzetre fogtam....

Figyelemelterelés képpen, rendet raktam, hogy megteremtsem az alap komfortérzetet.
Hiába mindez, nem múlt el a nyomasztó érzés....

Egy hirtelen felindulásból felhívtam Jay-t és Jungwon-t.

-Szia Niki, hogy telt a napod?-szólt bele a fiatalabb.

-Jól...vagyis fogjuk rá, csak azért hívtalak titeket, mert tudni akartam, otthon minden oké e.-próbálom tettetni magam és nem sírni, mert már most hiányoznak.

-Itt minden oké...jó nem akarok hazudni, egyikünk sincs jó lelki állapotban, gondolom te se.
Nagyon nehéz, de megpróbálunk túlélni.
Erősek vagyunk és együtt megoldjuk.
Bármi baj van hívj nyugodtan, ha csak ki akarod panaszkoni magad vagy tanácsot kérni, mi itt vagyunk.
Vigyázz magadra, egyél rendesen és minden rendben lesz, hidd el.-mondja anyáskodva.

-Köszönöm Hyung!-pityeredek el alíg hallhatóan.

-Bármikor számíthatsz ránk.- érezhetően elmosolyodott.
-Most mennem kell, de majd még beszélünk. Szia!-

-Viszlát Hyung! Köszönök mindent.-

Majd bontottam a vonalat.

Hálás vagyok értük...

Sziasztok Bucik!🥯💜

Régen jelentkeztem már ilyen formában, de újra itt vagyok.
Összeszedtem a maradék mentális erőmet és írtam pár részt.
Remélem tetszett.

Legyen további szép napotok!
Byeeee!😘