Együtt Átmegyünk Ezen

105 7 6
                                    

Jungwon pov.:

Bejelentésem hosszú csend követte, majd egy nagy csapódást hallottam.

-Ni-ki...Ni-ki, itt vagy? Hallasz? Mi történt?...-nem érkezett válasz, biztos nagyon sokkolhatta a hír.
Egy ideig még tartottam a vonalat, hátha beleszól valaki, de hiábavaló volt minden reményem.
Úgy tíz perce vártam, aztán jobb ötlet hiányában megszakítottam a vonalat.
Lábammal idegesen trappolni kezdtem, amikor is Jay megjelent, az ajtónak dőlve nézett rám zavarodottan.

-Kivel beszéltél?-kérdezi, amire nem tudtam hirtelen válaszolni, mert még Ni-ki öngyilkossági kísérletéről sem mondtam neki.

-Öhmmm, el kell mondanom valamit...-

-Woni, mondd csak nyugodtan.-nézett mélyen szemeimbe, bíztatva, hogy ő meghallgat akármi merül fel.

-Előre sajnálom, hogy nem mondtam el ezt előbb és nem tudom mi üthetett belém.
Pillanatnyilag jobbnak találtam magamban tartani...-

-Életem...nagyon megijesztesz, ugye tudod?

-Sajnálom, nem akartam.-mondom lekonyuló ajkakkal mire kezét az arcomra helyezi, másikat pedig a combomra.

-Folytasd kérlek.-

-Ni-ki megpróbálkozott az öngyilkossággal.-mondom ki teljesen szárazon, szépítés nélkül.
Jay álla a földet súrolta.

-Hogy mit csinált?-

-De már jól van.-erőltetek egy mosolyt magamra, majd két pillanattal később szipogni kezdek és kitör rajtam minden.
Keservesen sírok Jay mellkasára hajolva, miközben próbálom kiengedni azt a rengeteg ingert, amit már képtelen vagyok feldolgozni.
Barárom csak szelíden a hátamat simogatja, de megszólalni nem tudott.

-Tényleg sajnálom, nem tudom hogy gondoltam.-török össze mégjobban.

-Shhh, Szívem, nyugodj meg, semmi baj. Együtt átmegyünk ezen.
Nem egyedül kell ezt a fájdalmat elviselned, de kérlek legközelebb azonnal mondj el mindent.
Ilyeneket ne tarts magadban, meg amúgyis tudod, hogy nekem bármiről beszálmolhatsz legyen az bármi.
Imádom, ha sokat beszélsz.-vigyorog rám szorosabban magához ölelve.

-Köszönöm, hogy vagy nekem.
Nem tudom, hogyan érdemeltelek ki.-csillapodok le egy kicsit.

-Ezt én is kérdezhetném tőled...-megható válasza miatt elérzékenyülve ölelem mégjobban magamhoz...

-Szerelmem, gyere és menjünk el sétálni.-mondta megtörve a békés csendet köztünk és felnézve rám szemeivel, mire feleszméltem és kibújtam öleléséből.

-Rendben, ránkfér.-helyeseltem párommal, majd rámosolyogtam.
Szorosan összekulcsoltuk ujjainkat és elindultunk kiszellőztetni fejünket...


Sziasztok Duckó Bucikáim!
Már megint elkéstem.
Nem fogok kifogást keresni, egyszerűen csak nincs ötletem és inkább más könyvekre szeretnék koncentrálni.
Nagyon remélem jól vagytok és élveztétek a részt.
Még mindig hálás vagyok minden Bucinak.

Legyetek jók!❤️








A Japán Cserediák  (Sunki)Onde histórias criam vida. Descubra agora