A Japán Cserediák (Sunki)

Köszönöm Újonc

Ni-ki pov.:

Takashi magamra hagyott az óriási épület közepén.
Büszke lehetek Nao-ra.
Az évek alatt egy egész céget alakított ki saját magától.
Rá kellett jönnöm, hogy itt nagy teljesítményt várnak el és én csak úgy belecseppentem ebbe a világba, szakma vagy képzettség nélkül.
Túl tudok majd, élni itt?
Vagy elbukok már az elején?...

-Nishimura Riki, igaz?-halkottam meg egy hangot magam mögül, majd hirtelen megfordultam.

-Igen, én lennék az.-húzom ajkaim egy erőltetett mosolyra és mélyen meghajolok.
A fekete ruhás alak volt az...
Nyomasztó és egyben biztonságot nyújtó kisugárzása volt, olyan mintha ezzel az érzéssel már találkoztam volna.

-Choi San.-mutatkozott be.
A neve hallatán nagyon meglepődtem, hogy valószínűleg koreai származású.
-A jövőben együtt fogunk dolgozni és megnyugtató lenne, ha jó kapcsolatot ápolnánk.-huncut mosoly kúszott arcára.

Nem akartam félre érteni, de elég nehéz lett volna.
Nem tudom mire céloz és nem hiszem, hogy ebből jó dolog fog kisülni....

Csak kínosan elmosolyodtam és vártam, hogy esetleg távozik, de nem tette meg.

-Esetleg elkérhetném a telefonszámod?-nézett elutasítást nem tűrő tekintettel a szemembe.

-Persze.-csúszott ki számon, amit azonnal meg is bántam.
Miért adnák meg a számom egy ilyen rámenős bolondnak!?
Kezeim a mobilon után kutattak, hàtha előbb szabadulok ebből a kellemetlen szituációból.
Felmutattam neki a számot, amit gyorsan beírt a telefonjába.

-Köszönöm Újonc!-köszönt kissé gúnyosan, majd kacsintott.

-Örvendtem!-mondtam a lehető legnagyobb műmosollyal.

Még dolgozta fel az agyam a történéseket, amikor kezdett egyre nagyobb sürgés forgás lenni.
Kíváncsian tekintettem körbe és láttam, hogy egy magas, modell alkatú férfi lép be az épületbe.
Irigy voltam.
Nagyon is.

Hirtelen kaptam egy e-mail-t, amire azonnal felkaptam a fejem.
Megnéztem és láttam, hogy Naoto küldött egy mellékletet.
Átnéztem és csak alap tudnivalók álltak a dokumentumban.
Megláttam egy magas férfit, aki felém integetett, jelezve, hogy menjek oda.

-Jó napot!-igyekeztem oda, majd meghajoltam.

-Te vagy az újonc igaz?-kérdezte.

-Igen.-válaszoltam szűkszavúan.

-Kérlek, vidd fel a kellékes dobozokat az emeletre.-kért udvariasan.

Bólintottam egyet majd a dobozokért siettem.
Felkaptam őket és célba vettem az emeletet.
Lassan sétáltam végig a folyósókon.
Csodálat és büszkeség érzése kerített hatalmába a hatalmas létesítményt vizsgálva.
Igazán büszke lehetek régi, jó barátomra, Naora, aki családi háttere ellenére is, egy egész vállalatot teremtett a semmiből...

Gondolataim a valóságra térítve lépcsőztem fel a dobozokkal a kezemben.
Meglátott egy alkalmazott és intett, hogy a rakjam csak le, ő, majd intézi a többit.
Hálásan pillantottam rá, mivel nem nagyon tudok még kiigazodni itt...