A Japán Cserediák (Sunki)

Miért?

Sunoo pov.:

Szememet nyitogatni kezdtem és próbáltam valamit felfogni a környezetemből, de nem igazán jártam sikerrel.
Tiszta fehér volt minden.
Erőteljes fertőtlenítő szag terjengett mindenhol, amiből már nem volt nehéz rájönni, hogy hol is vagyok.
Nagy nehezen kinyitottam szemeim és körbe néztem.
Számításaim beigazolódtak, tényleg egy kórházban voltam.
Egy gépre voltam rákötve, aminek monoton pittyegő hangja már kezdett idegesíteni.
A szobában nem volt senki így inkább visszadöltem az ágyra.
Egyből azon kezdtem el gondolkozni, hogy hogyan kerülhettem ide, de nem nagyon tudtam emlékeimet előhozni.

Egy kis gondolkodással eltöltött idő után egy fehér ruhás ápoló lépett be az ajtón.
A géphez lépett, hogy leellenőrizzen valamit, majd rám pillantott.

-Hogy vagy?-kérdezi unott hangon.

-Mi történt?-érdeklődtem figyelmen kívül hagyva előző kérdését.

-Elájultál, majd ide hoztak, hogy ellássunk téged, kivizsgálás még folyamatban van, de minden rendben lesz........ remélhetőleg.-mondta a végén kicsit elhalkulva.

A nő mondandója után már nem voltam benne biztos hogy minden oké.
Bár nem is nagyon érdekelt, mert ugy sem vagyok fontos senkinek sem akkor meg nem mindegy?!

Az ápoló elhagyta a helységet.
Pár perc elteltével nyílt az ajtó.
Ni-ki, Somin és Jay lépett be rajta ami kicsit meglepett, nem számítottam látogatókra.

-Szia Sunoo, hogy vagy?-kérdezi Jay.

-Talán megmaradok-válaszoltam unottan.

-Nagyon megijesztettél.-jön oda Somin az ágy melletti székre leülve.

-Sajnálom, hogy csak bajt okoztam.-mondtam.

Ismét elkezdtem szédülni és a egész szoba forgott velem együtt, amihez egy erős fejfájás társult.
Fülem sípolni kezdett.
A fejemhez kaptam kezemet az erős hang hallatán.

-Sunoo, jól vagy-szólt Somin aggódva.

-Igen, csak egy kicsit fáj a fe-fejem.-mondtam szaggatottan.

Somin sóhajtott egyet, majd hátra dőlt a széken. Ni-ki közelebb lépett hozzám amitől szívem gyorsabban kezdett el dobogni.
Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett.
Már le se tudnám tagadni, hogy a vele együtt töltött idő alatt teljesen bele zúgtam.
Olyan mint valami nyálas tini film.

-Ugye tudod, hogyha van valami baj nyugodtan mond el nekem, mert bennem megbízhatsz. Nem ismerjük egymást olyan rég óta, de nyugodtan megbízhatsz bennem.-mondja Ni-ki nyugtató hangon, amibe beleborzongok.

-Köszönöm.-mondom halkan.

Az bejárati ajtó ismeretlen kinyílik és egy orvos lép be rajta.

-Kérlek titeket hagyjátok el a helységet.-mondja az orvosnak kinéző alak.
-Sunoonak egy újabb vizsgálatra lesz szüksége.-jelentette ki mire nagy nehezen kikászálódtak a szobából.

Két ápoló el kezdett húzni a kerekekkel felszerelt ágyon egy vizsgáló terem felé.
Amikor a terembe értünk csináltak egy röntgent, majd visszatoltak a szobámba.

Nem tudom, hogy mi van velem, de amint vissza vittek a szobámba szemeim nehezedni kezdtek és hamar el is nyomott az álom.
Talán 2 órát aludhattam, amikor meghallottam nevelő anyám irritáló hangját.
Most az átlagosnál is kevesebb türelmem volt, ahhoz, hogy valami hülyeséget megint a fejemhez vágjon.

-Komolyan, azért kellett eljönnöm a munkámból, mert elájultál.-mondja gúnyosan, semmi felé együttérzést nem mutatva.

-Kérlek, most nagyon nincs ehez türelmem.-mondom idegesen.

-Mi az, hogy nincs ehhez türelmed, nekem kellett ott hagynom a rohadt munkámat miattad.-válaszolja indulatosan, majd az ajtóhoz lép és kicsapta azt megy ki rajta.

Nem tudtam, hogy most ezen miért húzta fel magát.
Nem foglalkozva vele feküdtem el az ágyon.

Az bejáraton ismét bejött valaki ma már sokadjára.

-Egy sajnálatos hírt kell közölnünk önnel.-kezdi az orvos.
-Az agyi tájékon a feje hátsó részében egy kisebb daganatot diagnosztizáltunk.......

Sziasztok 🌺

Hamarosan hozom a folytatást!

‼️‼️A betegség tünetei a későbbiekben kitaláltak lesznek.‼️‼️

Hibákért bocsi!

Köszi a figyelmet!

Bye! Bye!