A Japán Cserediák (Sunki)

Én Itt Leszek

San pov.:

Teltek a másodpercek, percek, órák....
Idegesen piszkálva ujjaimat, próbálva levezetni a felgyülemlett káoszt a fejemben.
Megöl a várakozás.
Egyszercsak elémlépett valaki.
Az orvos volt.
Azonnal felpattant az a kényelmetlen korházi székről.

-Hogy van Ni-ki? Túléli? Bemehetek hozzá?-rohantam le szegényt a kérdéseimmel.

-Uram, kérem nyugodjon meg először.-kérlelt a szakember

-Sajnálom...-mondtam lehajtott fejjel.

-A fiúnak sok pihenésre lesz szüksége, illetve gyógyszereket írok fel neki, hogy könnyebben épüljön fel ebből a kritikus állapotból.
Állampolgárságilag koreai, bár tudom, hogy japán származású, szóval vissza kell szálítanunk az országba, hogy ott könnyebben jusson orvosi ellátáshoz.
Érzelmi támogatásra is szüksége lesz....-közölte a tudnivalókat.

-Rendben Uram, segítek, amiben tudok.
Köszönöm a tájékoztatást.
De benézhetek hozzá?-kérdezem reménykedve.

-Most épp altatásban van a vérveszteség miatt, de nemsokára felkel.
Talán egy óra még...ja és még valami.
Holnap küldjük vissza a beteget koreába.
Maga hozzátartozó, ugye?-teszi fel kérdését.

-Igen...vagyis fogjuk rá.-válaszolom.

-Rendben, felkérném, hogy ön legyen a kisérője.
Remélem vállalja.-

-Persze, hogy vállalom. Mint mondtam, segítek, ahol tudok.-

Eltelt egy óra.
Izgatott voltam és kiváncsi.
Ezernyi kérdés tornyosult fel elmémben.
Ri-ki szobájából ismét kilépett az orvos és egy halvány mosolyt lehetett felfedezni arcán.
Kissé sikerült megnyugodnom.

-A fiú felébredt, bemehet hozzá.-mondta.

-Rendben, köszönöm.-álltam fel, majd meghajoltam tiszteletem kimutatva.

Lassan nyitottam be a szobába.
A fiú bágyadt tekintetét rámemelte.
Egy kisebb kellemesség fogott el, hogy végre láthatom.
Az ágya melletti székre ültem, majd egymásra néztünk.
Nem itt akartam kifaggatni, hogy miért tette ezt...amúgy is felzaklatott.

-Jobban vagy?-kérdeztem egy bíztató mosollyal.

-Fogjuk rá.-húzta elhúzva ajkait.

-Most nem foglak kérdezgetni a történtekről, de nem úszod meg.-mondtam enyhe szigorral hangomban.
Bólintott, tudomásul véve a sorsát.

-Ja és én itt leszek, ha szükséged lenne valamire.-bíztattam

-Köszönöm, Hyung, hogy megmentettél.-mondta.

-Holnap megyünk Koreába. Ott könnyebben jutsz majd kezelésekhez és ellátáshoz.
És még van valalmi...amikor rád találtam és kihívtam a mentőket csörögni kezdett a telefonod.
Egy fiú volt...azt hiszem Jungwon.
Nem tudom, hogy mi történt veled korábban vagy ki ez a fiú, de téged keresett...nagyon aggódott.
Szóval kérlek hívd vissza.-adtam át neki telefonját, amit magammal hoztam a lakásából...

Üdvözlök minden Bucit, aki ide tévedt.🥯❤️

Rég nem volt rész, amiért bocsánatot szeretnék kérni, de most összehoztam egy részt.
A hibákért bocsánat!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!🐰❤️

Legyetek jók!
Puszi!😘