A Japán Cserediák (Sunki)

Nem akarlak elveszíteni

Ni-ki pov.:

Sunoo közölte velünk, hogy neki még a könyvtárba kell mennie, ezért mi egyedül hagyva öt igyekeztünk az osztálytermünkbe.
Már szólt a jelző csengetés, majd a végleges becsengetés is, de Sunoo nem jött.
Kezdtem egyre jobban beparázni.
Azon gondolkodtam, hogy inkább utána megyek, de ebben a "csodálatos" történelem tanárnő megállított, amikor már léptem volna ki az ajtón.
Nem kedveltem ezt a tanárt és szerintem ezt az érzést ő is viszonozta felém.
Nem volt rá különösebb oka, de szeretett kitolni velem.

-Hová, hová-kérdezte gúnyosan.

-Őőő....... mosdóba mennék-találtam ki valami hülyeséget.

-Persze.... még mit nem!Üljön csak vissza a helyére!-utasított.

A helyemre vánszorogtam és vártam, hogy esetleg Sunoo megérkezzen, de nem jött.
Egyre jobban kezdtem nyugtalankodni, ahogy Jay és Jungwon is.
Alig vártam már, hogy vége legyen ennek az unalmas órának.
Mikor kicsengettek már rohantam is Sunoo-t keresni.
Már elegem volt egy kicsit abból, hogy folyamatosan utána kutatunk.
Az utóbbi időben már egyre jobban kezdi elhagyni magát.
Kedvelem, már nem is próbálom tagadni, de ha nem teszem meg a feladatom Jackson biztos megfenyeget.
Nevelő apámnak nincsenek érzései.
Nem érdekli ha valami fáj vagy te nem szeretnéd.
Minden tárgyi támogatást megkaptam tőle, de mentálisan és lelkileg egyáltalán nem mondhattam ezt el.
A saját nevelési módszereit alkalmazta, ahhoz, hogy képes legyek embert ölni vagy valami mocskos dolgot tenni.
Én ebben nőttem fel.
Nem egy gyerekhez méltó módon.....

Már mindenhol kerestem Sunoo-t.
Sehol sincs.
Nem tudom hova mehetett, de amikor megláttam Sunghoon-t, az egyik legjobb barátomat oda futottam hozzá.

-Nem láttad valahol Sunoo-t?-kérdeztem tőle, de egy kicsit megijedt kérdésemre.

- É-Én nem. Miért tőlem kérdezed?-nevetett kínosan.

-Ha látod valahol szólj, oké?!-

Tovább futottam a fiút keresve.
Kicsit furcsáltam Sunghoon reakcióját.
De nem is foglalkozva vele sokáig kutattam tovább.
Rettegek attól, hogy valami baja történik.
Nem sok idő telt el és kaptam egy hívást is, amit fel is vettem.

-Jó napot, maga Kim Sunoo közeli hozzátartozója?-kérdezi a telefon másik végén egy vékony hang.

-Igen, az vagyok.
Megtudhatnám hol van?-érdeklődök lihegve a futás miatt.

-Az Asan orvosi központban tartózkodik épp, egy műtéten vesz részt.
Halál közeli állapotba került.
Kérem siessen ide minél hamarabb.
Pár papírt is ki kell tölteni majd.
Fiú nincs valami jó állapotban.
Siessen!-hangsúlyozta, én pedig teljesen ledermedve kezdtem el az említett kórház felé venni az irányt.
Nagyon be pánikoltam.
A sírás határán álltam, mikor a kórházhoz értem és sprinteltem is be.

Megláttam Sunoo-t, aki egy eltolható ágyon vittek be a szobájába.
Utána akartam futni, de a lábaim a sok futás miatt feladták a szolgálatot és a földre estem.
Felsegítettek és egy székre ültettek.
Rángatózni kezdtem az ápoló karjai közt, mert a beteg fiúhoz akartam menni.
Egy idő után feladtam és nem menekültem tovább.
Hagytam, hogy a kórházban dolgozók rendbe szedjenek.
Amikor végeztek azonnal Sunoo szobájába igyekeztem.
Mikor megpillantottam a gyógyszerektől félig bekábult, félig alvó fiút, a szívem majd megszakadt.

-Nem akarlak elveszíteni.......-