A Japán Cserediák (Sunki)

Story Time

Sunoo pov.:

Reggel ismét iszonyatosan erős fejfájásra kelek.
Próbáltam kinyitni a szemem, de nagyon nehezen tudtam.
Amikor végre sikerült megláttam, hogy egy nagy vörös folt van az ágyneműn.
Hirtelen ültem fel az ágyon ami miatt még jobban megszédültem.
Az ággyal szemben volt egy tükör, amiben megláttam az orrom, ami tiszta vér volt.
A fürdőszobába siettem, ahol megmostam az arcom, majd a az ottani tükörbe néztem.
Borzasztóan festettem.
Táskás és álmos szemek, sápadt bőr.

-Most meg mégis mihez kezdjek?-kérdőjelezem meg magam.

Pár perc gondolkodás után a telefonomért indultam.
Az mobilom órájára nézve állapítottam meg, hogy már délután van és én szinte átaludtam az egész napot.
Rengeteg nem fogadott hívások volt, Jaytől, Somin-tól Jungwon-tól és még Ni-ki-től is.
Nem foglalkozva velük mentem a táskámhoz és kivettem belőle az orvosom által felírt gyógyszereket.
A kezembe vettem két kapszulát és víz nélkül nyelven le őket, annak reményében, hogy ez majd csillapítani fogja fejfájásom.

Lehet, hogy vissza kéne hívnom őket mert már biztos aggódnak és nekem is hiányoznak már, de ugye véletlenül elszórtam magam a betegségemről Jay-nek és nem akarom, hogy aggódjanak értem.
Egyenlőre csak egyedül akarok lenni, de úgy is kell mennem iskolába, ahol nem meglepő módon úgy is találkozni fogunk.
Valami munkát is kell keresnem, mert az évek alatt összegyűlt pénzemből nem sokáig fogok kijönni.
Gondterhelten sóhajtok és az ágyról elkezdem leszedni a véres ágyneműt, majd a mosógépbe rakom, amit el is indítok.
Kopogást hallok a bejárat felől.
Kimegyek az előszobából, majd gondolkodás nélkül nyitok ajtót.
A következő pillanat Jay ront be engem szorosan átölelve.
Remegtek a kezei és sírt.
Egy pillanatra elengedett és könnyes tekintetét rám emelte.

-Soha...Soha többet ne csinálj ilyet...kérlek annyira aggódttam, azt hittem, hogy valami butaságot csináltál magaddal, nem tudtam aludni, annyira sajnálom, hogy magadra hagytalak és nem vettem észre semmit.-mondta egy levegővel sajnálkozó arckifejezéssel.

-Sajnálom...-pityeredtem el gyenge lelki állapotom miatt.

Megint szorosan átölel.
Meglátom Ni-ki-t és Jungwon-t is a bejárati ajtó előtt.
Könnyeimet letörölve engedem el Jay-t és oda sétálok hozzájuk.
Mindkettőjüket gyorsan átkarolom.

A nagy ölelkezés után behívom őket az új lakásomba.

-Kérlek mondj el mindent, akármi van megpróbálok segíteni.-kérlel Jay

Biztatóan a szemembe néz.
Egy nagyot sóhajtok, majd belekezdek a történtek mesélésébe.
Mindent elmondtam nekik, a támadóról agydaganaton keresztül a végrendeletig és, hogy az apám, akit mindig is vissza vártam már nem él.
A monológ végére már tiszta könny volt az arcom.

-Annyira sajnálom-zokog Jay, majd egy csoportos ölelésbe von minden itt lévőt.
Késő estig beszélgettünk vagy épp együtt sírtunk.
Addig társalogtunk, amíg mindenki elálmossodott és elaludtunk.

Sziasztok💗

Elértük az 500 megtekintést!!!!!!!
Nagyon szépen köszönöm annak, aki még mindig itt van és néha szavaz, kommentel vagy csak elolvasta a részeket.
Nagyon sokat jelent nekem.

Köszönöm Mindenkinek!😘

Bye, Bye