A leszármazott

Lyra

A reggel fájdalmasan korán volt, így szinte sírtam, mikor csörgött az órám. Jól telt az elmúlt egy hét, de nagyon elfáradtam. Úgy festettem, mint aki három napja nem aludt. A tükörképem rendesen megijesztett.

Egy hét alatt már mindent megéltem, szinte. Minden tantárgyból kaptunk demót és persze volt olyan, ami nem tetszett.

A legunalmasabb tantárgy, a mágiatörténet volt, az egyetlen olyan óra, amit kísértet tartott. Binns professzor, mikor már nagyon öreg volt, egy este elbóbiskolt a tanári szoba kandallója előtt, és másnap reggel, amikor órára indult, a teste ott maradt a székben. Azóta Binns kísértetként diktálta a neveket és az évszámokat, és mi továbbra is összekevertük Esztelen Emericet Undok Ulrickal. A professzor „lelkes" tanítása ellenére.

Flitwick professzor, a bűbájtanár olyan alacsony volt, hogy könyvkupacra kellett állnia, ha ki akart látni az asztal mögül. Az első óra elején böngészni kezdte a névsort. Mikor Harry nevéhez ért, izgatottan sikkantott egyet, és eltűnt az asztal mögött. Szakadtunk a röhögéstől, miközben a professzor visszamászott a könyvekre.

McGalagony órája megint más volt. Harrynek igaza volt, amikor megállapította, hogy a professzorasszonnyal nem érdemes kukoricázni. Az okos és szigorú tanerő mindjárt az első órán tisztázta a játékszabályokat.

„-- Az átváltoztatás az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a tantervben szereplő mágiák közül – jelentette ki. – Aki rendetlenkedik az órámon, attól egyszer és mindenkorra búcsút veszünk. Ne mondják, hogy nem figyelmeztettem magukat."

Ezután a professzorasszony malaccá változtatta a tanári asztalt, majd a malacból ismét asztalt csinált. Nagyon tetszett nekünk a mutatvány, és alig vártuk, hogy mi is kipróbálhassuk. Egykettőre kiderült azonban, hogy még sokáig nem fogunk bútordarabokat állatokká változtatni. Először is rengeteget jegyzeteltünk, azután kaptunk egy-egy szál gyufát, és azt kellett tűvé varázsolnunk. Óra végéig csak nekem és Hermionénak sikerült látható változást előidéznünk a gyufaszálon. McGalagony professzor meg is mutatta az osztálynak, milyen szép fényes és hegyes lett Hermione gyufája, és ritka ajándékkal: egy mosollyal jutalmazta a lányt. Majd hozzám fordult és végig nézett az asztalon.

-- Hol van a gyufa? – vonta össze a szemöldökét, mire a kezébe adtam a tűt.

-- Ott tanárnő. – mutattam a hegyes tárgyra.

-- Önnek sikerült teljesen átváltoztatnia?

-- Úgy tűnik. – vontam meg a vállaimat.

-- Figyelmet kérek! Íme, az első gyermek, aki már az első héten sikeresen egy új tárgyat varázsolt!

A termet felemésztette a tapsvihar, majd az óra után mindenki megkérdezte, hogy miképp csináltam.

Az osztályt a tantárgyak közül a legjobban a "sötét varázslatok kivédése" izgatta, de Mógus órája kissé nevetségesnek bizonyult. Az egész teremben átható fokhagymaszag volt – köztudottan azért, hogy távol tartson egy vámpírt, akivel Mógus Romániában találkozott, és aki a professzor szerint mostanában készült eljönni érte – valóban így hiszi, apám is megerősítette –. A turbánját saját bevallása szerint egy afrikai hercegtől kapta ajándékba, amiért megszabadította őt egy rámenős zombitól. Ez a történet azonban nem mindenkit győzött meg, és mikor Seamus Finnigan megkérte Mógust, hogy meséljen a zombival vívott párviadaláról, a professzor elpirult, és az időjárásról kezdett beszélni. Egyébként a turbánt is különös illat lengte körül, és a Weasley ikrek váltig állították, hogy az is ki van tömve fokhagymával.

Apámon a bűbáj elég érdekesen működött. Néha teljes uralmat kapott Mógus felett, de általában a professzor megtartotta „józan" eszét. Így történt az, hogy ha apámmal akartam beszélni, akkor a férfi tarkójával trécseltem, mert ott volt apám igencsak eltorzult arca.