A leszármazott

A Malfoyoknál

Prüszkölve gurultam ki a kandallóból, s szétterültem a gyönyörű, fa padlózaton, s próbáltam összeszedni magamat. Utáltam hop-porral utazni, mindig bevertem a könyökömet a különböző kapukba, vagy éppenséggel elhánytam magam az utazások után.

Végig néztem magamon, majd nyöszörögve konstatáltam, hogy tetőtől-talpig kormos vagyok. Gyorsan letisztítottam magamat egy pálcasuhintással, majd mikor lépteket hallottam, felpattantam.

Narcissa lépett be a szobába, majd meglepődött arckifejezéssel nézett rajtam végig, mire egy sugárzó mosolyt villantottam rá.

-- Jó napot, Mrs. Malfoy! – léptem közelebb hozzá, mire gőgösen nézett rám.

-- Miss Denem! – biccentett. – Örülök, hogy látom. Minek köszönhetjük a látogatást?

-- Engedélyével, Dracohoz jöttem, s apám jóvoltából, itt is aludnék pár napot.

A nő csak bólintott, majd sarkon fordult, s elegáns léptekkel, elindult kifelé a szobából, mire követtem. Egy hosszú folyosón sétáltunk végig, ebből arra következtettem, hogy nem éppen a főbejáraton érkeztem.

A ház továbbra is gyönyörű volt, ez nem változott az alatt a két év alatt, míg nem tévedtem errefelé. A falakat végig festmények díszítették, amit különböző Malfoyokat ábrázoltak. Nem is lehetne vitatni, hogy azok. Gőgös tekintetük, s platinaszőke hajuk mindent elárult, továbbá minden festményen szerepelt egy kígyó, a Mardekár jóvoltából.

Ami feltűnő volt, hogy egy nő sem volt megfestve, ami iszonyú bizarrá tette az egész házat.

-- Mrs. Malfoy, miért nincsenek a nő nemű Malfoyok megfestve? – mutattam a képekre, mire elmosolyodott.

-- Azért, kedvesem, mert évszázadok óta nem született egy női Malfoy sem. – válaszolta. – A beházasodott nők, mint én, nem számítanak.

Ez alatt beértünk a hallba, ahol az idősebb Malfoy állt, kezével a sétapálcáján támaszkodott, s egy levelet nyálazott át, időről-időre összeszaladó szemöldökkel.

-- Jó napot, Mr. Malfoy! – köszöntem neki, mire felnézett.

-- Á, Miss Denem! – egyenesedett fel, majd összehajtotta a levelet. – Tényleg nem szeretnék modortalannak tűnni, de igencsak megkönnyítené a levél elolvasását, ha Petigrew meg tanulna helyesen írni...

-- Rajta vagyunk az ügyön. – bólintottam, mire a férfi morgott valamit.

-- Minek köszönhetjük a látogatást? – folytatta.

-- Dracohoz jöttem. – mutattam fel a pinduri bőröndöt, ami a zsebemben volt. – Már, ha nincs ellenére.

-- Legalább ráveszi a fiamat, hogy hagyja el legalább egy percre a szobáját... – jegyezte meg Narcissa. – Egész nyáron nem látjuk, mert bent kuksol abban a helyiségben...

Ezt megmosolyogtam, majd az éppen érkező házimanókra néztem. A helyen, amit otthonunknak nevezünk, nincsenek manók, mivel Perselus elüldözte őket, a családja halála után.

A manók egy csettintéssel a kezükbe varázsolták a bőröndöt, majd miután visszanagyították, elsiettek vele. Tágra nyílt szemekkel néztem utánuk, mire Lucius kisegített, hogy nem fogják kinyitni, ami csöppnyire megkönnyebbítette a lelkemet.

-- Megkínálhatom valamivel? – fordult felém Narcissa.

-- Nem kérek semmit, köszönöm.

-- Tud valamit a fiunk helyzetéről? – lötykölgetett Wiskeyt, Lucius egy pohárban.