A leszármazott

A párbaj

Hideg, téli este köszöntött a Roxfortra, mikor is Dracoval éppen vacsorára siettünk. Mikor a nagyteremhez értünk egy kisebb csődületet pillantottunk meg. A faliújság előtt összegyűlt diákok egy frissen kitűzött pergamenlapot olvasgattak.

-- Mi folyik itt? – fordultam Harry felé.

-- Párbajszakkör indul az iskolában. – magyarázta.

-- Ma este lesz az első alkalom. Nem is rossz ötlet, manapság nem árt, ha az ember gyakorolja a párbajozást. – tette hozzá Hermione.

-- Manapság mi szükség lenne a párbajozásra? – morogta Blaise, mire megvontam a vállaimat.

-- A mai napig vannak beszámolók Halálfaló támadásokról. Továbbá az én véleményem az, hogy Tudjukki nem halt meg. Lehet csak a megfelelő pillanatot várja a visszatéréshez. A mugli világban is két világháború volt.

-- Kivételesen egyetértek Grangerrel. – lépett közelebb a pergamenhez Draco, majd kerek betűkkel oda biggyesztette a nevét.

Én is így tettem, majd bementünk és leültünk a Mardekáros asztalhoz.

***

Nyolc órakór mi is visszatértünk a Nagyterembe. A hosszú asztalok addigra eltűntek; helyettük lebegő gyertyák ezreivel megvilágított, aranyszínű színpad került az egyik fal mellé. A mennyezet bársonyos feketén borult a varázspálcájukat szorongató diákok fölé. Az iskolából jóformán mindenki megjelent az izgalmasnak ígérkező eseményen.

-- Kíváncsi vagyok, hogy ki fogja tartani. – forgattam meg a pálcámat. – Azt hallottam, hogy Flitwick régen bárbajozó volt.

-- Tőlem aztán az a félkegyelmű Hagrid is tarthatja, csak ne.... – Draco a mondat végébe fájdalmasan belenyögött.

Mikor felnéztem az asztalra elfintorodtam. Ekkor ugyanis Gilderoy Lockhart lépett a színpadra - ezúttal szilvakék talárban -, s nyomában nem más érkezett, mint a fekete taláros Piton.

Lockhart csendre intette a diákokat, és fontoskodva megszólalt:

-- Gyertek közelebb! Mindenki lát engem? Mindenki jól hall? Remek... – a férfi beletúrt aranyszőke hajába, mire a legtöbb lány, köztük Pansy és Hermione, elkezdett olvadozni. – Nos, kedves fiúk-lányok, Dumbledore professzor engedélyt adott rá, hogy megszervezzem ezt a kis párbajszakkört, melynek célja nem más, mint hogy felkészítsen titeket arra az esetre, ha esetleg meg kell védenetek magatokat. Jómagam számtalanszor kerültem ilyen helyzetbe; a részleteket lásd megjelent műveimben.

-- Piperkőc.... – morogta Draco.

-- Engedjétek meg, hogy bemutassam segédemet, Piton professzort – folytatta Lockhart, és széles mosolyt villantott Pitonra. – A tanár úr azt mondja, ő maga sem teljesen járatlan a párbajozás művészetében. Felkértem hát, hogy asszisztáljon nekem egy rövid bemutató erejéig. Nyugalom, nem kell aggódnotok: ügyelni fogok rá, hogy ne tegyek kárt a bájitaltanárotokban.

-- Remélem legalább gyengélkedőre juttatja Piton. – súgta Blaise, mire elmosolyodtam.

Piton ajka gonosz vigyorra húzódott. Lockhart ugyan úgy vigyorgott, amit nem is értettem. A legtöbben nem is tudnák, merre fussanak, ha Piton így nézne rájuk.

Lockhart és Piton szembefordultak egymással, és meghajoltak - mármint Lockhart bemutatott egy cifra gesztusokkal kísért meghajlást, Piton pedig türelmetlenül biccentett. Azután kard módjára felemelték a varázspálcájukat.

-- Amint látjátok, felvettük a szabályos alapállást – magyarázta Lockhart feszülten figyelő hallgatóságának. – Most háromig számolok, és akkor egymásra szórjuk az első átkot. Természetesen egyikünk sem dolgozik halálos átokkal.