A leszármazott

A thesztrál és a dementor

-- Hallottatok arról a Sirius Blackről? – súgta Pansy, mikor huzamosabb ideig hallgattunk.

-- Az őrült nagybátyámról? Persze. – legyintett, Draco.

-- Sirius, apám szerint, azért szökött meg, hogy megölje Pottert. Legalábbis, hogy elvigye, Neki. – folytatta a lány, mire Blaise elvigyorodott. – Továbbiakban van még egy apró részlet, amit apu se tud, de szerinte, ha Potter megtudja, megkeresi Blacket.

-- Ki olyan idióta, hogy direkt keressen valakit, aki meg akarja ölni? – szóltam közbe.

Mind a hárman megvonták a vállukat.

-- Nem tudni, hogyan szökött meg Azkabanból – szólt nyugott hangon Zambini. – Ez előtte senkinek nem sikerült, s őt ráadásul a legszigorúbb őrizet alatt tartották.

-- Előbb-utóbb biztosan elfogják, hiszen még a muglik is mind őt keresik... – harapdálta ajkát Pansy.

-- Ha nem, egyébként se minket akar. – válaszolta, Draco. – Ráadásul itt van nekünk Aria, aki akár még egy aurort is kiszed a bőréből!

A megjegyzéstől elpirultam, s zavaromban egy tincsemet tűrögettem a fülem mögé. Egy valami nem hagyott nyugodni, hogy a könyv miért bűzlött Dracotól. Elvégre azt az illatot kellene éreznie az embernek, amihez a legjobban vonzódik. Ha valóban helyes volt az, amit éreztem, akkor miféle beteg perverzió az, ha valaki a legjobb barátjához vonzódik a legjobban?

-- Ti kaptatok engedélyt Roxmortsba? – kérdezte egyszer csak Blaise, mire mind a hárman egyszerre vágtuk rá az igent.

-- Azt olvastam róla, hogy az egyetlen teljesen muglimentes település Nagy-Britanniában. – szóltam, majd elővettem a zsebemből a papírt, amin a tudnivalók voltak. – „ Nagy-Britannia egyetlen kizárólag varázslók lakta települése. A közelében található, a ennek a falunak a vasútállomására érkezik meg tanév elején, és ugyaninnen szállítja vissza a roxfortos diákokat Londonba. A falu jellegzetessége a Szellemszállás, amely a hiedelem szerint egy különösen vad szellemnépség által lakott épület. Ez persze szóbeszéd, a hangok vérfarkasoktól származnak, akik átváltozásuk alatt hatalmas kínokat élnek át. A roxforti diákok harmadéves koruktól szülői engedéllyel meglátogathatják a falut az ún. roxmortsi hétvégéken. Kedvelt hely számukra a Zonkó Csodabazárja nevű varázsviccbolt. Két kocsma is üzemel a faluban, a kedveltebbik a Három Seprű, és egy piszkos mellékutcában található a Szárnyas Vadkan. Szerelmespárok számára nyílt egy kis kávézó, a Madam Puddifoot kávézója. Roxmortsban postahivatal is működik: több száz különböző színű és méretű bagoly közül választhatnak az ügyfelek. Egyéb üzletek is találhatók itt, mint a falu híres édességboltja a Mézesfalás; a Calamus Pennabolt; az Aranytalár Varázslódivat; valamint a Dervish & Durran varázslóbolt."

A Roxfort Expressz kitartóan robogott észak felé. A táj egyre vadabb és sötétebb képet öltött, s az égen sűrű felhők gyülekeztek. Három óra tájban eleredt az eső, s a távolban elkúszó hegyek fakó, szürke fátylat öltöttek. Szakadni kezdett az eső, mire elfintorodtam. Nem szeretem a vihart, a dörgést, a villámlást. Apám mindig ezen volt kiakadva, hogy a lányaként, ilyen kiképzés után, félek egy kis vihartól.

Az eső nem állt el, sőt, ahogy észak felé haladtak, egyre jobban rákezdett. Az ablakon túli nedves szürke ködön mind kevesebb és kevesebb fény hatolt át, végül pislogva kigyúltak a lámpák a folyosón és a kupé mennyezetén. Zakatolt a vonat, esőcseppek verték az ablakot, és süvített a szél és felvillant az első villám, mire összerezzentem. Az apró mozdulatot senki más nem vette észre, csak Draco, aki aggódó tekintettel méregetett.

-- Félsz a vihartól? – súgta oda, mire bólintottam egyet.

Nem válaszolt, de hirtelen megéreztem a kezét a kezemen. Kedvesen simogatta az ujjaimat, mire elárasztott a nyugalom. Mosolyogva nézett rám, s teljesen transzba estem. A mosolytól előjöttek az apró gödröcskéi, amik annyira édessé tették az arcát. Az orromat ismét betöltötte az illata, mire sóhajtottam egyet. A pillanatunkat a lassuló vonat zavarta meg, mire összehúztam a szemöldökömet.

-- Még nem lehetünk ott, már jöttek volna a prefektusok, hogy húzzunk talárt! – morfondírozott Blaise, mire hümmögtem egyet.

A vonat egyenletesen fékezett. Ahogy lassult a zakatolás és elhalkult a kerekek zaja, úgy tűnt, mintha a szél és az eső még bőszebben korbácsolná az ablakot. Lassan felálltunk, majd a vagon ajtajához léptünk, hogy átnézzünk az ablakon. A vonat hirtelen rándulással megállt, távoli puffanások jelezték, hogy egyik-másik csomag, tulajdonosa fejére pottyant. A hirtelen jött fékezés miatt elveszítettem az egyensúlyomat, s hátraestem, mármint csak majdnem, mivel valaki, aki mögöttem állt elkapott. Ezután egyszer csak kialudtak a lámpák, és az egész szerelvény sötétbe borult.

-- Félek a sötétben! – nyüszítette Pansy valahonnan mögülem, mire megfordultam, majd tapogatózva megtaláltam a pálcámat.

-- Lumos! – a pálca teteje vakító fénnyel kezdett égni, s a tér nagy részét megvilágította.

-- Én nem akarok senkit megijeszteni, de valami van odakint! – szólalt meg Adrian, mire odaléptem mellé és arcomat az üvegnek nyomtam.

A vagon mellett egy sötét alak haladt el, mire kiment belőlem az összes vér.

-- Zárjátok be az ajtókat! – kiáltottam, majd ellöktem magamat az ablaktól.

-- Nincs rajtuk zár! – válaszolta hisztérikusan Marcus.

-- Varázslattal, te gyökér! – morogta Draco, majd az egyik ajtóra mutatott. – Collopurtus!

Ahogy fordult a másik felé, az lassan kinyílt. A pálca, vakító fényében egy hórihorgas, köpönyeges alak körvonalai rajzolódtak ki. A jövevény arcát mélyen lehúzott csuklya takarta. A pillantásom lefelé siklott, s amit láttam, attól görcsbe rándult a gyomrom. A köpeny résén egy zöldesszürke, nyálkásan fénylő, cafatos kéz lógott ki. Mintha egy oszló vízi hulla keze lett volna...

Mellettem egy velőtrázó sikoltás hangzott fel, mire Dracohoz bújtam. Ő csak lefagyva nézte az alakot.

-- Gondoljatok valami vidámra! – nyögtem, mire távolról egy „kösz..." hangzott fel.

-- Meg fogunk halni. – szólt elcsukló hangon a szőke.

-- Dehogy fogunk! – ütöttem meg a mellkasát.

Az alak hosszú, elnyújtott hörgés hallatszott a csuklya alól: az arctalan alak mély lélegzetet vett, mintha nem is a levegőt, hanem valami mást akarna beszippantani a környezetéből.

-- Valami ötlet? – nézett rám, Draco.

-- Van egy varázslat... amiről olvastam... de nagyon bonyolult... és nem biztos, hogy sikerül. – nyökögtem zavartan.

-- Rohadtul megér egy próbát! – kiáltotta hisztérikusan, Blaise, mire élesen beszívtam a levegőt.

Felemeltem a világító pálcámat, ezáltal elszakadtam a szőkétől, majd összeszedtem az összes gondolatomat. Kellett egy nagyon boldog emlék.

-- Expecto patronum! – suhintottam egyet, mire a kezemben lévő pálca megremegett és egy thesztrál ugrott elő belőle, mire a Dementor hátrált pár métert.

Az állat kitárta hatalmas szárnyait és a két hátsó lábára emelkedett, s az első lábaival rúgott párat a levegőbe. A szárnycsapkodás eredményében pár kék pajzsszerű fény indult el a csuklyás felé, mire az feje elé tartotta a kezét. A thesztrál erőszakosan lépkedett felé, ezzel egyre jobban kiszorítva a vagonból a dementort.