A leszármazott

Umbridge

-- Mennem kell – sóhajtottam egyet, mire a fiú a csuklóján lévő órára nézett.

-- Nekem is, dolgom van a prefektus kocsiban. – ezzel elővette az arany jelvényt, mire az arcom azonnal felderült.

-- Prefektus vagy? – kiáltottam boldogan.

-- Igen, bár még nem tudom, hogy ki lesz a párom, remélem nem az a Daphne... Tapad rám, mint a mágnes... – forgatta meg szürke szemeit, miközben az ölét csatolta vissza.

-- Szerintem a párod is tapadni fog rád, mint a mágnes – jegyeztem meg tettetett féltékenységgel.

-- Csak nem féltékeny vagy a másikra? – villantott rám egy sunyi mosolyt.

-- Saját magamra? – kaptam elő a zsebemből a jelvényemet, mire a fiú lesokkolódott. – Azért ennél nagyobb lelkesedésre számítottam...

-- Ez csodálatos! – rikkantotta egyszer csak, mire annyira megijedtem, hogy neki ugrottam a falnak. – Hála az égnek, hogy nem tettek össze semmilyen hülye kurvával! Az egyik egyszer meg próbált fogdosni! – fújtatott a fiú, mire a szemeim elsötétültek.

-- Melyik volt az? – a higgadtságom egy másodperc alatt elillant, amit a szőke is észrevett.

-- Nem feltétlenül kéne megölnöd, szóval ezt inkább magamban tartom, ha nem baj. – nyomott egy puszit az arcomra. – De mostantól majdnem három évig prefektusok leszünk, úgyhogy bármikor szexelhetünk egy jót valamelyik teremben.

Alsó ajkát beharapva figyelt engem, mire megforgattam a szemeimet és feltűztem a jelvényt.

-- Majd meglátjuk szöszi! – ezzel kinyitottam a mosdó ajtaját, majd se szó, se beszéd elindultam a prefektusi vagon felé.

***

Egymás kezét fogva sétáltunk végig a hosszú folyosón, ami a Nagyterem felé vezetett. Ujjainkat szorosan összekulcsoltuk, a fiú nagy serényen igazgatta a jelvényét, amit vigyorogva reagáltam le. Egy apró puszit nyomtam a vállára, mire szelíd mosolyt eresztett felém.

-- Gondolom örülsz a jelvényednek, mint macska a farkának... – jegyezte meg epésen egy hang mellettünk, mire oldalra pillantottam.

Pansy gúnyos arckifejezéssel az arcán sétált el mellettünk, Blaissel az oldalán, aki csak egy szomorú grimasszal ajándékozott meg. A lány ahogy mellénk ért, a vállával meglökte az enyémet, majd kezével alig láthatóan megütötte a bal karomat. A tetoválás felizzott a bőrömön és égető fájdalom gyűrte maga alá a testemet. Próbáltam nem mutatni fájdalmat, így csak összeszorítottam a szemeimet.

-- Irigy vagy Pansy? – Draco szeme veszélyesen villant, ahogy a lánnyal farkasszemet nézett.

-- Rá? – nevetett fel gonoszan. – Mégis mire kellene irigynek lennem? Arra a bagoly-körömnyi arany cuccra? Apám százszor nagyobbat venne nekem!

-- Tudod, ezt nem én vettem, hanem az iskola adta. – szóltam határozottan. – Látszik mennyire intelligens vagy. Mást is tudsz csinálni a segged rázásán kívül?

-- Megmutassam? – éppen nyúlt volna fekete tincseim felé, mire reflexszerűen kaptam el a csuklóját, majd egy erős csavarással a lapockájához fordítottam a kezét.

Erre felkiáltott, majd vergődni kezdett a kezemben.

-- Nagyon vigyázz magadra, Parkinson! – vigyorogtam. – Más világ jön most, hogy van beleszólásom az itt töltött idődbe. Ha nem leszel elég figyelmes, talán többször is találkozni fog Pitonnal az év folyamán!