A leszármazott

Fiúk akcióban

Egyik este éppen vacsoráztunk és beszélgettünk.

-- Lockhart folytatni akarja a szakkörét, azok után, hogy mi történt a múltkor. – szúrtam fel egy darab húst a villámra.

-- Nagyon jó ötlet. Hátha megöl legközelebb a saját kígyóm.... – morogta Draco, mire Adrian vihogni kezdett, mint valami perverz malac.

-- Fúj már, Pucey! – kiáltott rá Pansy. – Csak tizenkét évesek vagyunk!

-- Egyszer csak felnőttök! – vonta meg a vállait. – Meg fogtok lepődni, mikor véletlenül reggel Malfoy ágyában ébredtek.

Pansy locsolócsövet megszégyenítő módon köpte ki a töklevet, az előtte ülő Blaiset beterítve vele.

-- Undorító vagy Adrian Pucey! – ordított rá, majd sűrű bocsánatkérések közepette kezdte törölgetni a barna bőrű talárját.

Hátranéztem, hogy ki látta az akciót, mire találkozott a tekintetem Harryével. Mind a három jó barát minket nézett, majd mikor észrevettek engem elkapták a tekintetüket.

-- Felmegyek. – szólt Draco, mire bólintottam egyet. – Te jössz?

-- Még maradok egy kicsit. – mosolyogtam rá.

-- Rendben, fent találkozunk.

Draco távozása után az emberek elkezdtek felszállingózni. Nem csak tőlünk, más házakból is. A Griffendélnél is fogytak az emberek, de Harryék nem mozdultak, pedig ők szoktak legelőször felmenni. Elértünk oda, hogy tőlünk már csak Crak, Monstro és én ültünk.

-- Fiúk, Potterék készülnek valamire, figyeljetek. – ezzel én is felálltam, majd kisétáltam.

Egy mellékfolyosón álltam meg, ahonnan jó rálátás nyílt a Nagyterem ajtajára. Már azt hittem feleslegesen várok, mikor Harryék kisétáltak az ajtón, majd szétváltak. Azonnal Ron és a sebhelyes után eredtem, akik megálltak a kihalt bejárati csarnokban, majd két muffint helyeztek el egymás mellett.

Harry a lépcsőkorlát alsó oszlopán helyezte el a csalétket. Mikor Crak és Monstro megjelentek a nagyterem ajtajában, ő és Ron gyorsan elbújtak a bejárat mellett álló lovagi páncél mögött.

-- Ezek nem normálisak – suttogtam magamnak, mikor láttam, hogy Crak megböki Monstrót, majd gondolkodás nélkül felkapja a süteményt.

A két fiú bután elvigyorodott, majd magukba tuszmákolták a sütiket. Néhány másodpercig diadalmasan csámcsogtak, azután minden átmenet nélkül horkolva csuklottak össze.

-- Ezek veszélyesen hülyék.... – morogta Harry, majd odalépett Monstróhoz és kitépett pár hajszálat.

Miután betuszkolták őket a seprűtárolóba, leszedték cipőiket, majd elrohantak. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy ezek százfűlé főzetet csináltak.

Komótosan visszasétáltam a klubhelyiségbe, majd megláttam Draco kanapén heverő alakját és... Előtte ült a két jómadár, akik ha lehet, a legeslegbénábban adták elő a két behemótot.

-- Ha Arthur Weasley annyira imádja a muglikat, törje ketté a pálcáját, és költözzön az ő világukba. Ha látja az ember, hogyan élnek, el se hiszi, hogy aranyvérűek...

Crak arca fintorba torzult.

-- Mi van veled? - mordult rá Draco.

-- Nagyon fáj a hasam.

-- Megint holtra zabáltad magad.... – forgatta meg szürke szemeit. – Menj fel a gyengélkedőre, és rúgj bele a nevemben azokba a sárvérűekbe. Különben, csodálom, hogy a Reggeli Próféta még nem írt a merényletekről. – folytatta tűnődve. – Szerintem Dumbledore megpróbálja eltussolni a dolgot. Még egy-két eset, és kirúgják. Apa úgyis mindig azt mondja, hogy nála rosszabb igazgató még sose volt Roxfortban. Imádja a félmuglikat. Egy rendes igazgató be se engedne ide egy olyan kis korcsot, mint Creevey.

Akkor értem oda, mire Draco felnézett rám, így nem látta, ahogy jó erősen Crak lábszárába rúgok.

-- Potterék? – kérdezte köszönés nélkül.

Leültem mellé a kanapéra, majd mélyen Monstro szemébe néztem.

-- Esznek. – válaszoltam szűkszavúan.

-- Én utoljára a folyosón láttam, éppen Colinnal beszéltek. – motyogta Crak.

-- Potter, csinálhatok egy képet rólad? Adsz egy autogramot? Potter, légy szíves, engedd meg, hogy nyaljam a talpad! – vinnyogott Draco. – Szent Potter, a sárvérűek védelmezője... – morogta. – Benne sincs semmi varázslóönérzet, különben szóba se állna azzal a sárvérű Grangerrel. És még róla hiszik azt, hogy ő Mardekár utódja!

-- Jó vicc! – kacagtam fel.

-- Van sejtésed róla, hogy ki az utód? – pislogott nagyokat Monsto.

-- Nagyon jól tudod, hogy nincs, Monstro! – csattant fel. – Hányszor kell még elmondanom? Apám se hajlandó mesélni arról, hogy mi történt, mikor a Kamra a legutóbb kinyí...

Gyorsan befogtam a száját a kezemmel, mire kérdőn nézett rám.

-- Draco, nem érzem jól magam. Szólnál Pansyéknek, kérlek? – meresztettem rá a szemeimet, mire bólintott egyet.

Mikor elengedtem, komótosan elsétált, mire a két fiúra néztem.

-- Takarodjatok a klubhelyiségünkből, vagy esküszöm, mérget teszek az italotokba! – förmedtem rájuk.

-- De hát mi ide...

-- Nem vagyok hülye, Ron; mellesleg tiszta vörös lett a hajad. – mutattam a fejére, mire a szája elé kapta a kezét és kifutottak a klubhelyiségből.

Draco éppen akkor jött le a lépcsőn.

-- Pansy nincs fent. – vonta meg a vállait.

-- Persze, hogy nincs fent! Bűntetőn van, emlékszel? Azért küldtelek el, hogy nyugodtan ki tudjam osztani Potteréket. – legyintettem, mire a lehető legbutábban nézett rám.

-- Potteréket?

-- Nem tudom, hogy ti fiú, hogyan maradnátok életben, egy háborúban, de igen. Százfűlé főzetet ittak, hogy információkat szedjenek ki, belőled...

-- Belőlem?

-- Édes istenem... Igen, belőled. Milyen nyelven mondjam még?

-- Nem kell tuskóskodni, csak megijeszt, hogy nem vettem észre...

-- Ne haragudj, csak majdnem elárultál neki valami olyat, amit rohadtul nem kéne tudnia. – böktem meg a mellkasát, majd elindultam a lépcső felé.

Hirtelen megéreztem a szorítást a csuklómon, mire megfordultam.

-- Miért nem szabad tudnia? Nincs ott semmi.

-- Tévedsz. Van ott valami szörnyű, ami ha kiszabadul onnan, talán bezárják az iskolát. – válaszoltam neki suttogva.

-- Mi van ott és honnan tudod?

Megráztam a fejemet, majd elhúztam a csuklómat.

-- Csak egyre kérlek, ne próbáld meg megtalálni a kamrát! – ezután felmentem a lépcsőn, majd belöktem az ajtót, s elterültem az ágyamon.