A leszármazott

Bajnokok

Reggel kedvetlenül ballagtam fel a nagyteremhez vezető lépcsőn, mivel nem volt túl jó éjszakám. Krum horkolása bezengte az egész klubhelyiséget, így éjfél körül egy igen kócos és megviselt Draco Malfoy nézett be a szoba ajtaján. Helyet szorítottam neki – az amúgy is keskeny ágyon – így összesimulva próbálkoztunk valami alvás-félét produkálni, ami kudarcba fulladt akkor, mikor elkezdtük egymás veséjét rúgni.

Röpke nyolc óra alatt megvitattuk az élet dolgait, miközben – igaz egyikünknek sem tűnt föl – lopott érintéseket váltottunk. Néha egy-egy kósza kéz felcsúszott egy combon, miközben úgy vigyorogtunk egymásra, mint két nem normális. Továbbra sem tudtam hova tenni ezt a furcsa kapcsolatot, ami kialakult nagyjából egy éve, de nem is állt szándékomban megérteni. Tetszett ez a súlytalan lebegés a valóság és a vágyálmok között.

De minden csoda három napig tart, így a felismerés szinte arcon vágott, mikor reggel, Fred egy csókkal üdvözölt. Tudtam, hogy nem szabad semelyik fiú érzéseivel se játszani, így döntenem kellett. Vagy belemegyek Draco kis játékába vagy választom a barátomat, aki fényévekkel előrébb van a legjobb barátomtól sok mindenben.

-- Jó reggelt! – köszöntem a fiúnak mosolyogva, majd én is egy csókot nyomtam a szájára.

Lábujjhegyre kellett állnom, hogy felérjem, de nem zavart.

-- De még milyen jó. – vigyorgott, majd a kezében lévő fiolát büszkén felmutatta.

-- Ez az?

-- Igen, az.

A fiú kezében nem más volt, mint korkorrigáló. Úgy vigyorgott, mint aki éppen világhatalomra fog törni, majd felpattintotta a kis fiola tetejét, s lehúzta a tartalmát. Egy pillanatra elfintorodott, majd megrázta magát.

-- Mehetünk? – szólt egy hang mögülünk és George az ikre mellé lépett.

-- Csináljuk! – csapott a másik tenyerébe, majd elindultak a bejárati csarnok felé.

A lépcső tetején Lee Jordan is csatlakozott hozzájuk, így hárman rohantak le rajta roppant izgatott állapotban. Én csak komótosan elkezdtem sétálni, mire társaságom akadt.

-- Tudtál még aludni egy kicsit? – fordultam a szöszihez, akinek mindig makulátlan kinézete most nem volt annyira makulátlan.

Szemei alatt sötét karikák húzódtak, fehér haja, ami általában úgy néz ki, mintha egy festményből szalajtották volna, most inkább hasonlított egy másnaposéhoz, talárja csálén állt rajta ez által megkaptam a választ a kérdésemre.

-- Ennél pihentetőbb alvásban ritkán van részem! – dörzsölte meg fáradt szemeit.

-- Nincs jobb szolgáltatásunk, ne haragudjon. Esetleg még az, ha a földön alszik. – vontam meg a vállaimat. – De baszki, hogy tud valaki ennyire horkolni?

-- Fogjuk arra, hogy meg van fázva...

Komótosan ballagunk le a lépcsőn, majd beállunk a bámulók közé.

-- Megvolt! – szólt diadalmasan Fred.

-- Bevettük.

-- Mit? – kérdezte Ron.

-- Hát a kor-korrigálót, te süket – felelte Fred.

-- Ha valamelyikünk győz, elharmadoljuk az ezer galleont – magyarázta lelkes vigyorral Lee.

-- A helyetekben nem lennék olyan biztos a dolgomban – szólt gúnyosan Draco. – Dumbledore lehet, hogy öreg, de nem most jött le a falvédőről. Kizárt, hogy át lehet verni egy ilyen primitív trükkel, mint a korkorrigáló...