A leszármazott

Család

Az anyám kecses léptekkel közeledett felém a háza kertjében, miközben pár rózsát tartott a kezében. A pálcája látszólag nem volt nála, amit elég merész dolognak tartottam az apám miatt. Draco nem volt velem, ugyanis ő küldetést végzett Potterék ellen, akik összebalhéztak pár halálfalóval menekülés közben London kellős közepén.

Amelia szélesre tárta vékony karjait, majd egy szoros ölelésre húzott magához, mire óvatosan viszonoztam a gesztust. A nő sugárzott, de annyira, mintha valami csodálatos dolog történt volna vele. Egy lenge ruhát viselt, ami kiemelte vékony alakját és szénfekete vállig érő haját. A teljes képmásom nézett vissza rám, csak pár évvel idősebb változatban.

-- Reméltem, hogy eljössz, drágám! – szólt, mire elmosolyodtam.

-- Elvégre az anyám vagy és nem tudtam rólad semmit tizenhat éven át, minden alkalmat meg szeretnék ragadni, amit veled tölthetek és azzal, hogy tesztelgessük a képességemet. – vontam meg a vállaimat.

-- Elliot is itthon van, ő fog segíteni nekem pár bájitalban. Azt mondta, hogy mindenképpen szeretne segíteni, hogyha az veled kapcsolatos!

-- Ezt örömmel hallom! – léptem be a házba, mikor kitárta nekem az ajtót.

Az öcsém az étkezőasztalnál ült és az asztalra borulva lökdöste a pálcáját. Az érkezésemre felkapta a fejét, mire mosolyogva integettem neki. Azonnal felpattant, majd kijött a nappaliba, ahol is megkaptam a nap második fojtogatós ölelését.

-- Szia, Elliot! – karoltam át az öcsémet, aki bizarr módon magasabb volt nálam. – Mikor ezt megláttam, rád gondoltam. Boldog születésnapot! – adtam a kezébe egy antik bájitalokkal foglalkozó vaskos könyvet, mire a fiú konkrétan a nyakamba ugrott.

-- Merlinre, hol sikerült ezt megszerezned? – úgy toporzékolt örömében, mint egy kisgyerek. – Ezzel mindenkinél jobb leszek az évfolyamban és végre lenyűgözhetem Eleanort, ebben minden benne van, amit tudni kell a bájitalokról! Annyira köszönöm!

Mosolyogva figyeltem a boldogságtól lelkesedő fiút, majd az egyik mondata beakadt, amitől a szemöldököm az egekig szaladt. Elliot egy lányt akar lenyűgözni, aki egyébként tudtommal egy elég szép teremtmény.

-- Csak nem hódítani kívánkozol? – vigyorogtam rá, mire a fiú olyan vörös lett, mint egy paradicsom.

-- Eleanor nagyon szép és nagyon okos. A fél évfolyam ő utána folyatja a nyálát. Kicsit emlékeztet rád, te is hasonló cipőben jártál, úgy emlékszem, csak Malfoynak még a felsőbb éveseket is hajtania kellett mellőled.

-- Ez nem teljesen igaz – nevettem fel kínosan, mikor az anyám kérdőn fordult felém. – Nem volt sok felsőbb éves, csak egy.

-- Három – pontosított, mire már úgy égett a fejem, mint a tűz. – Lucian, Cedric és Fred.

-- Luciannak eléggé harmatgyenge próbálkozásai voltak, Cedric nem is igazán próbálkozott, az egyedüli komoly versenyző az Fred volt.

-- Ő volt az egyedüli, aki átjutott a testőrödön vagy inkább barlangőrödön.

-- Elliot! – pirított rá anyám, mire a fiú csak felnevetett.

-- Draco csak csúnyán nézett mindenkire, de nem fajult tudtommal tettlegességig a dolog. – vontam meg a vállaimat, majd az anyám felé fordultam. – Beszéljünk a tervről!

Bólintott, majd az étkezőre mutatott. Azonnal lerúgtam magamról a cipőmet, majd besiettem a helyiségbe és leültem az egyik székre. Mind a ketten hasonló gyorsasággal követtek, és kő-papír-olló nézéssel fixíroztuk egymást, hogy ki kezdje. Végül elvesztettem a versenyt, így a hajat piszkálva kezdtem.