Dracoval gyors léptekkel sétáltunk végig a Roxfort udvarán, hogy végre hopponálni tudjunk. Lucius alig három perce küldött kandalló üzenetet, hogy sürgősen szüksége van ránk, így hát mi azonnal mentünk. A legrosszabbat sejtettük mindketten; én azt, hogy az anyámat fogom a kúria padlóján találni; Draco meg, hogy minket szándékoznak kicsit megdolgozni. Csak úgy brahiból, úgyis rég kínoztak már utoljára meg.
Ahogy kiléptünk a Roxfort kapuin, megéreztem a jól megszokott préselést, mire Draco kezébe martam. Szédültem a földet érést követően, de nem annyira, hogy ne loholjak végig a Malfoy-kúrián az anyám sikoltásai után kutatva.
A szalon kápráztatóan fényes volt a kinti sötétség után. A mennyezetről kristálycsillár lógott alá, a mályvaszínű falakat itt is portrék díszítették. Ahogy megláttam Greybacket, azonnal a legrosszabbra kezdtem gondolni. Féltem, hogy mikor lökik elém az anyámat megkínozva, koszosan, sebekkel teli testtel.
-- Mi történt?
Lucius Malfoy rémisztően ismerős, vontatott hangja hatolt a fülembe. Most már valóban fojtogatni kezdett a pánik. Draco falfehéren állt mellettem, miközben úgy szorította a kezemet, hogy majdnem eltörte egyszerre az ujjaimat.
-- Azt állítják, elfogták Pottert – csendült Narcissa hűvös hangja.
Abban a pillanatban nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Nem az anyámat vagy az öcsémet kell megölnöm, de most viszont a barátaim vannak ott, ahol nem kéne, hogy legyenek.
-- Aria, Draco gyertek ide! – szólt Bellatrix, mire vonakodva mozdultunk meg.
Greyback odébb rángatta az egymáshoz kötözött foglyokat, hogy a csillár fénye az egyik fiúra essen. Valóban Harry volt az, még felpüffedt arccal is világos volt, hogy ő az. Főleg azért, mert Hermione mögötte állt és valamit próbált nekem eltátogni, de nem értettem.
-- Na mondjátok, ő az? – recsegte.
Harry arca hatalmas, torz, fényes rózsaszínű labdává vált. Fekete haja a vállára lógott, és az állkapcsát sötét árnyék körítette.
-- Nos? – Lucius Malfoy hangjában mohó izgalom csengett. – Ő az? Harry Potter?
-- Nem tudom... nem biztos. – Draco tisztes távolságot tartott Greybacktől, s úgy tűnt, épp oly kevéssé akaródzik neki Harryre nézni, mint Harrynek őrá.
Meglepett az, hogy Draco nem vallott, pedig felismerte Harryt, láttam a szemein, ahogy egy pillanatra rám nézett. Hazudott, azért, hogy megóvja az ellenségét és a barátait. A színjáték kedvéért én is jó közel hajoltam hozzá, majd mélyen a szemeibe néztem.
-- Szerintem nem – ráztam meg a fejemet. – A haja hosszú, az arca püffedt és vagy két fejjel alacsonyabb, mint Harry Potter.
-- Draco, ha mi adjuk át neki Pottert, a Sötét Nagyúr mindent megbocsá...
-- Azért csak tartsuk észben, hogy ki fogta el őt, Mr Malfoy! – szólt közbe fenyegetően Greyback.
-- Miért ilyen az arca? – kérdezte Draco.
-- Már így találtuk.
-- Csalánártásnak nézem – dörmögte Lucius, s szürke szeme fürkészni kezdte Harry homlokát.
Lucius lassan lebuktatott minket a hazugságunkban és akkor nekünk végünk.
-- Látok valamit – suttogta. – Lehet, hogy a sebhely az, csak megnyúlt a bőrrel együtt... Gyertek csak, nézzétek meg ti is! Mit gondoltok?
-- Nem, ez egy vágás, még vérzik is – erősen koncentráltam, hogy egy kis vérzést tudjak fakasztani Harry homlokából, ami végül sikerült is.
YOU ARE READING
A leszármazott
FanfictionMit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hogy van egy lány, aki magának a Sötét Nagyúrnak a lánya? Ha azt mondom, hogy ő a legerősebb varázsló a világon? Ha azt mondom, hogy ezt senki sem tudja róla? Mit szólsz hozzá, hogyha azt mondom, hogy ez a lány én va...