A leszármazott

Le premier baiser

-- Kemény meccsük lesz. – jegyezte meg Pansy, reggeli közben, miközben a kint zuhogó esőt nézte.

-- Hát igen, de láttad már Diggoryt? – mutattam a fiú felé, aki éppen az egyik Hugrabugos társához beszélt.

-- Olyan jól néz ki. – válaszolt, mire bólintottam egyet, majd mikor beletúrt a hajába, egyszerre sóhajtottunk egyet.

A velünk szemben ülő fiúk egyszerre fordultak hátra. Mikor visszafordultak olyan „most ez komoly?" fejet vágtak.

-- Bár nekünk is ilyen jóképű fogónk lenne. – haraptam az ajkamba, mire a mellettem ülő fiú felnézett.

-- Szerinted nem vagyok elég jóképű? – kérdezte félig teli szájjal, mire visszatartottam a röhögést.

-- De, persze. – veregettem meg finoman a vállát.

-- Szerinted, ha távolról nézed, mi lesz? – kérdezte Millicent Pansytől. – Elmondom neked. Nem történik más, csak kinő a gyep.

A lány továbbra se mozdult, csak idegesen rágta a körmét, mire a másik csak legyintett, s tovább fogyasztotta a reggeliét.

-- Ha te nem, majd én! – álltam fel, majd az asztalt kikerülve léptem a Hugrabugos fiúhoz, aki meglepetten nézett rám.

Felvettem a legbűbájosabb mosolyomat, mire teljes testtel felém fordult, s ő is elengedett egy lapos mosolyt.

-- Szia! – köszöntem vidáman.

-- Szia, ismerjük egymást? – kérdezte, mire megráztam a fejemet.

-- Még nem, de nagyon remélem, hogy ez megváltozik! – Diggory körül ülő lányok egyszerre horkantak fel. – Aria Morton. – nyújtottam a kezemet.

--Cedric Diggory. – rázta meg, mire a szememet Pansyre villantottam, aki szúrósan nézett rám.

-- Kemény meccsnek néztek elébe, nemde?

-- Bizony, de álljuk a sarat! Igaz, Zacharias?

-- Így van! – válaszolt a fiú, majd folytatta a zabkásájának áldását.

-- Szurkolok nektek, idén erős csapatotok van.

-- Köszönjük, de nem lesz rá szükség. Egy ilyen csapattal zsigerből nyerünk. – mosolygott gőgösen, mire majdnem fintorba szaladt az arcom.

-- Hát akkor, kéz és lábtörést! – ezzel megfordultam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, visszamentem az asztalunkhoz.

Mikor megérkeztem, mindenki felnézett, mire legyintettem, s levágtam magamat.

-- Ez egy tulok. – ezzel betömtem magamba egy palacsintát, s az együtt érző pillantásokkal együtt fogyasztottam el.

-- Én azért kicsit izgulok. – szólt Pansy, mire Draco felhorkant.

-- Minek? Csak egy kis eső, túlélik.

Ám ami rájuk várt, több volt egy kis esőnél. Mint mindig, az iskola ezúttal is egy emberként vonult ki a lelátókra. A diákok talárjai csak úgy csattogtak a szélben, kifordult esernyőiknek sem vették semmi hasznát.

Egyszerre nyílt a két öltöző ajtaja, mire a két csapatkapitány kilépett rajtuk, majd követték őket a csapatok. Olyan erősen fújt a szél, hogy a pályára menet lépten-nyomon megtántorodtak. A közönség üdvrivalgását elnyomta a szakadatlan mennydörgés. Alig láttam valamit a szakadó esőtől, így a szemem elé emeltem a távcsövet.

A kanárisárga taláros hugrabugosok a másik irányból vonultak be a pályára. Mikor összetalálkoztak, a két csapatkapitány kezet rázott, Diggory rámosolygott Woodra, Wood ellenben olyan képet vágott, mintha szájzára lenne, s csupán biccentett egyet. Leolvastam Madam Hooch szájáról a "Felszálláshoz készülj!" utasítást. Hangos cuppanással kiszabadították lábaikat a sárból, és átvetették a seprűk fölött. Madam Hooch a szájába vette sípját - éles, távolinak tűnő hang harsant fel -, s a játékosok elrugaszkodtak a földtől.

Harry gyorsan emelkedett, de Nimbusza újra meg újra megingott a szélben. Erősen megmarkolta a seprű nyelét, és vizes szemüvegén átpislogva irányba fordult. A többieknek – akik nem rendelkeztek szemüveggel – nehezebb volt. Az eső unos-untalan belecsapott a szemeikbe, ezért a legtöbb csapattagból csak annyit lehetett látni, hogy folyamatosan dörzsölgetik a szemüket.

Öt perc elég volt hozzá, hogy bőrig ázzunk. A csapatot is alig láttam, nemhogy a parányi cikeszt. Harry fel-alá röpködött a pálya hosszában, de azon kívül, hogy néha elsuhant mellette egy-egy piros vagy sárga folt, fogalma sem volt róla, mi történik körülötte. Az üvöltő szélben nem lehetett hallani a kommentátor hangját, s a lelátókon szorongó tömegből is csak a köpenyek és esernyők voltak láthatók. A gurkók két ízben is majdnem lelökték a seprűnyélről a fiút, csuromvizes szemüvegében nem vette észre, hogy közelednek.

Lassan az időérzékem is elveszett, Harry egyre inkább nehezére esett irányban tartani a Nimbuszt. Az ég lassan elsötétedett, mintha korai alkonyat borult volna a tájra. Kétszer is előfordult, hogy kis híján összeütközött egy másik játékossal, de egyik alkalommal sem tudtam megállapítani, hogy griffendéles vagy hugrabugos volt-e az illető. Addigra mindenki úgy átázott, s olyan hevesen zuhogott az eső, hogy szinte képtelenség volt megkülönböztetni a sárga talárt a pirostól...

Az első villámmal egy időben megszólalt Madam Hooch sípja, láttam Wood hívogató integetését. A griffendélesek leereszkedtek, és sorban belecsobbantak a sárba. Ellöktem magamat a korláttól, majd – az esernyőmet már elhagyva – rohantam végig a lépcsőn, majd ráérkeztem a sáros, csúszós pályára. Nyakig tiszta sár lettem, ahogy futottam, majd oda értem a csapathoz.

A csapat tagjai összebújtak a pálya szélén álló nagy esernyő alatt. Harry levette a szemüvegét, és gyorsan megtörölgette a talárjával.

-- Mennyi az állás? – kérdezte.

-- Ötven ponttal vezettek. – feleltem.

-- De ha nem kapod el a cikeszt, még éjszaka is itt fogunk ázni. – folytatta Wood.

-- Ebben a szemüvegben esélyem sincs. – rázta a fejét Harry.

-- Add ide! – nyújtottam a kezemet, majd előhalásztam a pálcámat, amiről ömlött a víz.

-- Reméljük vízálló. – nevetett Fred, mire elmosolyodtam.

-- Leperex! – suhintottam, majd Harryhez fordultam. – Tessék. Mostantól taszítja a vizet.

-- Zseniális! Gyerünk, fiúk - lányok, a miénk a pálya! – csapta össze tenyerét Wood, majd két keze közé vette a seprűt.

Elmosolyodtam, majd néztem, ahogy felszállnak, s megfordultam. Azonban ahogy indultam volna, valami neki nyomódott a számnak. Tágra nyílt szemekkel néztem Fredre, aki elpirulva túrt bele vörös hajába.

-- Lehet nem ez a megfelelő pillanat erre, nem igaz? – nevetett fel kínosan, mire elmosolyodtam.

-- Tökéletes. – mondtam, majd ajkaimat az övének szorítottam.

A csók nem volt hosszú, csupán pár másodperc, de vigyorogva váltunk el egymástól.

-- Vigyázz magadra! – simítottam meg az arcát, majd kifutottam a pályáról.

Mire felértem a lelátóra, már rég ment a meccs, de aki a közvetlen közelemben volt, engem nézett. Végig néztem rajtuk, majd megakadt a szemem Dracon. Szürke szemében fájdalom csillant, mire összeszorult a szívem. Közelebb akartam menni hozzá, de mikor megmozdultam, elsietett a lépcső felé. Még láttam, hogy leszalad a lépcsőn, majd a nézőteret egy hangos egyöntetű sikoly törte meg. Visszafordultam, így láthattam, hogy Harry a magasból zuhan, seprű nélkül.

Nem volt eszméleténél, s hatalmas sebességgel közeledett a föld felé. Láttam, ahogy a seprű belerepül a fúriafűzbe, majd kettétörik, de nem ez volt a legégetőbb problémánk. Gyorsan előhúztam a pálcámat, majd suhintottam vele.

-- Arresto momentum! – Harry zuhanása lelassult, majd lágyan ért földet a sárban.