A leszármazott

A vendégek

Végre betámolyoghattunk a nagyterembe és helyet foglaltunk az asztalunknál. A Francia csapat a hollóhátasoknál ült, bár nem is nagyon bántam. Egytől egyik gyönyörű lányok voltak, így minél távolabb voltak tőlünk, annál épebb maradt az önbizalmam.

Hirtelen a durmstrangosokat láttam meg közeledni, mire felvontam a szemöldökömet. Letelepedtek közénk, Krum konkrétan előttünk ült, mire a szőke megremegett izgalmában.

-- Nem zavarunk, igaz? – kérdezte a férfi, leginkább tőlem, de Draco válaszolt.

-- Nem, persze, hogy nem!

-- Ez az, nyalizzál csak neki, Malfoy! – morogta epésen Ron, de mivel tőlünk három méterre ültek, hallottuk.

-- Héj, Weasley! – szólt a fiú, mire a vörös ránk nézett. – Megteszem, amit tudok! Ez viszont a tiéd! – ezzel felmutatta a középső ujját, mire az asztalunk hatalmas hahotában tört ki.

A griffendélesek megsemmisülve pislogtak, erre megveregettem Draco vállát, aki úgy vigyorgott, mintha kitüntetést kapott volna.

-- Úgy látom, ti sokkal jobban érzitek itt magatokat, mint a beauxbatons-osok. – jegyezte meg Blaise.

A durmstrangos diákok kibújtak nehéz bundáikból, és érdeklődve nézegették az elvarázsolt mennyezetet. Egyikük másikuk álmélkodva forgatta kezében a csupa arany teríték darabjait.

-- Igen, gyönyörű az iskolátok. A miénk fényévekkel elmaradottabb. – nézett erősen végig rajtunk Pansyvel az egyik fiú. – Gyönyörű hölgyekkel rendelkeztek, nálunk inkább a viking típusúak a jellemzőek.

-- Valóban nem panaszkodhatunk, köszönjük. Bár a beauxbatons-osok sem csúnyák. – nézett ez a vendégek válla fölött Adrian, mire az egész asztal egyöntetűen a hollóhátasok felé fordult.

Mikor az összes diák beért a nagyterembe, s megtalálta a helyét, a tanárok is bevonultak, és leültek a keresztben álló asztalhoz. A sort Dumbledore professzor, Karkarov professzor és Madame Maxime zárták. Igazgatónőjük láttán a beauxbatons-os diákok nyomban felpattantak. A teremben néhányan nevettek, de a vendégek ügyet sem vetettek rájuk. Nem ültek le addig, amíg Madame Maxime helyet nem foglalt Dumbledore balján. Dumbledore maga állva maradt, jelezve, hogy szólni kíván. Többen pisszegni kezdtek, s a terem elcsendesedett.

-- Köszöntök ezen a szép estén minden bentlakót és különösképpen minden vendéget. – szólt Dumbledore, széles mosolyt villantva a külföldi diákokra. – Nagy örömömre szolgál, hogy a Roxfortban üdvözölhetem a hölgyeket és urakat. Szívből remélem, sőt bízom benne, hogy itt-tartózkodásuk a kényelem és a kellem jegyében telik majd.

Dracora pillantottam, mire a fiú leplezetlen, gúnnyal mosolygott.

-- A Tusa hivatalos megnyitására a lakoma végén kerül sor. – folytatta Dumbledore. – Addig is egyenek-igyanak, és érezzék otthon magukat!

Azzal leült, és nyomban beszélgetni kezdett Karkarovval.

Az aranyedények a szokásos mágikus módon megteltek. A konyhai manók kétségkívül kitettek magukért: ilyen bő választékot még sosem láttunk a nagyterem asztalain. Az ételek között ráadásul nem egy külföldi különlegességnek tűnő fogás is volt.

-- Ez mi? – kérdezte egyszerre az asztal népe, a véreshurka mellett álló tálra mutatva, amelyben valamiféle kagylós leves gőzölgött.

-- Bouillabaisse. – válaszoltam, mire vagy harminc értetlen szempárral találkoztam.

-- Milyen buja bellz? – kérdezte Draco, mire felröhögtem.

-- Ez egy francia étel. – magyaráztam. – Ettem ilyet tavaly nyáron, nekem nem ízlett, mert nem szeretem a kagylót.