A leszármazott

Lelked tükre

A karácsonyi szünet. Ez kezdődött ma. A Roxfort szinte teljesen üres volt, főleg a Mardekár. A sok elkényeztetett kölyök boldogan ment haza ünnepelni a családjával. Még apám is meglépett, mert volt pár elintéznivalója.

Dracoval az elmúlt hónapokban igen jó kapcsolatot ápoltam, ahogy Harryékkel is. Nem igazán zavarta egyiket sem, hogy az ellenséggel is barátkozom. Sőt, néha jól is jött az ismeretség. Mikor Harry bekerült a kviddics csapatba – az évszázad legfiatalabb fogójaként – Draco információkat próbált velem kiszedetni belőlük, hogy mondja a Mardekár csapatának.

Egyébként Ron és Harry se ment haza a szünetben, ugyanis Ron szülei Romániában töltik a karácsonyt, Charlienál.

A szünet első napján nem keltem túlzottan korán, éppen annyira, hogy elérjem a reggelit. Ahogy beléptem a nagyterembe, a Mardekáros asztalnál megláttam egy szőke hajkoronát, mire elmosolyodtam.

-- Jó reggelt! Hogy-hogy itt? – dobtam le magamat mellé.

-- Tegnap érkezett a bagoly apámtól, hogy anyám rokonait látogatják, így itt töltöm a szünetet. – vonta meg a vállait, mire elmosolyodtam. – És te?

-- Amerika nagyon messzire van. Mire hazaérnék, jöhetnék vissza.

-- Egész évben nem mész haza?

-- Csak a nyári szünet alatt.

-- Sajnálom...

-- Nem kell. – mosolyogtam rá, majd szedtem a tányéromra. – Legalább nem leszel egyedül.

Ő is elmosolyodott, majd azonnal le is fagyott róla.

-- Jó reggelt Aria! Lenne rám pár perced? – jelent meg mellettünk Harry, mire felnéztem.

-- Szia! Persze. – álltam fel, majd a szőkére néztem. – Nem baj?

-- Nem, menj nyugodtan!

Bólintottam, majd Harryvel megindultunk kifelé. Nem álltunk meg, csak mentünk. Olyan folyosókon, aminek a létezéséről még csak nem is tudtam.

Hirtelen megállt egy ajtó előtt, majd kinyitotta azt.

-- Gyere! – nézett hátra a válla fölött, majd bement az ajtón.

Egy üres terembe érkeztünk, ahol csak egy tükör volt a falnak döntve.

-- Hol vagyunk, Harry? – fordultam körbe.

-- Őszintén? Fogalmam sincs. Az éjjel találtam ezt a helyet, mikor nem tudtam aludni.

-- És mi ez? – simítottam végig a tükör oldalát. – Pipere tükör?

-- Csak nézz bele. – mutatott rá, mire szemeztem a tükörképemmel.

Hirtelen megjelent mellettem Apám, a valódi testében. Csak onnan tudtam, hogy ő az, hogy láttam már róla képeket. Ahogy a jobbra néztem, megláttam egy nőt. Gyönyörű, kisimult arcán egy szelíd mosoly terült szét. Sötét szemei higgadtságot tükröztek és én realizáltam, hogy ő az édesanyám.

Az ujjamat óvatosan az üveglaphoz érintettem.

-- Mit látsz? – szólalt meg halkan Harry.

-- Az Apámat és az Anyámat. – válaszoltam és mélyen a nő szemébe néztem.

-- Ez a tükör a szív legmélyebb vágyát mutatja, azt mondta Dumbledore.

-- Edevis tükre! – néztem fel a latin írásra. – Edevis amen ahze erkyt docr amen. Nem arcod tükre ez, hanem a szívedé.

-- Holnap elviszik innen. – fűzte hozzá szomorúan.

-- Kár. Te mit látsz?

-- Én is a családomat.

-- Komolyan? – fordultam teljes testtel felé. – Milyenek a szüleid?

-- Hát.... – nézett bele a tükörbe. – Az anyám vörös hajú, zöld szemű, gyönyörű nő. Apám egy szemüveges, barna hajú, barna szemű, jóképű férfi. – válaszolta tömören.

Hümmögtem egyet, majd jobban szemügyre vettem a szobát, amiben álltunk. Valószínűleg valami gyakorló terem lehetett, mert az egész egy szintű volt és tágas térrel rendelkezett.

-- Malfoynak is meg fogod mutatni?

-- Nem.

-- Miért nem?

-- Azért, mert te nem akarod neki megmutatni és én ezt tiszteletben tartom. – mosolyogtam rá. – Attól még, hogy barátok vagyunk, nem kell vele megosztanom mindent.

-- Ez tetszik. Nem sokan gondolkodnak így.

-- Akkor szerencséd van velem. – vontam meg a vállaimat, mire felnevetett.

-- Ezt eddig is tudtam.

-- Akkor jó. – mosolyodtam el, majd még egyszer belenéztem a tükörbe. – Örülök, hogy legalább tudom, hogy ki is volt az édesanyám. Nekem ennyi pont elég.

-- Bármit megadnék azért, hogy egy percet is eltölthessek velük. – motyogta szomorúan, majd rám nézett.

-- Ismerős. Apu sose beszélt nekem anyuról. Vagy túlságosan fáj neki, vagy... Hát nem tudom.

-- A nagynéném hazudott nekem a szüleimről. – vonta meg a vállait.

Az ajtóhoz sétáltam, majd kérdőn néztem rá.

-- Menj nyugodtan, én még maradok kicsit.

// És IGEN! Visszatértem! Jézus isten, olyan régóta vártam már erre! Ma két részt teszek fel, bepótolva a múlthét vasárnapi kihagyott részt. Remélem tetszett ez a rész és ti is úgy örültök, mint én! :D //