A leszármazott

Apai szeretet és törődés

Nyöszörögve csaptam le a visító órámat, majd mikor elhallgatott, a másik oldalamra fordultam és aludtam volna vissza, mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülemet.

-- Látom te sem vagy a koránkelés híve.

-- Apám? – dörzsöltem meg a szemeimet, majd megláttam őt.

Ott ült az ágyam végében és a haját igazgatta. Furcsa volt a fiatal kori önmagát látni.

-- Miért vagy itt? Megláthatnak! – pattantam ki az ágyból, majd kulcsra zártam az ajtót.

-- Üzenetet küldtem az igazgatónak, hogy én, mint jó barátod, eljönnélek meglátogatni. – dőlt hátra az ágyon. – Úgyhogy két hétig zavartalanul lehetek. Kicsit magányos voltam a kamrában. A baziliszkusz nem túl jó társaság. Folyamatosan csak alszik.

-- Ezért feljöttél hozzám, hogy szórakoztassalak.

-- Pontosan. – vigyorgott, mint valami pajkos tinédzser.

-- Ugye tudod, hogy nekem óráim lesznek?

-- Majd elkérlek! Úgy is tudsz mindent!

-- Sose tanulok, csak házit írok! Így is gyanakszanak rám, főleg ha most két hétig nem is járok be órákra!

-- És napközben mit csináljak? – fújtatott idegesen.

-- Kérlek, ne viselkedj úgy, mint egy gyerek! Attól még, hogy egy tizenhét éves kinézettel rendelkezel, nem kell úgy is viselkedned! – csaptam ki a szekrényem ajtaját, majd kivettem belőle a ruháimat. – Óraközi szünetekben tudok veled foglalkozni, meg az étkezések idején.

Bementem a fürdőbe, magamra zártam az ajtót, majd felöltöztem. Fekete hajamat egy egyszerű lófarokba fogtam és erősítettem a rossz szokásomat, egy kis szempillaspirált is feltettem.

Mikor kiléptem a helyiségből, az apám a szekrényemet túrta át. Megforgattam a szemeimet, majd miután megbizonyosodott róla, hogy semmi „durva" dolgot nem titkolok, elindultunk reggelizni.

-- És ha segítenék a lecke megírásában, utána elalvás előtt beszélgetnénk, mint régen? – vetette fel, mire felnéztem rá.

-- Te a fiúkkal fogsz aludni, és nem szeretném zavarni a szobatársaimat a késői járkálással.

-- Dehogy is! Veled fogok aludni!

-- Na, azt biztos nem!

-- Miért nem? Nem akarsz apáddal aludni? Szép...

-- Tizenkét éves vagyok, te pedig kinézel tizenhatnak. Szerinted mit fognak hinni az emberek?

Nem válaszolt, csak fintorgott egyet, majd beértünk a nagyterembe, s a Mardekáros asztal felé vettük az irányt.

-- Jó reggelt! – köszöntem nekik, majd ledobtam magamat az egyik üres helyre. Apám is helyet foglalt mellettem.

-- Öm, ez meg ki? – bökött villájával apám felé, Pansy.

-- Ó, elnézést. Ő egy barátom amerikából. Öm....

-- Tom Nelson vagyok! – nyújtotta kezét a lány felé.

-- Pansy Parkinson. – vigyorgott, majd hevesen megrázta a férfi kezét.

Apám tetőtől talpig végig mérte a fekete hajút, de nem valami perverz hajlamok miatt. Ismertem ezt a nézést. Ha végre tényleg sikerül a testet öltés, s elkezdi szervezni a csapatát, akkor Pansynek helye van köztük.

-- Jeune prometteur - Ígéretes fiatal. – súgta nekem Franciául, mire összehúzott szemöldökkel néztem rá.

-- Non! – mordultam rá.

-- Ti nem Amerikaiak vagytok? – pislogott nagyokat Blaise.

-- Nálunk a Francia nyelv tudása beletartozik az alap intelligenciába. – harapott bele egy pogácsába a mellettem ülő.

-- Ez már fájdalmas, hogy ennyi mindent nem tudok rólad! – kapott dramatikusan a szívéhez Draco, miközben leült mellém.

-- Jó reggelt, Napsugár! Felkeltél?

-- Mint látod, Bogárkám! – hajolt meg, majd az apámra nézett. – Hello ismeretlen, Franciául beszélő Amerikai! Szabad tudni a nevedet?

-- Tomas Nelson! Te pedig ha jól sejtem, Draco Malfoy? – húzta össze szemeit.

-- Személyesen. – bólintott, majd ismét rám nézett. – Édes Picike Csokoládécskám, kész van a házi dolgozatod?

-- Mint mindig, Drága Mézes Bödönöm.

-- Ezek most flörtölnek? – nézett ránk megrökönyödve Adrian. – Tizenkét évesen?

-- Nem, ez náluk valami furcsa szeretetnyilvánítás. – legyintett Pansy, mire apám fogta és nemes egyszerűséggel átkarolt.

-- Tom, te hány éves is vagy? – szólalt meg Draco.

-- Tizenhét, miért, Mézes Bödön?

-- Ez nem számít pedofíliának?

-- Draco! – rúgtam bokán, mire felszisszent. – Tommal, csak barátok vagyunk, igaz? – fordultam az említett felé.

-- Persze, persze. – legyintett, majd elengedte az oldalamat, mire ismét a szőkére néztem.

-- Gondolkoztál már azon, hogy melyik tantárgyakat veszed fel jövőre?

-- Jóslástan és Legendás Lények Gondozása. Ezek tűntek érdekesnek, bár apám azt mondta, hogy a jósnő kicsit bolond. – vonta meg a vállait. – Te már eldöntötted?

-- Nem tudok dönteni a Rúnaismeret és a Jóslástan között. – lökdöstem a villámmal az ételt.

-- Granger, Rúnaismeretre megy. – súgta Blaise, mire összevontam a szemöldökömet.

-- Legendás Lények Gondozására és Jóslástanra is megy. A Jóslástan meg szinte mindig üti a Rúnaismeretet... Nem tudna egyszerre két helyen lenni!

-- Ennyire rosszat tett neked Anglia? – mordult fel az apám. – Csak egy kicsit legalább használd az agyadat!

-- Kérlek ne Activityzzünk, ehhez még reggel van. Mire gondolsz?

-- Időnyerő.