A leszármazott

Bosszú

-- Draco! – kezdte el a lány két kézzel ütni a kőfalat, ami nem akarta ismét előadni az ajtót. – Ne! – ordította zokogva és fulladozva. – Draco!

-- Aria! – markolta meg Harry a lány kezeit. – Ne csináld, Draco meghalt!

-- NEM! – kezdett el ismét vergődni a lány. – Mondtam, hogy elférünk! – zokogta.

Egyszerre dörrenéssorozat rázta meg a falakat, és a folyosón tucatnyi átlátszó szellemlovas vágtatott végig, ki-ki a hóna alatt vérszomjasan üvöltő fejével. Miután a Fejvesztett Futam utolsó tagja is elhaladt mellettük, Harry feltápászkodott, és körülnézett, a csata még mindig hevesen dúlt, s más üvöltések is hallatszottak, nemcsak a visszavonuló kísértetekéi.

-- Miattatok halt meg! – emelte fel Aria tébolyult dühében a pálcáját. – CSAK TI TEHETTEK RÓLA!

-- Aria, tedd le a pálcát! – kérlelte Harry.

-- MEGÖLLÖM MINDANNYIÓTOKAT! – hörögte, majd átkokat kezdett elszórni, de a három jó barát kitért előlük. – MEGFIZ...

Nem fejezte be a mondatot, mert a folyosó egyik pillanatról a másikra megtelt sikolyokkal, kiáltásokkal és a varázslótusa jellegzetes zajaival. Harry körülnézett, és elszorult a szíve, a halálfalók behatoltak a Roxfort falai közé. A sarkon a hátráló Fred és Percy tűnt fel, mindketten egy-egy álarcos-csuklyás alakkal párbajoztak.

Harry, Ron és Hermione már szaladtak is, hogy segítsenek Fredéknek. Fénycsóvák röpködtek minden irányba, és Percy ellenfele meghátrálásra kényszerült, hátracsúszó csuklyája alól széles homlok és ősz szálakkal átszőtt fekete haj tűnt elő...

-- Üdvözletem, miniszter úr! – rikkantotta Percy.

Jól irányzott ártása telibe találta Thicknesse-t, aki elejtette pálcáját és markolászni kezdte a talárját a mellkasán.

-- Mondtam már, hogy kilépek?

-- Te viccelsz, Percy! – kiabálta Fred, miután halálfaló ellenfele három kábító ártástól találva összerogyott.

Thicknesse közben szintén összeesett, és teste minden részén tüskék nőttek ki, mintha sündisznóvá változna. Fred boldog vigyorral nézett Percyre.

-- Te tényleg viccelsz, Percy... Nem hallottam viccet tőled, mióta...

Szétrobbant a levegő. Harry, Ron, Hermione, Fred és Percy egy csoportban álltak, lábuknál egy elkábított és egy átváltoztatott halálfalóval, és ebben a pillanattöredékben, amikor úgy tűnt, egy kis lélegzethez juthatnak, darabokra hullott a világ. Harry érezte, hogy repül, és nem tehetett mást, mint hogy markolta a vékony pálcát, egyetlen fegyverét, és két karjával védte a fejét. Hallotta társai jajkiáltásait, sikolyait, de nem láthatta, nem tudhatta, mi történik velük...

Aria eszelős tekintettel szorongatta a pálcáját és őrült vigyorral nézte, ahogy a világ megtelik fájdalommal a Weasleyek és barátaik számára, úgy ahogy neki is. Harry ott feküdt a szörnyűséges támadáson átesett folyosón, romokat érzett maga körül, a beáramló hideg levegőből kitalálta, hogy a kastély fala beomlott, a meleg ragacsból az arcán pedig, hogy megsebesült.

Aztán egyszerre iszonyatos, gyomorba vágó fájdalomüvöltés hatolt a fülébe, olyan borzalmas szenvedés kifejezése, amit a legpokolibb tűz, a legrémesebb átok sem tud okozni, s mikor imbolyogva felállt, jobban félt, mint aznap bármikor, jobban félt talán, mint valaha életében...

Hermione is talpra vergődött. A falon tátongó lyuk előtt hárman voltak a földön. Harry megfogta Hermione kezét, egymást segítve botorkáltak a romokon át a három vörös hajú alak felé.