1.

10.2K 168 6
                                    

Figyelem!!!
A történetében előfordul anorexia és önképzavar. Ha te is hasonló problémákkal küzdesz akkor, ez most nem a te történeted. Ne félj segítséget kérni. Akár barátoktól, szüleidtől, vagy szakembertől, még nekem is írhatsz. Csak beszélj valakivel. Ne engedd, hogy az anorexia erősebb legyen nálad.

Családomnak: Mert értetek megérte küzdeni!


A reggel, egy új nap, új esélyekkel. Tele izgalommal, és kalandokkal. Boldogsággal, barátokkal. Ja, ez nem az a történet. Ez az, én történetem.....
Szóval elég átlagos vagyok. 17 éves középiskolás lány. Elveszve, egyedül. Egy  faluban élek a családommal, nem mondanám tökéletesnek a családom, de szeretem őket. Van 3 testvérem a szüleim szeretik egymást, jól élünk...szóval minden tökéletes. Vagyis egy kivétellel, az lennék én. 17 éves vagyok de már annyi szart megéltem. Ide jártam általános iskolába. Mondhatni, népszerű voltam. Sok barátom volt, lányok, fiúk egyaránt. A menő lányok között voltam, én voltam a második legnépszerbb. De azt ,hogy ,hogy én se tudom. Nem vagyok egy nagyon extra csaj. Csak a szokásos barna haj, barna szem. De mások mégis szépnek, és vonzónak tartanak. Nem vagyok az a tipikus beszólogatós, és bulizós sem. Engem nem vonzanak az ilyenek. Szeretek otton lenni. Bátornak tartom magam, vagy lehet csak tarottam. Mindennek meg van a saját kis oka. De ezt majd idővel.
Szóval 14 évesen, leballagtam és középiskolás lettem. Alap volt, hogy nem akarok gimibe menni. Nem akarok sokáig tanulni, és hát én lányos lány vagyok, és ezért divat szakra mentem. A suliban, volt még 4 különböző szak de azok inkább fiúsak. Nem nehéz iskolába mentem, mert nem vagyok jó tanuló, olyan közepes. Szóval egy nagy városba kerültem az alap volt, hogy olyan helyre akarok menni ,ahol nem ismerek senkit. Új életet akartam kezdeni. Bejárós lettem, napi 2 órát buszozok. De tűröm lehetne rosszabb is, nem vészes. A korán keléssel nincs bajom. Csak a buszozással, mert ott vannak azok is akik tönkre tettek egy életre, és talán soha nem leszek ugyan az az életvidám boldog ember, miattuk. Ez hiányzik nekem, a boldogság. Egy óriási kincs, amit ha nehéz is, de meg kell szereznünk magunknak.
Szóval divat szakos lettem, kb 40-en kezdtünk 9.-ben majd szépen sorban kipotyogtak az emberek. Most 10.-ik végére 15-en maradtunk. Hát igen van ez így, ide jelentkeznek rengetegen, mert ez könnyű, szar iskola és mindenki felvesznek, mert kapnak érte támogatást.
A barátok....ha van az embernek barátja az mindennél jobb érzés, tudsz kire támaszkodni, bízni. Vagy esetleg megbeszélni a problémákat, vagy csak elmesélni, hogy puskázás nélkül meg lett a matek 2-es. Hát ez nekem nem adatik meg. Senki felé nem nyitok vannak úgymond "barátaim"az annyit takar ,hogy suliban néha szünetekbe beszélünk. Amúgy otthon soha, és sulin kívűl sem.
Szóval mivel ronthatta el egy ilyen fiatal lány az életét?...hát ebben a történetben kiderül. Remélem tudtok tanulni a hibáimból.
Most nyár van. Lassan kezdődik a 11.osztály. Izgulok tudom sok változás lesz, amit nem szeretek. De állok elébe a megpróbáltatottságoknak.

Egyedül a világ ellen...+ŐWhere stories live. Discover now