Egyedül a világ ellen...+Ő

6.

Besétáltunk a korházba. A lábam remegett az idegtől. Alexander a vállamat simogatta, próbált nyugtatni. Majd nyílt az ajtó.

-Melody Cabei, a következő.-jött ki egy asszisztens, mappával a kezében. Alexra néztem, aki biztatóan bólintott és elengedte a vállam. A szemeiben láttam, hogy aggódik az eredményért, de nem csak ő, hanem én is. Felálltam és besétáltam az ajtón.

-Jó napot!-köszöntem.

-Szia Melody.-köszönt vissza az orvosom.-Kérlek vetkőzz le, és állj a mérlegre.
Elkezdtem kicsatolni az övem, közben lerugtam a cipőmet. Lehúztam a farmerem. És levettem a hosszú pólómat. A tenyerem izzadt, az idegességtől. Oda álltam a mérleg elé, nagy levegőt vettem. Felléptem rá. Nem mertem a számra nézni. A doktornő leolvasta a számot, és leírta a mappájába.

-46,3Kg. Melody ez több mint, 1Kg-val kevesebb mint legutóbb.-Mondta szomorúan, a szemembe.-Öltözz vissza, és utána felteszek neked, pár kérdést.-mondta kicsit csalódottan, de pozitívan. Vissza vettem a ruháimat. Megfordultam, és leültem vele szembe a székre.
-Szeretném, hogy ha őszintén válaszolnál a kérdéseimre. Hazudhatsz, de csak magadat vered át. És csak a gyógyulást fogod hátráltatni.-fejezte be, mire bólintottam.
-Oké, ha az étkezésre gondolsz, mi jut először az eszedbe?-kérdezte, és egy pillanatra elgondolkoztam, de végül kimondtam az igazat.

-Az undor jut az eszembe.-bólintott és leírta.

-Hánytattad, vagy bántottad már magad a kinézeted miatt?

-Nem.

-Szereted az alakod?

-Nem.-hajtottam le a fejem. Kérdezett még kettő kérdés, ez után.

-Jó akkor egy utolsó, kérdés. Szépnek találod magad?-kérdezte a doktornő.
Ennél a kérdésnél történt valami, velem. Elszakadt egy cérna, ami a könnyeimet tartotta. Már meséltem, hogy utálom ha valaki azt mondja, hogy szép vagyok. De ha tőlem kérdezik akkor totális sokk. Nem bírom elmondani, mennyire nem szeretem a külsőmet. Ezért nem bírtam válaszolni a kérdésre. Csak elkezdtem sírni, a doktornő elém tolt egy zsepkendőd, én letöröltem a könnyeimet.

-Nem.-mondta hallkan. Mire felírta, én kisírtam magam, amíg kinyomtatott egy lapot. És elém tolta.

-Sajnálom Melody....-na ha így kezdi, akkor tuti jót jelent.-Úgy nézki anorexiás vagy. De én nem vagyok pszihológus, de azt tudom, hogy valami gond van, és sejtem sajnos ez a betegséged. Nem kell félned. Járni fogsz pszihológushoz és írnod kell, mindennap mennyit eszel ,mit és, hogy mikor.-mondta és még talán jobban sírni akartam. De próbáltam vissza tartani.

-Rendben.

-2 hét múlva találkozunk.-adta át a papírt, és az ajtófelé nézett, hogy mehetek.

-Viszlát.-mondtam.

-Fel a fejjel Melody.-köszönt el.
Kisétáltam mire Alexander felpattant, látta a kisírt arcomon, hogy nincs semmi rendben.

-Mi volt Mel?-kérdezte idegesen. Oda nyomtam a kezébe, a lapot és leovasta róla mi a baj.-Basszus.-sziszegte. Közelebb lépett és átölelt. Eddig bírtam vissza tartani, elkezdtem zokogni. Szorosan átöleltem. És eláztattam a pulcsiját.-Ne sírj, megoldjuk. Ezt is.-suttogta, és a hajamat kezdte simogatni. A vállamnál fogva ölelt ,úgy sétáltunk ki, néha egy puszit nyomott a fejemre. Alex nem az a nyálas fajta. De ha baj van akkor bármire képes, és nagyon jó testvér. A fejemre adta a sisakot, és ő is felvette az övét.
Elindultunk haza. Kicsit kiszellőztedtem addig a fejem. Mire haza értünk, tuti vörösek lehettek a szemeim. Anya apa és a két öcsém, a ház előtt vártak minket. Alex elküldte az eredményt. Láttam az arcukon, hogy idekesek.
Oda siettek, hozzám elkezdtek ölelgetni. Jól esett a törődésük, kicsit megnyugodtam, hittem nekik, hogy ez csak átmeneti, és majd minden megjavul, és újra a régi lehetek. De ki volt a régi Melody?

Most mindenki elfogadta, hogy egyedül akarok lenni, ezért felmentem a szobámba. Felakartam azt dolgozni, hogy tényleg anorexiás vagyok. De belegondolva ésszerű is. Tényleg az vagyok. Ennak a tudatául elkezdtem megint sírni. Nem akarok beteg lenni. Kb 1 órát sírhattam amikor kopogtak.

-Gyere.-mondtam és Emma lépett be.

-Szia.-köszönt kedvesen.

-Szia.-suttogtam.

-Sajnálom Melody. Felse fogom, hogy mi történik veled.-Sétalt be, és ült le az ágyam szélére.- Csak azt akarom, hogy tudd mi, barátnők vagyunk, és bármikor számíthasz rám. Tudom nem lesz jobb, ha mondogatom, hogy gyönyörű vagy. Ezt magaddal kell elintézned.-Simogatta meg a lábam.-Egy városba járunk suliba. Néha írhatnál mikor végzel, és haza hozhatnálak vagy, elmehetnénk vásárolni is.-mondta kedvesen. Reméltem, hogy őszintén gondolja, mert szánalomból nem kell.

-Köszönöm Emma. Sokat jelent nekem.-néztem a szemébe. Tényleg jól esett.

-Sziasztok-.Jött be Alex egy tányérral a kezébe.-Hoztam egy kis pizzát, még meleg. Ez a kedvenced Mel. Próbalj meg enni.- Adta át, ami most jól esett, mert éhes voltam. Kis mosollyal az arcomon vettem át a tányért.
-Gyere asszony, menjünk.-csókolta meg Emmát.

-Menjünk.-csókolta vissza. Mire Alex a kezeit a lány fenekére csúsztatta. Egyre szenvedélyesebben, csókolták egymást.

-Fúj, szerelmesek ne itt. Elmegy az étvágyam.-A pár elnevette magát, és kimentek kézenfogva.
Megettem 1 szelet pizzát, és egy pohár, kólát ittam. Utána csak magamon gondolkoztam. Sírtam egy kört és megnéztem a romantikus filmet. Erre aludtam el.
Reggel 10 órakkol keltem, csak annyi volt a gond, hogy csütörtök van. Az éjjeli szekrényemen egy cetli volt.

*Ma marajd itthon, pihend ki a tegnapot, itt az igazolás. Próbálj meg enni, kérlek. Szeretlek.
                                   Puszi, anya.*

Ez állt a cetlin, mellette egy orvosani igazolás. Na igen ha az orvosod a szomszédod, akkor könnyen megy. Megkerestem az ágyamban, a telefonom és bekapcsoltam. 3 üzenetem érkezett.
Egyik valami Daine küldött. Ami egy videó volt. Az a videó amit a buszmegállóban készítettek rólam. És hozzá, egy trágár szöveg. A másik kettő üzenetemet meg se néztem, hanem kikapcsoltam a telefonomat.