Egyedül a világ ellen...+Ő

33.

Aidan 10 nap alatt teljesen felépült, az első hetet rosszul viselte, de próbáltam minél többet vele lenni. Még az utolsó órákat is ellógtam, és mentem hozzá. Boldog voltam, attól, hogy a szerelmem jól van. Ellentétben velem az elmúlt héten 2-szer hánytam. Próbáltam elkerülni de nem megy. Én tényleg változtatni akarok, ez már tényleg nagy teher...Fáj a tudat, hogy én vagyok saját magam ellensége, önpusztító vagyok. A szervezetem könyörög, de mégis tovább folytatom. Rengeteget sírok ha egyedül vagyok. Van amikor csak állok a tükör előtt, és csak sírok...undorodok magamtól a vékony csontos kezeimtől, a a kiálló oldal bordáimtól, a lábaimtól behányok. A hasamról meg ne is beszéljünk. Aidan próbál segíteni, ami nagyon jól esik, és vele nem érzem magam betegnek, normális 17 éves lányak érzem magam. Aki a szerelem gondolától is megremeg, mert az Aidanhez kapcsolódik. Ez a fiú már a nézésével is képes levenni a lábaimról.

-Hívj majd Mel.-Ölelt magához Aidan, neki még volt egy edzése, én meg kontrollra mentem.

-Oké.-Mondtam, mire még jobban ölelt, nevetve kászólódtam ki a kezei közül. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam.-Szia.-Suttogtam.

-Szia gyönyörűm.-Lehelte az ajkaimra.

Megfordultam és elindultam gyalog a korházba. Nem volt messze a sulitól ezért is mentem sétálva, ahhoz képest, hogy februál 3.-a van, jó idő van. 20 perc alatt oda is értem. Valaki majd egy óra múlva fog jönni értem. Besétáltam és a folyosóra leültem, sokan voltak. De mivel időpontra jöttem, nem kellett sokat válnom, bár volt egy kis csúszás de sorra kerültem.

-Jó napot.-Köszöntem.

-Szia Melody.-Köszönt az orvosam.-Hogy vagy?

-Hát...öm..szokásos.-Motyogtam.

-Na nézzük meg, hogyis állunk.-Invitált a mérlegre. Az ősi ellenségemhez.... oda sétáltam és gyorsan levetkőztem, a szívem a torkomban dobogott, próbáltam pozitív lenni. Csak jóra gondolni, a családomra, Aidanre, ahogy előttem áll félmeztelen. Ettől az emléktől megingottam, de jó értelemben, és el is mosolyodtam. Vidáman álltam a mérlegre, de sajnos a mosolyom, hamar lehervadt, mivel kevesebb mint 46Kg-t mutatott. Nem akartam elhinni, levoltam sokkolódva. Még a szám is tátva marad.

-Melody....Melody miért kínzod magad?-Kérdezte az orvosom. Mire nem bírtam megszólalni, még mindig csak a számot néztem. Ne, nee, ez nem lehet igaz.-Ezt abba kell hagynod.-Mondta normálisan.

-Tudom....de nem megy.-Suttogtam.
Leszálltam és a könnyeimet elnyelve öltöztem fel, leültem és feltette a szokásos kérdéseket, lassan könnyeztem, de még azt nem nevezném sírásnak. Megnézte a fogaimat, és, hogy van-e a testemen bántalmazási nyom, amit esetleg én okoztam de nem volt. Megkaptam a nyomtatott lapomat amin rajata volt a súlyom. Szomorúan indultam az ajtó felé.

-Viszlát.-Motyogtam.

-Viszlát. Egyél Melody!-Mondta, mire csak biccentettem. Megragadtam a kilincset és lenyomtam. Kiléptem a rendelőbe, nem volt már ülőhely annyian voltak, az ajtóval szemben a falnak támaszkodva megláttam Aidant. Azt hittem edzésen van, nem gondoltam volna, hogy ő jön értem. Aidan egyből rámkapta a tekintetét, ideges volt, és az volt a baj, hogy nem bírtam megnyugtatni. Egyből folyni kezdtek a könnyeim, Aidan szemei kitágúltak. Idegesen lépett oda hozzám. Egyből a nyakába borúltam és rázkódó vállal sírni kezdtem. Aidan szorosan ölelt. A hajamat simogatta.

-Mi volt?-Kérdezte, mire elszakadtam tőle és a kezébe nyomtam a papírt.-Ne. Melody ne.-Suttogta, nagyon rosszul érintette. Megint megölelt én tovább sírtam.-Ne sírj gyönyörűm.-Próbált nyugtatni.-Változtatni fogunk.-Mondtam mire nagy levegőt vettem. Aidan eltolt magától, és letörőlte óvatosan a könnyeimet. Majd megpuszilta az arcom.