Naruto oc × Shikamaru

A piros zászló

Daichi sensei amikor felkelt, már is a kórház felé vette az irányt.
Már 4 napja a kórházban fekszik. Nem értem mi történhetett, amíg én nem voltam magamnál. -gondolta és már oda is ért. Felment a lépcsőn, egyenesen be a folyosó végén lévő, beteg szobába.
Daichi sensei benyitott, az ajtót maga mögött halkan becsukva.
-Még mindig semmi.
Ott ült pár percig, aztán elhatározta, hogy elmegy a dolgait intézni, aztán délután visszajön.
-Maga meg mit csinál itt? -kérdezte egy nővér az ajtóban állva.
Nincs látogatás most!
-Már itt sem vagyok! -mondta a sensei, kikerülte a nővért, és távozott.
A nővér reggelit hozott, aztán ő is kiment. Pár óra múlva, Yama magáhoztért. Felnyitotta a szemét.
Hol a francban vagyok? -gondolta, és szemével körbenézett. Egy lélek sincs itt. Habár egy kicsit homályosan látott, azért felismerte ezt a helyet.
Már megint itt? Csak az almát ne.... -gondolta, és a kisasztal felé fordította a fejét.
Jellemző. Egy tál alma. Mí meglepő.
De miért is vagyok itt? -Yama elgondolkodott, felidézte mi történt.
-Hol van Daichi sensei?! Mi van vele!?
A lány nem bírt magával, nagyon gyorsan ült fel, és azzal a lendülettel már fel is akart pattanni. Ebből a kisérletből nem jött ki más, mint hogy a lány leburult az ágyról. Akkorát zakózott, vízhangzott a szoba.
-Áu... Azta rohadt.... Ennyire elgyengült a testem? Érdekes. És most mi lesz? Meg próbálok visszamászni az ágyra, vagy itt a földön élem tovább az életem... Nem! Egyik sem! Megkeresem Daichi senseit!
De hogyan?
Körülnézett. Megakadt a szeme a szoba sarkába támasztott, mankó páron.
Azzal meg tudom támasztani magamat! Talán menni fog! Na de most oda kéne jutni...
A lány óvatosan felállt, a kis asztalkába kapaszkodva, és elindult a mankók felé. Döcögve bár de elért odáig.
-Na, és most.... Kipróbáljuk ezt itt!
Yama megfogta a mankókat, és válla alá helyezve őket bicegett tovább az ajtóig.
Na így már jobb. -gondolta, és kisétált a folyosóra.
Várjunk csak! Ott egy nővér! Észre fog venni!
Yama gyorsan visszahátrált a szobába.
Visszarakta a sarokba a mankókat, és vissza "futott" az ágyhoz. Az a futás inkább, erőltetett bicegésnek mondható. Sikerült az ágyhoz elérni. Yama gyorsan visszafeküdt az ágyba, és magára rántotta a takarót.
Ha észrevett, akkor most be fog jönni! -gondolta a lány a futástól fáradtan, és izgatottan.
Kopogás. A nővér belépett.
Odasétált a lányhoz. Föléhajolt. Yama alvást színlelt, közben azon gondolkozva, hogy kinyissa a szemét, vagy nem. Nem maradhat itt. Ha már tudják hogy felébredt, akkor lehet hogy mondanak valamit Daichi senseiről. A nővér közben elhitte hogy a lány még nincs magánál, ezért sarkonfordult, az ajtó felé indulva.
Mielőtt elérte volna az ajtót, Yama megkérdezte.
-Hol van Daichi sensei?
A nővér csak nem szívrohamot kapott. Meg sem fordult, a füzeteit kezéből kiejtve rohant ki a szobából.
Yama pár másodpercig csak az ajtó felé meredt.
-Hát, ez jól ment... Megoldottam, mint mindig.
Pár perc múlva, a nővér lihegve érkezett vissza, kísérettel.
-Sensei!
Daichi berohant, az ágy mellé gugolt, és megkérdezte.
-Hogy vagy?
Yama elengedte a füle mellett ezt a kedves kérdést.
-Mi történt?!
-Elájultál.
-Hol?
-A falu kapujában.
-Hála az égnek!
-..... Ezt hogy érted? Mi jót érzel abban hogy elvesztetted az eszméleted?
-Nem az, hanem hogy eltudtam hozni idáig Akiot meg önt sensei!
-Áh, értem. Hálás vagyok hogy visszahoztál!
-Ez csak természetes! De... hol van Akio?
-Éppen Sakurával..... -mondta a sensei, amikor valaki félbe szakította.
-Yamaaaaaa!!!!!!!! -hallatszott a folyosóról egy vékony, visításhoz hasonlító, üde hang.
Ekkor Akio hajtott be a szobába.
-Várj meg Akio! -kiáltotta Sakura még a folyosóról. Aztán ő is beért.
-Yamaaaa! -üvöltötte a kislány torka szakadtából, miközben nagy könnycseppek folytak le kis hófehér arcán. Meg sem állva, felugrott az ágyra, a genin arcába.
-Neked is szia Akio.
Akio elengedte a füle mellett ezt a pontosan Yamára jellemző beszólást.
-Végre felébredtél! -sírdogált tovább a kislány.
-Na gyere, ölelj meg. De emlékezz mit mondtam! Egy erős kislány nem mutat érzelmeket!
-Igenis! -kiáltotta a kislány nevetve, szemét közben letörölve.
Yama megsimogatta arany színű hosszú haját, majd az ajtóra nézett.
Mégtöbb vendég érkezett. Már körbeállták az ágyat, amin a kislány meg Yama ült.
Megérkezett Sasuke, Naruto, Kakashi.
-Jó reggelt, jó reggelt! -lépett be a túlzsúfolt helyiségbe Hiruzen is.
-Hokage sama? -kérdezte Yama.
-Látod mennyien örülnek hogy felébredtél? -nézett körbe Hiruzen mosolyogva, a vendégseregen.
Yama tekintete a Hokagéról, Narutora tévedt.
-Naruto!
-Yama!! Tudod milyen király küldetésen voltam?!
-Nem.
-Hát, az történt....
-Na, azt majd később is el tudod mesélni. -mondta Kakashi sensei, a maga nyugodt stílusában.
-Jólvan, jólvan.... Nem hagyják az embert élni. -tette hozzá Naruto halkan.
-Hallottam. -mondta a sensei, szúrós tekintetét Narutora szegezve.
-Yama és Daichi! A falu büszke rátok! Jó munkát végeztetek, még ha ez is lett a vége. Az én hibám volt, hogy ilyen átgondolatlanul küldtelek el benneteket, egy ilyen veszélyes küldetésre. Bocsánatot kérek.
-Szóra sem érdemes. -mosolygott Daichi sensei.
-Kevés a csapat, és sok a küldetés. -mondta a Hokage, és Kakashira nézett. Kakashi meg őrá, kérdő tekintettel.
-Igen, a hetes csapat is kap egy küldetést. De most igazából rátok gondoltam. -mutatott rá Daichi senseire.
-De hát.... -mondta Daichi.
-Tudom. Ha Yamának nem sikerül 3 napon belül felépülni akkor mást küldünk el.
Daichi senseinek Yamára tévedt a tekintete. Yama némán bólint, és Daichi sensei ki is jelenti.
-Megyünk.
A Hokage elmosolyodott.
-Erre számítottam. -mondta széles mosollyal és becsukta a szemét.
-Mi lenne az a küldetés? -kérdezte Daichi, és felállt.
-A küldetésetek a következő lenne. Van egy falu messze innen, ahol emberek tűnnek el.
-Micsoda? -kérdezte Yama.
-Emberek tűnnek el. -ismételte meg Hiruzen.
Daichi sensei komoly arcot vágott.
-Ez megint nem lesz könnyű küldetés... -mondta Yama, kissé bunkó stílusban.
-Tudom. Ezért küldünk veletek még egy csapatot.
-Még egy csapatot? És melyiket??
-A hetes csapatot.
Kakashi felkapta a fejét.
Naruto nagy levegőt vett, és azzal a lendülettel üvöltötte a lány arcába:
-Együtt megyünk küldetésre!
-Aha.
Yama végignézett az új, nagy csapatán.
Kakashi, Sasuke, Naruto, Daichi sensei, és..... Hát, ennek meg mi baja?
-gondolta a lány Sakurát méregetve.
Sakura mintha olyan arcot vágott volna, mint aki nem örül ennek.
Most én vagyok a baj? Na mindegy. Majd megbarátkozunk.... Vagy nem.
-Tudsz járni? -kérdezte Daichi sensei Yamához fordulva.
-Igen!
-Na, akkor lássuk! -mondta Kakashi sensei.
Yama felállt.
Most nem szabad játszani a gyengét! -gondolta és próbált úgy állni, mint aki teljesen jól van. Ez a kísérlet kivételesen bejött. Meg tudott állni. Közben úgy izzadt mint egy ló, de sikerült mindenkit átvernie. Csak egy kivétellel. Kakashi sensei nyugodtan, megszólalt.
-Ez nem elég. Járjál is!
Talán egy kis ravaszság érződött a hangjában.
Most végem.... -gondolta a lány, és lassan elkezdett sétálni.
Ez is olyan sikeresen ment, hogy teljesen sikerült elhitetni a közönséggel, hogy teljesen ép, és egészséges.
Egy durva hang hallatszott a háttérből. Egy nővérke állt az ajtóban.
-Ez a lány még nem állhat fel! A teste még túl gyenge hozzá!!!
...... Ez a nővér szétrontott most mindent. -gondolta Yama.
Mostmár tudják milyen az állapotom valójában.
-Hiszen azért szépen színészkedtél....
-érzett együtt Kakashi sensei.
A Hokage lecsukódott szemekkel, még mindig fülig ért a szája.
Ezen a jeleneten nevetett mindenki.
Yama keserű arcot vágott. A nagy nevetés közepette megfeledkeztek az ideges nővérről.
-Az nagyot csapott az ajtóra, azzal a céllal, hogy felhívja magára a tomboló társaság figyelmét, az élen a szinte fetrengő Narutoval.
-A látogatásnak vége!
-Jólvan, megyünk. -mondta Hiruzen, és távozott.
-Mi is megyünk.
-Hova Kakashi sensei? -kérdezte Sakura.
-Edzeni.
-Wooooooohh, edzeni?? -lelkesedett Naruto.
-Igen. De most elég a kérdésekből. Indulás.
Kakashiék távoztak. Akioval együtt.
Yama Daichi senseire fordította tekintetét.
-Nekünk is edzeni kéne. De ilyen állapotban ez nem.....
-Menjünk! -pattant fel Yama, nehézkesen az ágyból.
-Hmmmm... Ennyire biztos vagy benne, hogy menni fog?
-Igen! Még régen, apám azt mondta, hogy a gyenge testet erősíteni kell. Átmozgatni az izmokat.
-Áh, értem. Hát akkor? Mehetünk? -Igen! -mondta a lenkesedéstől elöntött lány.
Daichi sensei kiment, Yama addig felöltözött, aztán együtt indultak el.
-Most hova megyünk?
-Még én sem tudom. Keresünk egy erdős részt, majd ott, egy megfelelő helyet.
Negyed óra séta után, egy erdőben meneteltek éppen. Daichi sensei körbenézett.
-Ez lesz az a hely, sensei?
-Yama vigyázz! Valaki van itt! Vagy valakik? -suttogta az erdőt kémlelve.
Egy ember ugrott elő, egy 10 méterre lévő, fa mögül. Daichi sensei azonnal előrántotta katanáját.
-Nyugi, nyugi! Daichi! -szólalt meg az az ember.
Csak én vagyok! -lépett ki az árnyékból, integetve.
-Áh, Asuma! Tudod mennyire megijesztettél? -nevetett a sensei, a másikhoz közelítve. Kezetráztak.
Daichi sensei visszanézett. Az a látvány. Ahogy Yama kunait szorongatva, gugol a földön, mindenre felkészülve.
-Yama! Ő Konohai! -nevetett a sensei.
A lány kifejezéstelen arccal, elrakta a kunait, és Daichi senseijékhez lépett.
-A nevem Sarutobi Asuma! Örülök a találkozásnak! Yama, jól tudom?
-Mizune Yama.
Asuma felnevetett.
-Milyen fegyelmezett, nyugodt magatartás. Tetszik!
Ki kérdezte? -gondolta a lány.
Hát igen. Utálta az idegeneket, és az ismerkedést.
Ekkor nagy robaj hallatszott.
Egy duci gyerek futott ki a bokrok közül.
-Asuma sensei! Kik ezek?
-"Ezek". -ismételte meg Yama halkan.
Ezt a fiú szerencsére, nem hallotta.
-Az egyik barátom, Yoshito Daichi, és a tanítványa, Mizine Yama.
A gyerek arcca, kicsit megváltozott a "Mizune" szó hallata után.
Na, még egy, aki utál. -gondolta a lány.
-Asuma sensei! -érkezett egy másik.
Mi történt? Végeztünk?
-Nem, Ino! Még nem végeztünk.
Csak egy kis szünetet tartunk.
Hol van Shi-.... - Asuma nem tudta befejezni, mert megdermedt az egész testében.
-Tehát egész végig itt voltál,
Shikamaru!
-Ja. Nem figyeltél Asuma. -mondta, az egyik fa mögül kilépve a fiú, lazán, álmos hangon.
Asuma nevetett.
-Mostmár elengedhetsz!
-Árnyék? -kérdezte Yama, önkéntelenül.
Shikamaru a lányra nézett.
-Hát, ja. De ki is vagy te valójában?
-Mizune Yama.
-Áh, igen. A kis démon.
-Na! Shikamaru! Ésszel. Egy lánnyal beszélsz! -mondta Asuma sensei.
Démon? Ezt meg hogy értette? Ez most sértés akart lenni....? Vagy csak száraz rosszindulat, amit úgy is szoktak falun nevezni, hogy bunkóság. -gondolta, és átváltott hasonlóan "bunkó stílusba".
-Nem tudom ki vagy te, de legalább azt már tudom rólad, hogy egy tapló paraszt vagy.
Shikamaru láthatóan nem ezt a választ várta. Igaz, nem is várt olyasmit. Elvörösödött a harahmgtól.
A két gyerek durván összeveszett.
A végén már a két senseinek kellett szétválasztani a két vetélytársat.
-Elég a veszekedésből! -mondta Asuma sensei Shikamaru felé fordulva.
-Elég Yama! Ebből most, elég! Nem szeretnék csalódni benned.
-Nem is én kedtem! -fújtatott a lány.
-Hát, ez aztán szép ismerkedés volt! Lehet hogy a jövőben majd egymással kell küldetésekre mennetek! -mondta Asuma a két gyerekre nézve.
-Hogy én ezzel a ri-
-SHIKAMARU! Ezt a mondatot be se fejezd!! -üvöltötte Asuma sensei.
Csönd.
Aztán Ino törte meg a csendet.
-Te kis liba! Hogy merészelsz a társammal így-
Nem tudta befejezni, mert Yama közbevágott.
-Téged meg ki kérdezett? Veled nincs jelenleg semmi bajom. Hidd el, nem akarod, hogy ez a még békés álláspontom megváltozzon. -mondta Yama nyugodt, de egyben szúrós hangszínnel.
Ino elhalgatott.
Asuma felsóhajtott. Lenyugtatta magát, aztán elhúzta Daichi senseit, egy kicsit messzebb a gyerekektől.
-Ezt a kettőt valahogy össze kéne szoktatni. -suttogta.
Legalább annyira, hogy marakodás nélkül tudjanak egy légtérben lenni.
-Értem. Jó gondolat. Egyébként Yamától ez új. Nem láttam még ilyennek.
-Hát, mert nem volt kivel veszekedni.
-Meglehet. -nevetett Daichi.
-Mit gondolsz... Egy közös edzés segítene?
-Ha engem kérdezel, igen. Kénytelenek lesznek együtt dolgozni.
Yama felmordult.
-Chhhh!
-Na, úgy látszik nem csak én tudok szájról olvasni. -mondta Shikamaru direkt olyan hangosan, hogy a két sensei is tökéletesen hallja.
Asuma elmosolyodott.
-Hát, akkor legalább már tudjátok mi a terv.
-Milyen terv? -kérdezte Ino.
-Együtt fogunk edzeni! -mondta Asuma büszkén.
Yama halkan megszólalt.
-Akkor én most el is mennék imádko-
-Yama! Tudod hogy három napod van újra formában lenni! Nem vesztegethetjük drága időnket! Gondolkozz! Minden edzés aranyat ér. -mondta Daichi sensei bíztatóan.
Yama egy cseppet sem lett lekesebb.
-Jó. -mondta kissé zsörtölődve. Becsukta a szemét, és várta, hogy valamelyik sensei végre elmondja, mi lesz a feladat.
-Na, ne ugass már. -szólalt meg Shikamaru.
Yama kinyitotta a szemét.
-Te nem tudhatod milyen közel vagyok ahhoz, hogy orrba vágjalak.
-Ja, könnyű úgy, hogy én nem üthetek vissza.
Asuma hangját felemelve hívta fel magára a figyelmet.
-NA! Tehát. A feladat a következő.
Mi ketten Daichival, választunk egy területet az erdőben, vagy körülötte, amit megvédünk.
Shikamaru felhúzta a szemöldökét.
-Értem. A mi feladatunk lesz, először megtalálni, aztán az általatok kiválasztott hely ostroma.
-Né, de okos itt valaki.
Shikamaru egy keserű pillantást vetett a lányra.
-Nehogy újra kezdjétek! -mondta Daichi sensei.
Asuma felsóhajtott, aztán tovább mondta:
-Igen. Shikamaru nagyjából jól mondta. Megtaláljátok, és megpróbáltok behatolni arra területre.
-Megpróbáltok? -ismetelte meg Shikamaru.
Tehát, ez azt akarja jelenteni, hogy nem az ostrom a feladat, hanem hogy egyáltalán megtudjuk közelíteni azt a helyet?
-Igen! Annak a közepén lesz ez! -mondta Asuma, és egy piros zászlót húzott ki a zsebéből.
-Ha megtudjátok érinteni ezt a kis zászlót, akkor a játéknak vége. Ti nyertetek.
De lehet hogy közben találkozni fogtok velünk. Akkor megküzdünk. Veszem azt hogy én nyerek, akkor ott mondjuk Inot mozgásképtelenné teszem.
-Hogy mi?! Le akar ütni sensei?!
-Az élet nem játék! Kerüljétek a harcot! Érthető?
Igen! -mondták egyszerre.
-Mondom a csapatokat! -közölte tovább a tervet Daichi.
-Csapatok? -szólalt meg Choji.
-Igen! Tehát. A csapatok a következők:
1. Csapat: Ino, Choji!
-Ne.... -suttogta a Mizune.
Shikamaru kezébe temette a fejét.
-2. Csapat: Yama, Shikamaru!
-Mí meglepő. -mondta Shikamaru halkan, száraz hangon.
Yama nagyokat sóhajtott. Próbálta elviselni a szörnyű körülményeket.
-Gyerekek! Készüljetek fel! Ez nem gyerek játék lesz!
Ino arcáról le lehetett olvasni a rettegést, míg Choji egy chipset nyitott. Ino lassan Choji felé fordult.
-Choji!? Te hogy tudsz még ilyenkor is zabáni!? -üvöltötte a szőke.
-Hangos.
-Hangos. -mondta egyszerre Yama és Shikamaru. Megint az a kedves szemkontaktus, aztán minkét szem Asumára szegeződött.
-Mi akkor megyünk! 20 perc múlva, induljatok utánunk!
A két sensei pár pillanat alatt, el is tűnt a fák között.
Csend volt. Senki sem szólt, csak Choji ropogtatta a Chipsét. Shikamaru leült egy sziklára, és elfeküdt rajta. A felhőket leste.
Ennek eszébe sem jut kibékülni. -gondolta Yama, és le is mondott erről.
Ha ő sem, én sem!
Yama leült a földre, és füzetet vett elő.
Az a füzet Yama naplója volt, amit azóta töltöget, amióta a faluba került.
Milyen rég volt már... Majdnem hét éve itt dekkolok. -gondolta, szorgalmasan írva a füzetbe.
"Kedves naplóm!
A mai napon ébredtem fel, amikor elvileg már 4 napot feküdtem a kórházban. Aztán kis beszélgetés után, elindultunk Daichi senseijjel edzeni. Lelkes és izgatott voltam, egészen eddig. Ezzel a Shikamaruval kell egy csapatban lennem, amikor pár perccel ezelőtt még úgy osztottuk egymást mint a nagykabát. Nem én kezdtem a veszekedést, nem értem mi baja van velem. Egy lusta, laza fiúnak tűnik, akit nem érdekell semmi. Érdekes. Ilyen viselkedést még nem tapasztaltam.
Shikamaru közben felfigyelt a lányra.
-Hát, te meg mit csinálsz? -kérdezte, miközben felült a sziklán, a lány felé fordulva. Yama fenézett.
-Hirtelen ennyire érdekell?
-Ami azt illeti, igen. Mit tudsz ilyenkor annyit körmölni, amikor mingyárt egy kemény harcban lesz részed?
-A naplómat írom.
-Napló? Te naplót vezetsz?
-Aha.
-Mióta?
-7 éve.
-Azta. Te aztán türelmes vagy! -mondta Shikamaru, és a lány mellett termett. Ez olyan gyorsan történt, hogy Yama nem tudta elég gyorsan becsapni a könyvet, hogy a fiú ne kapjon el belőle pár szót.
-"Laza fiú vagyok, akit nem érdekell semmi?" -mosolygott Shikamaru.
Yama vér vörös lett. Idegesen rúgta arrébb a fiút.
-Au! Azt tudod hogy nem engem kell szétrúgni, hanem az ellenfeled?! -mondta Shikamaru, fejét vakarva.
Yama nem válaszolt. Elrakta a naplót.
Már csak 10 percet kell itt ülnöm ezzel az idiótával. -gondolta és nagyot sóhajtott.
Ino és Choji közben kicsit messzebb veszekedtek. Azt inkább úgy kéne elképzelni, hogy Choji boldogan ropogtatott, Ino pedig üvöltözött.
-De idegesítő. -mondta Yama halkan.
-Ugye? -érzett együtt Shikamaru.
-Téged most ki kérdezett. -nézett vissza a fiúra, a lány.
Shikamaru idegesen felsóhalytott.
-Figyelj. Én nem akarok így egy csapatba tartozni. -kezdett bele ingerülten.
-Az jó. Nagyon meglepő módon, én sem.
-Na, legalább ebben egyetértünk.
De, mi lenne ha kibékülnénk? -kérdezte erőltetetten.
Yamát ez láthatóan meglepte. Aztán felállt, és a fiú elé lépett.
Kezetfogtak.
-Innentől próbáljunk meg normálisan együtt dolgozni.
Yama egyetértően bólintott, aztán elengedte a fiú kezét.
-Már csak öt perc. -említette meg Shikamaru.
-Tényleg olyan kegyetlenek lesznek?
Shikamaru nem válaszolt, gondolkodott.
-Szerintem nem.
Shikamaru felnézett.
-Hogy érted?
-Szerintem, ez csak megfélemlítés volt. Leütni? A saját diákodat? Nem. El sem tudom képzelni.
-Igaz. Erre én is gondoltam.
Ino! Choji! -kiáltott oda Shikamaru a másik csapatnak.
Gyertek ide!
Shikamaru megvárta hogy odeérjenek, aztán belekezdett a mondandójába.
-Lehet, hogy a senseijek két csapatra osztottak minket, de szerintetek mi négyen, mik vagyunk valójában?
-Talán... egy nagy csapat? -vezette tovább Yama, Shikamaru gondolatmenetét.
-Úgy van!
-Tehát, ezzel azt akarod mondani, hogy együtt menjünk? -kérdezte Choji.
-Nem. Ha még messziről is, de a két csapatnak együtt kell működnie.
-Ezt hogy érted Shikamaru? -érdeklődött Ino.
-Hát, például úgy, hogy az egyik csapat eltereli a figyelmet, addig a másik teljesíti a küldetést.
-Áh értem! -mondta Ino boldogan.
-Ha így akarunk gondolkodni, ki lesz az elterelő csapat? -kérdezte Yama.
Shikamaru gondolkodott.
-Talán, annak a csapatnak kéne lennie, akiknek a képességeik jobban használhatók elterelésre. -gondolkodott Yama hangosan.
-Igen. Én is ezen töröm a fejem.
Yama halgatott. Kíváncsi volt, mit hoz ki ebből Shikamaru. Egy perc múlva, Shikamaru megszólalt.
-Akár hogyan is gondolom át, ez sehogy sem jön ki. Mindig arra jutok, hogy nekünk kell Yama, az elterelő szerepet játszani!
-Értem. Az árnyék miatt?
-Igen. Azzal kicsit meg tudom tartani őket. Azt hogy hogyan kapjam el őket, azt nem tudom. Nem ismerem a képességeidet, így azt sem tudom, tudsz-e benne segíteni.
Yama elgondolkodott.
Melyik jutsummal tudnék segíteni?
Talán.....
-Víz elemű jutsu?
-Víz elem? Te tudsz olyat?
-Igen.
-Az talán segíthet. Nincs még valami amivel segíthetnél?
-Ami azt illeti...... van......
-Mi van? Úgy beszélsz, mint aki nem biztos benne.
-Nem hinném hogy menni fog.
-Hogy mi? Miért?
Yama egy mély levegőt vett, aztán belekezdett.
-Most feküdtem eszméletlenül 4 napot a kórházban.
Csönd.
-H-hogy mi? -kérdezte Ino ijedten.
-Miért?
Yama röviden elregélte, milyen küldetésen volt, és hogy mennyire túl erőlteti magát, amikor a fekete jutsukat alkalmazza.
-Tehát.... Te képes vagy fekete chakrát alkalmazni... De az nagyon kifáraszt.
-Igen. Alapból nem vagyok jó formában.
-Azt elhiszem. Négy nap fekvés után...
-A fekete jutsukon kívül, tudok klónokat létrehozni.
-Na, az is segíthet. Talán.
-Valaki világosítson már fel! Mik azok a fekete jutsuk?
Yama Inora nézett.
-A fekete jutsuk, a Mizune clan jutsui.
-Mizune clan? Hallottam már róluk. Azt mondják ijesztőek, és félelmetesen erősek és kegyetlenek. -mondta Ino félve.
Yamának erek jelentek meg az arcán. Ez a kijelentés nagyon felhergelte. Aztán megpróbált nyugodt stílusban maradni.
-Ugye tudod, hogy egy Mizunéval beszélsz?
-Oh tényleg. Bocsikaaaa. -mondta Ino elpirulva.
Yama rá sem hederített. Shikamarura nézett, és várta a terv további részét.
-Mennünk kell. Letelt a húsz perc.
-Ja tényleg. De mi lesz a terv többi részével?
-Azt majd közben kitaláljuk.
Kitaláljuk? Érdekes, hogy engem is beleszámol. Nem csak magára, hanem már rám is számít? -gondolta a lány.
-Akkor?
-Indulás! Ino, Choji! Ti mentek balra, onnan kerültök. Megkeresitek azt a helyet, aztán usgyi be a zászlóért!
-És ti? Ti jobbról kerültök? -kérdezte Ino.
-Nem.
-Ezzel arra akarsz kijukadni.....
-Igen Yama. Mi egyenesen középen behajtunk az erdőbe, direkt hangosan és feltűnően, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet. Nem hiszem hogy sokáig bírjuk a két sensei ellen.
Sietnetek kell!
-Értem! Menjünk! Ne várakoztassuk meg őket! -kiáltott fel Choji, és már el is indult az erdő felé. Ino utána.
-Hahhhh! Egy újabb unalmas és fárasztó edzés. Na menjünk Yama!
Amíg Ino és Choji halkan és észrevétlenül mozogtak a "pályán", Yama és Shikamaru mint valami vadkan. Rohantak át a bokrokon, kicsit sem törődve azzal, hogy hangosak.
A lány csak követte Shikamarut.
Azért résen volt. Ismerte Daichi sensei szokásait. Hirtelen támadások,
akármikor jöhetnek.
-Shikamaru!
-Heh?
-Daichi senseinek szokása hirtelen, a semmiből rád ugrani.
-Remek. Észrevétlen gyors támadás. Kössz az infót!
Kb 10 percig csak zajt csaptak, és futkároztak, de semmi sem történt. Shikamarut ez egyre feldühítette.
-Mivan a körülhúzták a számításaimat?!?!? Mivan ha nem is ránk támadnak először!? -mondta ingerülten, társaiért aggódva.
Hirtelen hatalmas sikítás hallatszott.
Mindketten megtorpantak, és halgatóztak. Aztán a lány megszólalt.
-Arról jött. -mutatott Yama észak nyugatra.
-Ez Ino kiáltása volt. -mondta halkan Shikamaru.
-Még messziről hallatszott.
Yama szemei nagyra nyíltak. Hatalmasat üvöltött Shikamaru felé.
-Vigyázz!!!!! -üvöltötte, és rávetette magát a fiúra. Pár kunai repült el pont ott, hogy Shikamarut fejbe találta volna.
-Mi a franc?! Nem úgy volt hogy messze vannak?!
Yama lemászott Shikamaruról, felállt, és a kezét nyújtotta a fiúnak. Az Yama keze nélkül felállt, és úgy kémlelte tovább az erdőt.
-Bunkó. -dörmögte Yama.
-Kössz. Ez közel volt.
-Most vagy mingyárt ránk ugrik valaki, vagy ez egy csapda volt.
-Katon: Goukakyuu no Jutsu! -hallatszott egy kiáltás mögülük.
-Daichi sensei! -kiáltotta Yama a társának, amikor éppen mindketten elugrottak a tűzgolyó elől.
-Hát ez szívás. -mondta Shikamaru az ellenfelét lesve.
-Szép volt! Nem kaptalak el benneteket egyik hirtelen támadással sem!
-És ezzel sem fogsz! -kiáltotta Yama, és telibe nekiment a senseinek.
Gyorsan legyőzte, mert csak egy fa klón volt.
-Az igazi valahol itt ólálkodik!
-Ezt meg honnan a francból tudtad?
-Megérzés.
-Áh biztos. Nagyon vicces mondhatom.
-Inkább azon gondolkodj, hogy hol van a sensei! Nem akarok több hasonló cselt látni.
-Valahol itt lesz! Szerintem azt a tűz golyót nem ez a klón teremtette ide nekünk. -gondolkodott hangosan Shikamaru.
Yama hallgatózott. Se előttünk, se mögöttünk, sem sehol.
-Amúgy Shikamaru?
-Hm?
-Ez alattunk van.
Ebben a pillanatban Daichi sensei kitört a földből.
-Áh, senkit sem sikerült elkapnom! -nevetett elégedetten a sensei.
-Ezt nem akartad előbb mondani?!
-Örülj, hogy egyáltalán eszembe jutott!
Minkét gyerek egy ágon gugolt, és lefelé lestek, az ellenfelükre.
-Egyre jobban megvagytok egymás mellett. -mondta tovább Daichi sensei.
A két genin ezt elengedte a füle mellett. Shikamaru odasúgta Yamának.
-Na, és most hol vannak a kis megérzéseid? -kérdezte gúnyosan.
Ez az igazi? -tette hozzá.
-Szerintem igen. -súgta vissza a lány a mellette gugoló fiúnak.
És most?
-Nem tudom.
-Tőled is ritkán hallani ilyet. -mondta Yama szemöldökét összeráncolva.
-Vegyük át újra reménytelen helyzetünket. Ino és Choji valószínűleg éppen Asumával küzdenek. Vagy már..... Na mindegy. Nincs kinek feltartani Daichi senseit.
-Az jó. Meg kéne próbálni Daichi senseit legyőzni.
-Azzal csak annyit lehetne elérni, hogy elrohannánk, és fény sebességgel megpróbálnánk megkeresni a zászlót, amíg Asuma sensei ideér.
-Hülyeség?
-Az. De nagyon úgy fest a helyzet, hogy nincs más esélyünk. -mondta Shikamaru kedvetlenül.
-Hogy győzzük le?
-Jó kérdéseid vannak! Honnan tudnám.
-Te vagy itt az "okoska"!
Shikamaru elvörösödött.
-A te senseijed, nem az enyém! -suttogta idegesen.
-Oké akkor mondjuk...... Én közelharcba keveredek vele, te meg közben megpróbálod elkapni.
-Hmmmm... Szar ötlet.
-Van jobb ötleted!? -morogta a lány bosszúsan.
Daichi sensei elmosolyodott.
-Már együtt is tudtok gondolkodni! Remek!
A két diák lenézett.
-Ez hallott mindent....? -kérdezte Shikamaru halkan.
-Úgy látszik.
-Jó a fülem! -mosolgott tovább a sensei a két jómadáron.
-Szívás. Na de mindegy. Támadjunk.
A két diák leugrott az ágról. Shikamaru hátrébb lépett 5 méterre, Yama pedig nekiment ellenfelének.
Shikamaru csak lesett, mikor tudná az árnyékot használni. De valahogy nem jött egy jó alkalom sem.
-Yama! Ez így nem fog menni! Fogd már le egy kicsit!
-Könnyű azt mondani! -üvöltötte vissza Yama, miközben egy jobb horgost kapott az arcába.
Shikamaru elindította az árnyékot.
Daichi sensei Yamát püfölte, miközben ugrált el az árnyék elől.
Yama pedig szorgalmasan püfölt vissza.
Hirtelen eltűnt az árnyék, és Shikamaru rávetette magát Daichi senseire.
-Shikamaru!? Te meg mit-
-Ez így nem fog menni!! Én feltartom, te meg megkeresed a zászlót! Ígérd meg hogy megtalálod!
Yama lihegve bólintott.
-Ígérem! -mondta, és kihátrált a harcból.
Közel lehet az a hely, ha mind a két sensei itt tevékenykedik. -gondolta, miközben össze vissza rohangált.
Sehol semmi. Sziklákon ugrált, aztán füves területeken. Néha felugrott pár magas fára, és az ágakról nézett körbe. A zászló sehol sem volt. Yama már össze-vissza lihegett a sok futástól. Mint már említettem párszor, nem volt a legjobb formában.
Éppen egy nagyon magas fa tetejéről kémlelte a tájat, amikor egy tisztást vett észre. Annak a közepén tátongott a piros zászló. Yama megkönnyebbülten, kábultan rohant a tisztás felé, azzal a gondolattal, hogy már mind a két sensei őt üldözi. Akkorát nem is tévedt. Asuma sensei már valószínűleg rég jön utána.
Szerintem Shikamaru nem bírja sokáig. Lehet hogy már Daichi sensei is a nyomomban van.
Közben Shikamaru még mindig Daichi senseijjel harcolt.
Nem bírom már sokáig! Daichi sensei túl erős! -gondolta Shikamaru.
Aztán váratlan dolog történt. Daichi kiosztott a fiúnak egy hasbarúgást, amitől a fiú hátraesett. Itt Daichi sensei egy ütéssel befejezhette volna a harcot, de nem tett ilyet.
-Viszlát. -mondta és elrohant Yama után.
Ne, ne, ne, ne!!! Yama után megy!
-Álljon meg! -üvöltötte Shikamaru, és Daichi után rohant. Pár perc múlva, már a messziben meg is látták a lányt.
Hát igen. Yama nem tudott messze jutni, mivel mindent át kellett néznie. De most látta a zászlót! Minden erejét beleadva rohadt felé.
De Daichi sensei gyors volt. Rohamosan közeledett a lány felé, nyomában a lihegő Shikamaruval.
-Álljon már meg, az Istenit! -üvöltött Shikamaru, tudva hogy Yama nem fogja elérni a zászlót. Már csak 10 méter választotta el Daichi senseit Yamától. A lány közben észlelte hogy kergetik, és hátra se nézve, loholt a zászlóhoz. Már csak 5 méterre volt a zászló. Ekkor váratlan dolog következett be. Daichi sensei megállt, ahogy Shikamaru is megtorpant.
-Yama.... -suttogta a fiú rémült arccal.
Asuma sensei ugrott ki az egyik fa mögül, és egy nagy öklöst osztott ki a lánynak. Úgy arcon vágta, hogy az repült egy szépet, aztán a földön maradt. Shikamaru egyenesen futott el a két sensei mellett. A zászló már nem is érdekellte. Letérdelt a lány mellett.
-Yama?! Yama?!?! -mondogatta, miközben megrázta a lányt. Az magánál volt. Erőlködve feltápászkodott. Úgy hasba rúgta Shikamarut, hogy az elgurult a zászlóig.
-Fogd már meg a zászlót te idióta! -üvöltötte oda Yama, a földre rogyva.
Shikamaru magához vette a zászlót.
-Téged fontosabbnak végtelek, mint a zászlót! -mondta Shikamaru, miközben a hasát fájlalta.
-Fontos vagyok? -kérdezte Yama gúnyosan.
-Mi?! Dehogy!! -mondta a fiú elvörösödve.
Nekem egy ilyen nő nem kell!
Yama felsóhajtott.
-Idióta.
-Most mi van? Nem zavar hogy az előbb rúgtál hasba? Esetleg egy bocsánatkérés?
-Nincs.
-Kössz szépen!
-Gratula! Megcsináltátok! -mondta boldogan Asuma sensei.
-De hol vannak a többiek? -kérdezte Shikamaru.
-Ja, ők még az erdőben megkötözve.
Majd mingyárt el megyünk értük!
-Büszke vagyok Yama! -szólalt meg Daichi sensei.
Ez egy sikeres edzés volt!