Naruto oc × Shikamaru

Az öreg

Yama még mindig erejét alkalmazva futott tovább és tovább.
Próbálta kitörölni Shikamarut gondolatai közül, de ez valahogy nem jött össze. Csak rá tudott gondolni, hogy mostmár tényleg utoljára látta és ő, már ellenség.
Összeszorult szívvel szelte át az erdőt. Pár óra múlva már mindentől messze volt. Azt sem tudta hol lehet. Egy napos, sziklás, dombos vidéken volt, ahol alig akadt fa. Egy völgy volt, amit erdő vett körül.
Szép hely. -gondolkodott Yama.
De... már 2 napja nem ettem semmit. Jelenleg ez a legnagyobb problémám.
Egyébként már nincs szükségem a fekete chakrára. -gondolta és abbahagyta a fekete erő táplálását. Tudni illik azt chakrával kell táplálni és akkor minél erősebb lesz és amíg az ember a chakráját belekoncentrálja, addig tart. Yama ezt abbahagyta és abban a pillanatban elsötétült körülötte a világ.
Attól fogva, már csak annyit fogott fel, hogy egy házban, egy kényelmes ágyban ébredt fel. Felült és nagyot ásított.
-Valyon.... most hol vagyok? -gondolta.
Pár perc múlva egy kedves öregember állított be a szobába, reggelivel a kezében.
-Oh, hát felébredtél! Már nagyon aggódtunk érted. -mondta az öregember.
Azt mondta "aggódtunk"? Ez az ember rohadtul egyedül áll a szobában és többesszámban beszél. -gondolta Yama, amikor majdnem kiugrott a szíve a helyéről.
-Jézus! -kiáltott fel. Nem is a semmiért, mert egy fekete macska ugrott fel a takarójára, éppen az ölébe.
-Na! Sora! Ne ijeszt meg a vendégünket! -nevetett kedvesen az öregember. Leterelte a macskát az ágyról és Yama ölébe rakta a tálcát.
Azon egy tányér volt, amiben rízs volt, csirkecsíkokkal.
Yama lenézett az ölébe, aztán vissza az örgemberre, ezután végignézte a szobát.
-Ez a maga reggelije ugye? -kérdezte Yama, az öregember véznaságát és a szoba elhanyagoltságát méregetve. Sejtette, hogy ez az ember anyagilag nincs az egekben.
-Igen, de nyugodtan egyél! Úgy nézel ki, mint aki napok óta nem evett semmit. -mondta az öreg és leült az ágy szélére. Sora, a fekete macska, azonnal az ölében termett és lefeküdt.
-De, legalább akkor felezzünk! -kérlelte Yama a szegény öreget.
Az hálásan mosolygott, aztán kiment és egy tányérral jött vissza. Elfelezte az ételt és a maga részét átrakosgatta a saját tányárjára.
-Köszönöm szépen. -mondta az öreg.
-Akinek itt hálákodni kéne, az én vagyok!
-Honnan jöttél?
-Konohából.
-Oooh, küldetésen vagy?
-Nem igazán....
-Akkor? Mi lehet még? Mit csinálhat itt egy Konohai ninja ilyen messze...?
Yama mélyen halgatott.
-Te... megszöktél?
-Igen.
-D-de, miért?
Yama gyorsan elregélte élete történetét, aztán ekezdett falatozni és várta, hogy az öreg mit fog reagálni a történetre.
Valyon megijeszti, hogy Mizune vagyok? -tette fel Yama magában a kérdést és ravasz szemekkel figyelte az öreg rémült fejét.
Az viszont halgatott.
Vannak még Mizunék? Ez a lány hogyan élte túl Konoha támadását? -gondolta az öreg.
-Igazán sajnálom ami történt veled. -mondta aztán.
Nem utál. -örvendezett Yama magában.
-Nem is zavarja, hogy Mizune vagyok?
-Miért zavarna?
-Hát, az emberek, alap esetben már a nevem hallatára rettegnek tőlem és megvetnek.
-Sajnálom. Hiszen a clanod egy igen erős, tiszteletre méltó, szerethető nép volt.
Yama felkapta a fejét.
-Tényleg?? -kérdezte a lány tágra nyílt szemekkel és mellesleg, teli szájjal.
-Igen, de először nyeld le a falatot! -nevetett az öreg.
Yama gyorsan lenyelte a rízst és újra feltette a kérdést.
-Tényleg?
-Igen. Mindennél jobban tisztelem őket.
-Ilyet is ritkán hallani.
-Tudod, az én időmben, a falunkat megtámadták és fosztogatták, aztán elkezdték felgyujtani, de a te clanod megmentett mindket.
Yama leesett állal figyelte az öreget.
-Eltávolították az ellenséget, kimenekítették az embereket, aztán siettek eloltani a tüzet, a végén, meg segítettek helyrehozni a károkat.
Nálunk a Mizune clan tagjai hősnek számítanak.
Yama átgondolta mi történt, aztán csak annyit mondott:
-Értem. -mondta komolyan, miközben próbálta elrejteni a szívében feltörő örömöt.
Hős vagyok. -gondolta magában nevetgélve.
Megették a reggelit, aztán beszélgettek még egy kicsit.
Yama elmesélte, hogy mi okozhatta azt, hogy elájult ott abban a völgyben.
-Akkor te vagy a Mizune clan démonja! -kiáltott fel az öreg.
Yama nagyon közel érezte magát nevetéshez, de azért kissé megbántotta a démon jelző.
-Démon? -kérdezte Yama "démoni" hangon.
-Na na, idegesek lettünk?
-Hát...
-Itt téged istenítenek.
-Az komoly. -mondta Yama halkan.
-Tessék? Beszélj hangosabban, mert öreg vagyok és süket egy kicsit.
-Ja, semmi...
-Rendben. Akkor mit csináljunk? Mit akarsz?
-Nem tudom...?
-Mondjuk vegyük elő Sora labdáját, had játszon vele! -kiáltott fel az öreg boldogan.
-Labdát egy cicának. -jegyezte meg Yama.
-Igen! Ha furcsa is, de nagyon szereti! Gyere Sora! Játsszunk egy kicsit!
A macska követte gazdáját.
-Egyébként... hogy hívnak? -kérdezte Yama.
-Norio Ohara. De szólíts csak öregnek! Mindenki így hív.
-Rendben... öreg.  
Yama egy kis ideig próbált megbékélni az öreg névvel, aztán önkéntelenül megszólalt.
-Ez egy kicsit lenéző nem?
-Nem, nem az. Csak becenév. De valljuk be. Nem vagyok már fiatal! -mondta az öreg mosolyogva, miközben a fiókban matatott. Pár másodperc múlva, széles mosollyal húzott ki egy labdát a sok kacat közül.
-Itt van! -mondta az öregember és Yama kezébe adta a cica játékát.
-Mit csináljak?
-Gurísd el mellette.
Yama halgatott az öregre, elgurította a labdát a macska mellett.
Sora rohant a labdája után. A szoba végén már majdnem a falnak hajtott, de egy hatalmas ugrással elkapta a játékot. Elkezte harapdálni és ütögetni.
-Ilyenkor megüti a labdát, ezért az mindig elgurul és akkor megint fut utána és megint elkapja. El van magában. -mondta az öreg, a macskát meleg mosollyal ajándékozva.
-Egyedül él? -kérdezte Yama, teljesen eltérve a macska témától.
-Mi?! Dehogy!
-Tényleg? -kérdezte Yama halkan.
Van még itt valaki? -gondolta.
-Itt van velem Sora!
-Ja... igen... -mondta Yama, aztán mélyen felsóhajtott.
-Mi lenne, ha most bemutatnám neked a falut??
-Nekem mindegy...
-Akkor menjünk! -indult el az öreg boldogan. Kimentek a házból, de Yama agya már azon járt, hogyha őt itt istenítik, valyon hogyan fogják őt fogadni?
Az öreg végigvezette a főutcán és boldogan jelentette ki.
-Készen is vagyunk!
-Csak ennyi volt? -tette fel Yama ezt a kissé bunkó kérdést, ami láthatóan megérintette a kisembert.
Yama pár másodpercen belül felfogta, hogy megbántotta az öreget és azonnal rögtönzött.
-Mármint... nem úgy értettem...!
-Nem? Mit lehet még ezalatt érteni? -kérdezte morcosan.
-Hát... öhhh... látja azt a virágboltot ott? -kiáltott fel a lány, egy bezárt virágboltra mutatva.
-A virágbolt? Mi van vele?
-Hát... amikor apám egyszer itt járt, innen hozott nekem meg anyukámnak virágot!! -kiáltotta a lány a hirtelen rögtönzést, aztán várt. Mit reagál a kisember?
-Nem értem...
Yama felsóhajtott, aztán újra kezdte a mondókáját.
-Apukám egyszer innen vett nekem, meg anyukámnak virágot és azért mondtam azt, hogy "ennyi volt", mert tudtam, hogy onnan sem kapok többet virágot. -mesélte el Yama ezt a hatalmas nagy hazugságot.
Az évek alatt már tökéletesen és folyékonyan tudott hazudni, amire néha nagy szüksége volt, mint például most. Még büszke is volt rá.
-Áh, értem. Sajnálom. Majd én veszek neked virágot.
-Jaj nem kell!!
-De...
-Kérem, ne költse rám a pénzét.
-De fontos vagy nekem. Már úgy tekintek rád, mint a lányomra. Tudom, hogy még csak most ismertél meg velem... de a virág témától eltérve... én szeretném, ha velem maradnál egy kicsit... Nem szeretnék egyedül lenni. Te olyan kedves vagy velem...
Yama szeme majdnem könnybe lábadt, de a lány ezt sikeresen elkerülte, aztán megszólalt.
-Maga is nagyon kedves nekem, de tudja, hogy nem lehetek itt örökre.
-Tudom! De egy ideig nálam lehetnél!
Yama gondolkodott.
-Nem tudsz sehová menni nem...? Nincs otthonod. Nálam tudnál lakni egy darabig....
Mit mondjak? Tényleg nincs hova mennem, jó lenne egy kis pihenés valahol... Ez úgyis egy kis falu. Szerintem, ha valahol, itt soha nem találnak meg, onnan Konohából.
Ha annyira biztonság mániás akarok lenni, akkor meg még álcázhatom is magamat. De, úgysem lesz rá szükség.
Akkor... itt maradok ezzel az emberrel..... Hah, annyira sajnálom...
Olyan magányos, idegeneknek könyörög, hogy maradjanak vele... -gondolkodott Yama, az öreg fájdalmas, kérő arckifejezését nézve.
Az, a kis poros sapkáját kezében görcsösen szorongatva, leste a lányt.
Yama nem bírta tovább ezt a szenvedést nézni, beleegyezett.
-Hát, egy darabig maradnék...
Az öreg arcán a feszültség és a fájdalom eltűnt, amit kirobbanó öröm váltott fel.
Kézenfogta "lányát" és elindult vele, hogy büszkén megmutassa a falubelieknek. Tudniillik, őt mindenki a falu remetéjének tartotta, akinek senkije nincsen, a macskáján kívül.
Elsőnek egy kis házba kopogtak be, a falu szélén, ahonnan egy öreg hölgy állított ki.
-Jóreggelt Ohara! Mi szél hozott erre? -kérdezte az öreg hölgy, aztán Yamára nézett és azt mondta:
Ki ez a kislány melletted?
"Kislánynak" nevezett? -háborgott Yama magában, miközben patakokban folyt róla a verejték. Szívből utált másokkal ismerkedni, de nem akarta az öreg kedvét elvenni, visszahúzódó természetével, ezért inkább hagyta magát.
-Ő az én lányom.
Már a lányának szólít... -gondolta Ohara "lánya" szégyenkezve.
-Azta betyár, hát ezt azért nem hittem volna. Hogy hívnak kislány?
-Mizune Yama.... -nyögte ki a lány, aki már szinte fuldokolt a nevetéstől.
Szerencsére ezt a két öreg nem vette észre.
-Mizune?! -kiáltott fel a néni, akinek a nevét Yama még mindig nem tudta.
-Gyertek beljebb! Igyunk valamit a tiszteletedre! -mondta és betuszkolta az ajtón, a vendégeket.
Ezt a bánásmódot nehéz megszokni. -gondolta a lány, miközben belépett a házba, ahol az öreg meleg teával és csokis süteménnyel kínálta.
-Gyere! Kóstold meg!
-Köszönöm szépen! -mondta a lány és levett egyet a tálcáról.
Az öregasszony kirohant a konyhába és egy gőzölgő pohárral tért vissza.
-Meleg tea. Fogyaszd egészséggel drágám!
Yama majdnem kiköpte az egész süteményt, amikor "drágámnak" szólították.
Elvette a teát, amit illedelmesen meg is köszönt.
Közben az öregasszony leültette őket a kanapéra, míg ő velük szemben, egy fotelben foglalt helyet.
-Hogy kerül egy Mizune ide? -kérdezte az öregasszony, amikor Yama éppen nem tudott válaszolni, mert éppen a süteménye másikfelét fogyasztotta. Az öregasszony látta, hogy a lány éppen eszik, ezért megnyugtatta.
-Nem kell válaszolnod, nyugodtan egyél drágám. Oharához beszéltem.
Amíg az öregek beszélgettek, addig Yama próbálta a teáját fujdogálni, hogy kihűljön egy kicsit.
-Forró drágám? Jaj, bocsáss meg. Addig egyél sütit! -mondta az öregasszony a tálacáról öt darab sütit levéve, amit aztán Yama kezébe nyomott.
Szegény lány nem tudta visszautasítani, hogyan is tudta volna.
Köszönet képpen mosolygott, bár nem tudta, hogy most mit csináljon azzal az öt sütivel, amikor már dugig van rizzsel meg hússal, amit még Oharától kapott.
Nem volt más választása. Meg kellett ennie a süteményeket.
Egy idő után, már nagy nehezen a negyediknél tartott, amikor kiderült, hogy ő a Mizune clan demonja.
Az öregasszony felkiáltott és öröme jeleként mégtöbb süteménnyel ajándékozta meg a fiatal lányt.
Yama már üveges szemmel vette el a süteményeket. A következő kettő után amit be kellett tömnie, már hányinger kerülgette.
Mostmár azon gondolkodott, hogy legközelebb inkább illetlen lesz és visszautasítja a kedvességet, minthogy még három hatalmas csokis sütit a kezébe nyomjanak.
Ott ült és nézte az ölében fekvő finomságokat. Hatalmas undorral leste őket.
Már csak 4. -mondogatta magában.
Nem fogom tudni megenni. -gondolta, aztán egy őrült ötlete támadt.
Eldugom a sütiket a zsebemben! -gondolta és ravaszul leste az öregasszonyt, mikor jön el a várva várt pillanat, amikor ördögi tervét beteljesítheti.
Az öregasszony ránézett, rámosolygott, aztán visszanézett Oharára.
Most! -gondolta a lány és zsebébe csúsztatta a sütiket. Éppen az új ruhájában volt, amit még Shikamaru látott először. A bő fekete nadrág és a haspóló. Ez a nadrág, most megfelelő volt a sütik elrejtésére, mivel a zsebe nagy volt és a sütik színte eltűntek benne.
Pár perc múlva az öregasszony észrevette, hogy a lány ölében és kezében, egy süti sincsen. A lány gyorsan elvette az asztalról a nagy poharat, ezzel tudatva az öregasszonnyal, hogy a kezében már több dolog nem fér el.
-Látom, jó étvágyad van! Vegyél amit csak akarsz, vagy kérj tőlem. Akármit kérhetsz drágám! -mosolygott az öregasszony.
-Köszönöm szépen! Nagyon kedves. -mondta Yama, amikor szájához emelte a bögréjét, amiben a meleg tea gőzölgött.
Belekóstolt és a tea már pont megfelelően, iható melegségű volt.
Yama, kis gondolkodás után megállapította, hogy ez valami epres ízű lehet. Finom volt, de az ember nehezen tudta megállapítani, hogy milyen teát iszik.
Közben a beszélgetésben elhangzott, hogy az öregasszony neve Osamu Saiko. Yama legalább már ezt tudta az öregasszonyról, meg azt, hogy hozzá többé nem jön, mert teletömik sütivel.
Ott ült 1 órát és halgatta, ahogy az öregek váltogatják a témákat.
Egyszer róla áradoztak, aztán a Mizune clant dicsőítették, aztán valami teljesen más témára váltottak és csak beszéltek és beszéltek.
Yama már szinte leunta a fejét, amikor az egyik öreg megint témát váltott. Valami répáról volt szó, amikor Yama szemei lecsukódtak. Abban a pillanatban fenyitotta és más pózban kezdett ülni, nehogy elaludjon. A bögrét a kisasztalra tette, aztán visszaült a kanapéra. A feje nekidőlt a kanapé háttámlájának, aztán a fáradt fiatal, pár perc múlva úgy aludt, mint a bunda.
Az öregasszonynak egy idő után feltűnt, hogy valaki szuszog. Yamára nézett és látta, hogy ő már mélyen alszik.
-Aaaaah, a drága elaludt! Ohara! Sokat beszéltünk! Szegénykémet untattuk!  -olvadozott az öregasszony.
-Akkor, ne is fecsegjünk itt tovább. Hazaviszem.
-Segítsek???
-Nem kell Saiko, hagyjad! Megcsinálom.
-Aztán nehogy felébreszd szegényt!
-Rendben, rendben. -mondta, de Saiko azért is felsegítette Yamát Ohara hátára.
A két öreg elbúcsúzott és Saiko még utoljára Ohara lelkére kötötte, hogy sokszor látogassanak vissza hozzá.
Az öreg hazavitte Yamát és lefektette az ágyba, aztán megetette a macskát.
Később, az egyik székben elaludt, Soraval az ölében.

_______________________________________

Sziasztok!
Tudom, ebben a részben nem sok minden történt, de azért fontos dolgok is elhangzottak, például hogy a  főszereplőnk Yama, egy ideig, ebben a faluban fog maradni.
Remélem tetszett nektek, habár szerintem ez egy kicsit unalmas lett.
Ezután már megpróbálok izgalmasabb részeket írni.
Szerintetek, legyenek még részek, amiben Yama ebben a faluban marad, vagy csak ugorjuk át ezt az időszakot?
Véleményeket commentben várom:)
Köszi hogy végigolvastad!!