Naruto oc × Shikamaru

Ember rablás

Yama és Cho, hetekig a faluban üdültek, amikor egyszer csak, az öreg rosszul lett. Napokig ápolták szerencsétlent, de hiába. Nem sokat segített rajta.
-Csináltam neked teát, papa.
-Köszönöm Yama..
-Gyere, segítek meginni.
Az öreg megitta a teát, aztán visszafeküdt az ágyra.
-Papa, te remegsz? Úr Isten, de hideg a kezed! -idegeskedett a lány, közben elrohant a saját takarójáért, és még azt is ráterítette a betegre. Ezután rátette a kezét az öreg homlokára.
Már láza is van. Egyre rosszabb az állapota. -gondolta a lány összeszorult szívvel és egy, két könnycsepp idült meg a szeméből.
-Y-yama. Te sírsz? Hidd el! Meg fogok gyógyulni! -nyögte az öreg, de az a lányt nem nyugtatta meg.
Sora a macska, közben az öregember lábán feküdt, mint mindig.
Cho csöndben állt Yama mellett és átkarolta a vállát.
A lány, könnyes arcát Cho vállára döntötte és tovább-tovább szipogott.
Közben az öreg mélyen elaludt.
-Újra el kell mennünk az orvosért! -kiáltott fel Yama.
-De... az orvos már megmondta...
-Nem! Elmegyünk érte! -kiáltotta Yama, aztán Chot rángatva, kifutott az ajtón.
A lány kopogás nélkül rontott be az orvoshoz.
-Már megint maguk?
-Kérem! Segítsen!
-Lányom, ezt már egyszer megbeszéltük. Az az ember, már túl öreg és gyenge. A szervezete már nem bírja a strapát, ezért kezdi feladni.
Nem tehetünk semmit. Talán, még ha előbb szólnak, tudtam volna tenni valamit, de így már tűt keresünk a szénakazalban. Lehetetlen.
-Nem!
-A halál esélye.... 99%.
Cho ennyit volt képes meghalgatni a beszélgetésből, kivonszolta Yamát a rendelőből.
-Figyelj, ő megmondta! Nem tehet semmit. Az lesz a legjobb, ha most még annyi időt töltünk az öreggel, amennyit csak lehet!
Yama szipogva belekapaszkodott Cho kezébe és így mentek vissza a kis házhoz, ami a lánynak olyan fontos lett azalatt, a kis idő alatt, amit itt töltött. De minden jónak, egyszer vége van.
A két fiatal, leült az ágy mellé.
Yama azonnal megfogta az öreg hideg kezét. Könnyes szemekkel nézte az elsárgult, ráncos arcot.
Egész estig mellette ültek és vacsorával várták hogy felébredjen, de az öreg tovább aludt.
-Mit csináljunk?
-Hagyjuk aludni. -mondta a lány, miközben visszaült a székre.
Egész este ott ültek az ágy mellett.
Yama közben elaludt Cho vállán, a fiú meg rádöntötte a fejét Yamáéra és úgy bóbiskolt el.
Reggel Cho ébredt fel először és megrázta Yamát.
-Haló? Fennt vagy?
-Hm? Igen, igen! -ásítozott a lány, aztán ránézett az öregre. Megfogta az öreg kezét.
-Jézusom, de hideg! -kiáltott fel Yama, miközben felpattant és az öreg fölé hajolt. Cho felállt, és az öreg mellkasára tette a kezét.
Semmit nem érzek. Az öreg elment. -gondolta a fiú és Yama vállára tette a kezét.
-Meghalt. -mondta halkan.
-Mi? Nem! Nem lehet!! -úvöltött a lány magából kikelve.
-Yama, gyere. Menjünk innen. -mondta Cho és próbálta elhúzni a lányt a halottól.
-Nem hagyhatom itt!
-Ő mindig veled marad. -mondta Cho és átölelte a lányt.
A lány letérdelt és sírni kezdett.
Cho csak leült mellé és csak nézte.
Nem tudta mit mondjon, de akármit is próbált volna mondani, valószínűleg semmit sem segített volna rajta.
A macska felmászott az öreg hasára és dörgölőzött. Várta, hogy az öreg megsemogassa, de a ráncos kéz nem mozdult meg, hogy Sorát kényeztesse.
Sora nem értette mi történik és tovább dörgölőzött, aztán feladta és csak lefeküdt. Mintha negérezte volna, hogy az öreg már nincs velünk.
Órák múlva, amikor Yamát végre sikerült kihozni a szobából, Cho kivitte az utcára.
Ezután, szóltak a falusiaknak, hogy az öreg elment.
Saiko azonnal vállalkozott, hogy gondoskodik Ohara macskájáról.
Mindkét fiatal ott volt Ohara temetésén.
A szomorú esemény után, Cho megkérdezte.
-Mit akarsz ezután csinálni?
A lány nem válaszolt.
-Maradjunk még egy-két napig, amíg kicsit kihevered a történteket?
-Nem Cho! Menjünk innen! -bőgte a lány. Otthon össze is pakoltak aztán elindultak az erdőben.
Pár nap múlva, egy nagyobb faluba érkeztek, ahol le is álltak egy kicsit.
-Szerintem, pár hónapig itt kéne maradnunk.
-Igen. Szerintem is.
Bementek egy fogadóba és kibéreltek két szobát.
Pár nap múlva, Yama már nem bírta tovább. Folyamatosan csak Shikamaru járt a fejében, meg néha az álmaiban is megjelent.
Valyon hogy lehet most Shikamaru? -gondolta.
Pár perc gondolkodás után, elhatározásra jutott.
-Cho! -kiáltott a fiúnak.
-Igen? -válaszolt a fiú, miközben kisétált a konyhából.
-Figyelj....
-Na?
-Nekem lenne egy kis elintézni valóm Konoha felé...
-Huh? Konoha!? Nem engedlek el egyedül. Én is megyek!
-Téged aztán könnyű rávenni dolgokra.
-Hát, nincs semmi dolgunk. Miért ne? Legalább valami izgalmas is történik. Már unatkozom két hónapja.
-Kedves vagy mondhatom. Unalmas velem lenni?
-Nem...
-Na ne hazudj.
-Oké demi. Akkor indulás!
-Szerintem is. Nincs kedvem ebben a fogadóban tovább rohadni. Meguntam.
-Én is. -mondta a fiú, miközben már pakolta is a cuccukat.
Fél óra múlva, már indultak is.
-Egyébként, mit akarsz te ott? -kérdezte Cho út közben.
-Nem tudok valakit elfelejteni és nem bírom nélküle.
-Hmm... gyenge vagy.
-Heh!? Mondd mégegyszer teee! Megöllek!!!
-Naaaa, demi. Én még élni akarok. -nevetett Cho, aztán elrepült.
-Most miattad fáj a lábam. -jegyezte meg Yama a lábát nézegetve.
-Te nyafogsz a lábad miatt!? Most rúgtál hasba! Nekem jobban fáj!
-Nem érdekell.
-Kössz. -mondta a fiú, amikor feltápaszkodott a földről.
Tovább, tovább mentek amíg közelebb nem kerültek a faluhoz.
-Itt megállunk!
-Miért? Már nagyon közel vagyunk! Pár kilométer.
-Ha csak odasétalunk, elkapnak és megint rohadhatok Konohában.
-Oké... és az a személy hogy jön ide?
-Erre nem is gondoltam.
-Uuuuh, látod ott azt a követ????
-Mi van vele?
-Olyan hülye vagy, mint az a kő.
-Miért!? Neked van ötleted!?
-Álcázzuk magunkat és bemegyünk.
-Nem fog összejönni.
-Nem baj, egy próbát megér! -mondta Cho, és még is indult boldogan Konoha felé.
-Na akkor. -mondta Cho 500 méterre a falutól.
-Mivan?
-Itt átöltözünk.
-Huh, mibe?
-Így akarsz bemenni, hogy felismerjenek?
-Nem....
-Én mindig hordok a táskámban egy köpenyt és egy maszkot.
-Mi a francnak?
-Hogyha álcáznom kell magamat, akkor felveszem. Na akkor. Te felveszed a fehér pólómat, a piros kabátommal és a maszkot.
-Micsoda?! Dehogy veszem fel a te cucco- -ekkor Cho fejbedobta a lányt a kabátjával.
-De felveszed. Enyém a köpeny.
-Nem.
-De.
-Nem.
-De.
-Nem. -ekkor Chonak elege lett és a ruhákkal együtt belökte Yamát az egyik fa mögé.
Pár perc múlva, úgy néztek ki, mint egy bányarém és egy hülye tini.