Naruto oc × Shikamaru

Új otthon

Cho, egy egész napos keresgélés után, végre lábnyomokra bukkant.
-Lábnyomok! Tehát erre mentek. De csak három különböző lábnyom van... Ami azt jelenti, hogy Yamát Daichi sensei viszi. Még mindig... Bár mondjuk én sem panaszkodhatok! Itt alszik a hátamon ez a lustaság. -zúgolódott Cho, aztán eldöntötte, hogy a lábnyomok irányába kerül egy nagyot, mert ha egyenesen a nyomok után megy, belehajt Kakashi és Guy senseibe, ami nem lenne valami előnyös.
Cho kerülni kezdett. Megint csak órákon át ugrált a fákon, amíg be nem esteledett. Aztán egy hangot hallott. Azzal a lendülettel belevetette magát az egyik bokorba, aztán feszülten figyelt.
-Hol lehetnek?! -kérdezte idegesen Guy sensei.
-Hajaj... itt vannak. -suttogta Cho, éppen nagyon áldva az eget, hogy annak ellenére, hogy ő került, mégis belefutott a két ellenségbe.
Meg kell várnom, hogy ezek elmenjenek, aztán futok tovább. Daichi senseijék már a közelben lehetnek. Ekkor viszont, történt valami, amire Cho egy kicsit sem számított.
-Hááááááhhh! -ásított fel Shujin Cho ölében.
-Kussolj már te barom! -ütötte le ijedtében Shujint, aki megint csak elterült az ölében.
A két sensei arra nézett.
Kakashi sensei meg is indult a bokor felé, de valami Isteni áldás következtében, Guy sensei visszahúzta.
-Mivan?
-Biztos csak egy vad. Cho-ék meg nem lehetnek, mert Kurenai-ék már biztos elfogták őket. Most inkább fussunk vissza, és közöljük Tsunadéval, hogy Daichi-ék eltűntek, de legutóbb erre voltak.
-Ha küld egy egész osztagot, akik átkutatják ezt a részt, akkor megtalálhatjuk őket.
-Na, induljunk vissza Kakashi, mert még messzebb jutnak!
-Úgysem mennek messze, mert Cho-ékat elkapták. Nélkülük Yama nem menne el. De gyerünk vissza! -mondta Kakashi sensei, aztán visszafelé kezdtek hajtani.
Cho még várt egy fél órát, amíg Kakashiék messze érnek, aztán eszébe jutott, hogy az előbb véletlenül leütötte Shujint. Lenézett, és látta, ahogy Shujin az ölében fekszik, egy kicsit érdekes pózban.
-JÉÉZUSOOOOM SHUJIN, AAAAHHHHHHH! -üvöltötte teli torokból.
-Ez mi volt?! -torpant meg Daichi sensei, aki hallotta az üvöltést, és sejtette, hogy az valamelyik fiú lehetett.
Bajban vannak! -fordult meg Daichi sensei, és rohant, hogy Cho-ék segítségére siessen.
Shujin közben az üvöltésre felébredt, és elkuszott egy fához, nekidőlt, és onnan hallotta Cho nyafogását.
Cho csak fel-alá járkált vörös arccal, és csak szídta Shujint.
-Édes Istenem. Csak véletlen volt. Ezen problémázol annyit Cho?
-Hát igen!
-Remek.
-Mert veled ellentétben én heteró vagyok!
-Te ütöttél le! Nem voltam magamnál, akkor honnan tudnám, hogy az öledben fekszem!? -fájlalta a fejét Shujin.
-Mit fogod a fejed?
-Tudod sajog! -emelte fel a hangját Shujin, de azonnal visszavett, mert csak mégjobban fájt a feje.
-Jólvan bocsánat! Nem gondoltam, hogy a kedves kis Shujin baba, éppen a legrosszabb időpontban ásít fel, a lehető leghangosabban!
-Én kérek elnézést.
-Örüljél hogy elkussoltattalak, mert ha nem tettem volna, már szépen utazhatnánk vissza Konohába a két sensei kezében! -idegeskedett Cho elfordulva, aztán hátranézett, hogy miért nem válaszol Shujin- Oh. Lehet hogy nagyot csaptam? Megint nincs magánál. -sétált közelebb Cho, és leült Shujin elé.
Cho-ban ekkor valami ismeretlen érzés ébredt fel, amit ma úgy neveznek, hogy bűntudat. Megsajnálta Shujint. Miután kapott egy hatalmasat, aztán még le is lett szídva.
Cho felsóhajtott, aztán közelebb kúszott Shujinhoz, és rádöntötte Shujin a fejét a saját vállára.
-Na ezt, Yamán kívül még nagyon senki sem érdemelte ki. Örülj magadnak Shujin. -nézett előre mérges arccal, és hallgatta, ahogy Shujin szuszog.
Cho teljesen lenyugodott, aztán ő is lecsukta a szemét, és pihenni kezdett Shujin fején.
10 perc múlva viszont, amikor már mindenki az igazak álmát aludta, a semmiből eléjük zuhant Daichi sensei, és nagy huppanással leérkezett előttük. Cho azonnal felriadt, és felkiáltott.
-KI AZ?!
-Na nézzenek csak oda. -mosolygott Yama, aki felméltóztatott ébredni végre.
-Demi, te meg se szólalj. -morogta Cho.
-Oh, meg sem szólalok. Nem zavarom a romantikus pillanatokat. -mosolygott tovább sejtelmesen, aztán  elnevette magát, és kiugrott Daichi sensei kezéből, és beállt a sensei mögé, onnan osztva Cho-nak a sejtelmes tekinteteket.
-Cho. -morogta a sensei.
-Ajjaj... -nyögött fel Cho.
-VÉGIGROHANTAM MIATTATOK A FÉL VILÁGOT, MERT VALAKI ÜVÖLTÖTT!
-Hát-... igen... az én voltam...
-Éértem, és miért?
-Mert Shujin meleg. -morogta Cho elpirulva a szégyentől. Yamából ekkor kirobbant a nevetés, amíg Daichi sensei nem akarta elhinni amit hall.
-Jólvan... tehát ezért üvöltöttél úgy, mint akit éppen kínoznak.
-Hát, engem itt tényleg kínoztak. Borzalom ez a fiú. Honnan szerezted ezt a fogpiszkálót Yama!?
Shujin ekkor egy mérges tekintetet vetett Cho-ra, aztán észrevette hogy hol fekszik, és felült.
-Hallotta...
Yama tovább szakadt, aztán odalépett a két fiú elé.
-Látom összehaverkodtatok.
-Dehogy! -kiáltotta Cho.
-Én ezzel? Soha. -állt fel Shujin mérgesen, és Daichi senseihez lépett.
Meghajolt, aztán azt mondta.
-Köszönöm sensei, hogy megmentette Yamát.
-Semmiség. Csak azt tettem amit kell. -mosolygott a sensei, közben teljesen felborzolva Yama haját. -Eddig is ezt kellett volna tennem. -mondta aztán, és magához húzta Yamát egy ölelésre.
-De sensei. -szólalt meg Yama, amikor kiszabadult a sensei szorításából.
-Hm?
-Most mit fogunk csinálni? Itt vagyunk a semmi közepén négyen.
A sensei elgondolkodott, aztán szomorúan nyögte ki.
-Nem tudom.
-Sensei, nem kellett volna miattam otthagynia Konohát.
-Dehogy nem! Szörnyű volt az, amit ma ott hallottam. Eddig sem tetszett hogyan bánnak veled, és most lett elegem. Amint látod, fontosabbak vagytok nekem mint Konoha, és a becsületem. Mindhárman. -tette hozzá, amikor tekintete találkozott Shujinéval.
-Nem tudom hogy vagytok vele, de egy egész osztag indul most utánunk, és nem jó ötlet itt tracspartizni. -szólalt meg Cho, aki még mindig a fánál ült, aztán ránézett Shujinra, aki szintén őt nézte. Shujin tekintete mérges volt, aztán mégis csak megváltozott. Aztán mindketten elfordították egymásról a tekintetüket.
Mégsem olyan rossz ember ez a Cho. -gondolta Shujin.
Kedvesnek tűnik ez a Shujin, csak új nekem. Nem tetszik hogy itt van. -gondolta Cho.
Yama elmosolyodott, aztán elfordult, nehogy rájöjjenek, hogy használta a Kyoogant.
-Akkor induljunk. -indult meg Daichi sensei Cho felé, hogy felhúzza, de Yama visszahúzta. Daichi sensei értetlenül nézett rá.
-Mivan? -suttogta.
-Várjon sensei... -mosolygott Yama Shujinra.
Az felsóhajtott, aztán Cho-hoz lépett, és nyújtotta a kezét. Cho meglepődött, aztán megilletődve felpattant, nem is használva Shujin kezét.
-Te csak ne húzz fel engem. -mondta zavartan Cho. Shujin felsóhajtott.
-Mire is számítottam. -mondta Shujin, aztán Cho meglökte a hátát, aztán elfutott.
-Érj utól picur!
-Tudod mikor! -üvöltötte vissza Shujin.
-Lusta vagy Shujin. Fuss csak utána. -mondta Yama.
-Miért is?
-MERT ÉN AZT MONDTAM! -üvöltött rá hirtelen, és futni kezdett Shujin felé. A fiút ez annyira meglepte, hogy ijedten kezdett gyorsan futni Cho után. Yama elégedetten állt meg Daichi sensei mellett.
-Jó barátokat faragok belőlük
-Aha... azt látom.
-Hát jólvan na. Néha keményebb eszközökhöz kell nyúlnia az embernek, ha el akarja érni a célját. -mosolygott Yama, aztán a két fiú után futott. Daichi sensej sem maradt le, gyorsan beérte a gyerekeket, legalábbis Yamát.
-Én amondó vagyok, alakítsunk ki egy helyet magunknak. Olyan bunker szerűséget, ahol senki sem talál meg. -mondta Yama.
-Nem rossz ötlet. -mondta Daichi sensei, aztán Yama egész úton ecsetelte, hogy milyen bunkert építhetnének.
-Tehát akkor, egy olyat akarsz, ami egy vízesés mögött van. -mondta Daichi sensei elgondolkodva, miközben már egy nap loholás után, letáboroztak egy helyen.
-Igen. Menő lenne egy vízesés mögött lakni.
-Hát igen, és búvóhelynek sem lenne rossz. -gondolkodott a sensei, aztán mindenkit aludni küldött, mert hogy másnap még mindig menetelni fognak, és talán még utána is, mert messze kell kerülniük Konohától, ha nem akarják hogy megtalálják őket.
Úgy is lett, ahogy Daichi sensei mondta. Egészen három napig haladtak messzire nyugatra.
Éppen a harmadik este volt.
-Sensei. Szerintem már eleget haladtunk.
-Igen.
-Akkor holnap mi lesz?
-Holnap megkeressük a megfelelő helyet.
-Oooh! Végreee!!!
-Már várod igaz?
-Igen!
-Azt elhiszem. Már csak az a kérdésem, hogy HOL KÉSIK A VACSORA?! -kiáltotta el magát a sensei.
-Jólvan pillanat! -hallatszott a válasz a folyótól.
Yama felállt.
-Megnézem mit csinálnak, vagyis hát, hogy már belehaltak-e a horgászásba. -mondta Yama, aztán elugrált a folyóhoz, ahol a következő jelenetet nézhette végig:
-Mit művelsz te szerencsétlen?! -üvöltötte Shujin, aki éppen feltápászkodott a vízből, mert Choval éppen benne álltak a vízben, de Cho véletlenül  beledöntötte Shujint a vízbe, így Shujin kezéből elszabadult az egyetlen eddigi áldozatuk.
-Te voltál útban!
-Hogy én útban?! Nem tudom észrevetted-e, hogy az egyetlen hal, amit eddig kihalásztunk, azt én fogtam! Te vagy itt útban! Sőt, inkább ültél ki a partra, úgysem segítesz semmit!
-Hóhóó! Nem mintha te annyit segítenél! Egy óra alatt csak egyetlen egy halat sikerült véletlenül elkapnod!
-Neked meg egyet sem!
Yama, miután kiszórakozta magát a két szerencsétlenen, leugrott a fáról, és egyenesen Shujin mellett landolt, a víz tetején.
-Na, hogy halad a vacsora? -mosolygott csúfondárosan.
-Nagyon jól! -mondták egyszerre.
-Azt látom. Na had segítsek! -mondta Yama, aki már nem kezdő volt a hal fogásban. Narutoval megtanulták Jiraiyától.
-Megfogod a kunait. -dobott oda Shujinnak egyet, Chonak már úgyis volt.
-Igen.
-Mozdulatlanul várod, hogy egy hal közel jöjjön, aztán dobd rá, és ha eltalálod, akkor megvan, ha nem, akkor meg megfojtalak.
-Megfojtasz? Miért?
-Mert a víz elviszi a kunaiját. -nevetett Cho.
-Téged senki sem kérdezett. -morgott Shujin.
Aztán, mindhárman várták, hogy egy hal közel jöjjön.
-Ott van! -suttogta Shujin.
-Akkor kapd el!
Shujin koncentrált, és követte a hal kacskaringós útját, aztán hirtelen elhajította a kunait, ami telibe találta a halat. Azzal a lendülettel rohant is érte, hogy nehogy elfigye a folyó, Yama kunaijávak együtt.
-Ős tehetség. -mosolygott Yama, közben elhajítva a kunaiját, eltalálva vele egy halat.
Cho sem maradt le, ő is fogott egyet.
-Na gyerekek, már csak 5 kell.
-5?! -horkant Shujin.
-Háát, egy halból akarsz jól lakni? A hasad máshogy gondolkodik. -kuncogott Yama, mert a fiúk hasa folyamatosan korgott.
-Jólvan na. -pirult el Shujin, aztán továbbra is vadásztak, amíg meg nem lett a 8 hal.
-Megvagyunk. Remek! -mondta Yama, és kimászott a vízből, Cho keze segítségével. Chonak Shujint is fel kellett volna húzni, de úgy ott hagyta mint a pinty.
-Kössz. -zúgolódott Shujin, aztán kiugrott egyedül, és utánuk futott. Mire odaértek, a sensei már tüzet is rakott.
-Végre itt vagytok. -mondta a sensei, aztán el is kezdték a halakat sütögetni. Jót vacsoráztak, aztán eltették magukat holnapra.
Másnap már korán fent voltak, mert a sensei felvert mindenkit.
-Indulás! Megkeressük a megfelelő helyet!
-Jóó! -lelkesedett Yama, aztán 5 perc múlva már indultak is.
Yama végigrohant erdőkön-mezőkön, aztán egyenesen felmászott egy hegy tetejére.
-Yama... -lihegett Shujin.
-Nem tudnánk egy kicsit lassítani. -ájuldozott Cho.
-Azt nézzétek! -üvöltötte Yama az egyik fa tetejéről.
A sensei, és a két fiú felugrált a fára. Lenéztek, és egy hatalmas völgyet pillantottak meg, körös-körül fákkal, egy nagy folyóval, egy hasadással, ami egy óriási szakadék volt, az alján egy másik folyóval, és egészen északon egy nagy vízesés torkollott bele a szakadékba.
-Oh... -nyögött fel Shujin.
-Na gyerekek, megvan az új otthonunk. -mondta Daichi sensei boldogan.