Naruto oc × Shikamaru

Usagi faluja

Yama felvonszolta magát az emeletre.
-Na gyerekek, ebből az öt szobából lehet választani. -mondta Daichi sensei és rámutatott az egyik folyosó végén, egymás mellett lévő üres szobákra.
-Melyiket szeretnéd? -kérdezte Yama, de úgy, mint aki csalódott az életében. Hiszen csak egy éjszakáról volt szó.
-Nekem tök mindegy. -mondta Sakura.
-Azt kérdeztem...
-Jólvan, jólvan! Akkor ezt! -mutatott rá a folyosó végén lévő szobára.
Yama besétált a Sakura által kiválasztott helyiségbe.
-Hangulatos mondhatom. -mérgelődött Yama, a tényleg üres szobát végignézve. Volt benne két ágy, egy viharvert szekrény, asztal és mosdó.
-De legalább erkély van! -mondta Sakura, miközben az erkélyhez sietett és onnan csodálta a kilátást.
Erdős, kicsit ködös, de gyönyörű hely volt. Végtelen fák, hegyek, patakok, amíg csak a szem ellát.
-De csodás! -mondta Sakura, mint aki elérzékenyült.
Yama kiment az erkélyre, szobatársa mellé.
-Igazad van. Tényleg szép.
-Ugye? -nevetett Sakura.
Yama gondolkodott, aztán megszólalt.
-Most, hogy így elgondolkodtam, nem is vagy te olyan bunkó.
-Igazán kedves vagy. -morgott Sakura.
-Ha gondolod.....
-Mit?
Ezt még kimondani is nehéz. -gondolta, aztán rávette magát, hogy próbál kedves lenni.
-Lehetünk jóban? -nyögte ki Yama.
-Mi?!
-Ah, nem úgy!! Tudod. Csak barátnők.
-Áh, hogy barátnő. -nevetett fel Sakura.
-Na?
-Felőlem, legyünk. Annyira rosszul nem jöhetek ki belőle.
-Kössz. Igazán megtisztelő.  -gúnyolódott Yama vissza.
Bunkó. -gondolta, Sakurát végignézve.
-Miért vágsz ilyen arcot? -kérdezte Sakura egy idő után, mert Yama percekig keserű képet vágott.
-Jaaa, jaaa, semmi! Csak elkalandoztam.
-Miről?
-Öhm.... a küldetésről...  -füllentett Yama, amikor az előbb azon elmélkedett, hogy Sakura bunkó-e vagy sem, és hogy érdemes volt-e egyáltalán megbarátkozni vele.
-Áh, a küldetés. Félek nehéz és durva lesz... Eddig a Zabuzás küldetésen kívül, csak ilyen dedós küldetéseken vettem részt. Nem hiszem, hogy sok hasznomat fogjátok venni... -szomorodott el Sakura.
Yama erre a kijelentésre, felkapta a fejét.
Talán kár volt a küldetést felhozni... De valamit hazudnom kellett! -gondolta.
-Hogy nem vennénk hasznodat? Ugye most csak hülyéskedsz?
-Nem... Nem tudok semmiben sem segíteni és még hátráltatom is a csapatot.
Hát, van ez így. -Yama legszívesebben ezt mondta volna vissza Sakurának, de szerencsére valami vigasztaló rögtönzés lett belőle.
-Nem szabad ilyeneket mondani. Mindenki jó valamiben....
-Hát, én nem....
-Még egy ilyen, és arcon váglak.
-Mi?
-Ha ilyen negatívan állsz hozzá, nem is leszel jobb. Találd meg miben vagy a legjobb és azt fejleszd tökéletesre.
-Értem.... De honnan kéne tudnom, hogy én miben vagyok jó?
-Öhmmmm....
-Értem, te sem tudod. Tehát még mindig a semminél tartunk.
-Na figyelj! Én sem vagyok a legjobb.
-Hogy érted?
-Van egy erőm, amit alig tudok alkalmazni, de az úgy kiüt, hogy kórház lesz belőle. Ezen kívül, a clanomnak van egy speciális szeme, amit fogalmam sincs hogyan kéne aktiválni, ezért nem tudom használni. Nagyjából ennyi.
-Hmmm.... érdekes... De mégis jobb mint én.
-Találd meg miben vagy erős.
Én hiszik benned. -tette hozzá Yama, aztán visszament a szobába.
-Ez lesz az én ágyam, oké? -kiáltott vissza az erkélyre.
-Rendben!
Yama már mosakodott és mindent megcsinált, de Sakura még mindig az erkélyen bámult.  Yama már kezdte megelégelni a dolgot, ezért megkérdezte.
-Már sötét van. Semmit sem látni. Mit nézegetsz annyira ott?
-Elgondolkodtam.
-Áh, de mostmár mingyárt 11 óra van. Holnapi napunk feltehetően nehéz és fárasztó lesz.
Sakura besétált a szobába és becsukta az erkélyre vezető üvegajtót.
-Legalább jól kihűlt a szobánk. -mondta Yama halkan, amikor bebújt a takarója alá. Egy idő után Sakura is lefeküdt.   
Másnap reggel, Yama és Sakura készülődés után, már beszélgetve jöttek ki a szobából. A két sensei ezt örömmel fogadta.
-Na, hogy aludtunk? -kérdezte Daichi sensei.
-Rosszul. -mondta Yama ásitozva.
-Remek. Akkor számodra ez a nap élvezetes lesz. Nem fogunk megállni pihenni.
-Ahhh, Istenem! -mondta Sakura, aztán Yamához fordult.
-Én már most meguntam ezt a napot. -mondta Yama kedvetlenül. Sakura helyeselt.
-Ja, én is.
-Nyugi nem lesz az olyan unalmas! -nyugtatta meg Daichi sensei őket.
Ekkor Sasuke sétált ki a szobájából.
-Jóreggelt! -köszöntötték a többiek.
-Jóreggelt Sasuke-kun! -áradozott Sakura.
-Azért, el ne olvadj! -gúnyolódott Yama.
Sasuke a két lányhoz sétált.
-Hol van Naruto?
-Én is ezt kérdezem. -válaszolta Yama.
-Sasuke-kuuun? Hogy aludtál?
-Ha ez ennyire érdekell, rosszul. Az ágyam egész este recsegett. Örültem hogy nem szakadt le alattam.
-Jóreggelt! -vonszolta ki magát Naruto a szobájából.
-Na! Ha minden és mindenki megvan, akkor mehetünk! -indította meg Kakashi sensei ezt a gyászmenetet.
Kisétáltak a fogadóból, és megálltak az erdei úton.
-Innentől figyelni. Már ennek a bűnszervezetnek a területén vagyunk. A falu innen körülbelül 3 órára van. -kezdett bele Kakashi a geninek figyelmeztetésébe.
-3 óra? -nyafogott Naruto.
Kakashi figyelembe sem vette őt, sóhajtott, aztán folytatta a mondatot.
-Tehát, mit gondoltok miért dekkolunk itt, és magyarázok?
-Mert az ellenség hatóttávján belül vagyunk. Innentől akárhol találkozhatunk ellenséges shinobikkal. -fejtette ki Yama a véleményét.
-Pontosan. Mindenki hallotta amit Yama mondott?
-Igen! -mondták egyszerre a geninek.
-Jó, akkor indulás. De vigyázni.
Tovább meneteltek, ebben a viszonylag sötétebb erdőben. Ráadásul a nap, még csak most kezdett fel jönni.  A gyerekek annyira izgultak, hogy minden hangra, mozgásra, reccsenésre, avar zörgésre felfigyeltek. Egyszer egy kis nyúl ugrott ki az egyik bokorból, és az egész genincsapat, kunait rántott elő a szegény nyúlra, mert ellenségre számítottak. A póruljárt állat, először frászt kapott, aztán fény sebességgel iramodott vissza, a bokorba, aztán tovább-tovább, amíg eléggé messze és biztonságban érezte magát, a késes gyerek seregtől.
Később, Naruto már nem érzete a lábait. Már több mint 2 órája meneteltek, aztán még a tegnapi izomláz.
-Mikor érünk már oda? -nyafogott.
-20 perc. -mondta Kakashi.
-20?! -horkant fel rémülten Sakura.
-Igen.
-Elég közel vagyunk már. -tette hozzá Sasuke.
-Innentől mégjobban figyelni! -mondta Kakashi, aki elől maradt, Daichi sensei meg a sor végére hátrált, azért, hogy a két felnőtt körbevegye a gyerekeket, mivel úgy jobban tudják őket védeni.
Mentek-mentek, de sehol senki.
-Kicsit gyanús. -suttogta Daichi sensei.
-Mi? -kérdezte Sakura, szintén halkan.
-Az, hogy senkit sem láttunk eddig, hiszen már csak 10 percre vagyunk a falutól.
-Se falusiak, se shinobik. -jegyezte meg Kakashi sensei.
-Gondolom, a falusiak félnek és bennt kuporognak a házaikban, az ellenfeleink meg nem hülyék, csak úgy ránkfutni. -morgott Yama.
-Lehetséges. -mondta Sasuke.
-Vigyázz! -üvöltötte Daichi sensei.
Nem hiába. Két fára, fellógatott, nehéz farönkök nyomták volna össze őket, ha a sensei nem figyel fel rá.
Kiugrottak a rönkök elől.
-Csapda?! -mérgelődött Daichi sensei.
-Akkor innentől, csapdákra is számíthatunk. -jegyezte meg Kakashi.
Ekkor Yamát megcsapta valami szag.
-Mi ez a szag?
-Milyen szag? -kérdezte Sakura.
Yama körbenézett. Mindenki bamba pofát vágott, azaz, ezt csak ő érezte.
-Mi nem érzünk semmit. -mondta Kakashi sensei.
De én érzek valami erős, inkább szúrós szagot. Mit tegyek? Lehazudjam? -gondolkodott a lány.
-Na, mindegy, hagyjuk! -mondta Yama és előrement.
-Na, na! Én megyek elöl! -futott utána Kakashi sensei.
Yama attól a ponttól, ahol megérezte ezt szagot, egész végig azon törte a fejét, hogy melyik furcsa erejének, az egyik eleme lehet.
Nem tudom mire emlékeztet ez a szag.... -gondolta.
Aztán, lassan elmúlt.
Már nem érzem! -kapta fel a fejét Yama.
-Valami baj van? -kérdezte Sasuke, aki felfigyelt a lány hirtelen mozdulatára.
-Semmi. -mondta Yama, aki éppen próbált közömbös arcot vágni.
-Az ott már a falu? -kiáltott fel Naruto.
-Igen. -mondta Daichi sensei.
Közelebb értek, aztán, megálltak a falu előtt.
-A faluban rengeteg sötétbarna, faház állt és a falu tele volt hatalmas fákkal.
Ez arra szolgált, hogy a falu beolvadjon a környezetébe. Ezekkel a sötét házakkal, ilyen fényviszonyok között, nehéz észrevenni őket.
Érdekes. -gondolta Yama.
Hasonló az én clanomhoz. Csak mi nem rejtőztünk ennyire.
Besétáltak a fekete kövekből álló úton.
Megálltak és várták a fejleményeket. Senki nem jött.
-Ott nézeget valaki a függöny mögött. -jegyezte meg Yama.
A falusi realizálta, hogy lebukott, ezért egy ócska mentő terve támadt.
-Kik maguk?! F-fegyver van nálam!
A gyerekek nem értették a helyzetet, amíg Kakashi sensei válaszolt a kavarodott falubelinek.
-Avarrejtekből érkeztünk.
-Mit érdekell az engem?! El akartok rabolni!?
-Fúúúh, ez azért nem semmi. -szólalt meg Yama.
Segítséget hívnak, aztán fenyegetik a pártfogókat. -tette hozzá halkan.
Az idegen ezt meghallotta.
-Segítség? Maguk jöttek segíteni?
-Igen! -kiáltott oda Daichi sensei bizalmas hangon. A férfi, elhúzta a függönyt, berohant a konyhába, biztonság kedvéért, egy tőrt a zsebébe csúsztatva. Kiment és megszólította az idegeneket.
-Köszönjük, hogy jöttek segíteni! -mondta a rongyos férfi.
-Jól tetszik lenni? -tette fel Yama önkéntelenül a kérdést.
-Yama! Illetlen ilyeneket kérdezni! -monta Daichi sensei szigorúan.
-Ne tessék aggódni! Inkább jól esett, hogy megkérdezte. Nem vagyok jól. -mondta és körbenézett. Mindenhonnan kérdő tekintetek figyelték.
-Az én lányom volt az, akit elraboltak. Én vagyok a falu feje. Persze, hogy ezeknek a szemeteknek, az én lányom kellett.
-Hol vannak a lakosok? -kérdezte Kakashi.
-Félnek kijönni a házaikból. -mondta a férfi búsan.
-Értjük uram! Most pedig, ha megengedi,  körbenéznénk a faluban. -mondta Daichi sensei, félreintve a többieket.
-Szétválunk. Mivel a csapatokkal múltkor baj volt, mindenki más irányba fog indulni. Fél óra múlva, itt találkozunk!
-Értem. Akkor én megyek mondjuk erre. -indult el Kakashi sensei.
-Ne csinálj semmi hülyeséget, Naruto! -kiáltotta vissza.
Naruto elpirult, aztán szégyenkezve  elfutott az egyik irányba. Pár pillanat múlva mindenki eltűnt, egyedül Yama állt még ott.
-Megtaláljuk a lányát kedves......
-Fumio Hachi.
-Megtaláljuk a lányát, Hachi úr!
-Köszönöm.
Utálom a valaki szomorú körülöttem. Tudom milyen elveszteni, egy számodra fontos embert. -gondolta
aztán elfutott, a falu vége felé. Az volt a legmesszebb.
-Persze. Azt az irányt hagyják nekem, ami a legmesszebb van. Jellemző. -fújtatott Yama, futás közben.
Körbenézett a házak között, de senkit sem látott. Aztán hirtelen megint megcsapta az a szúrós, erős szag.
-Mi ez?! -suttogta a lány idegesen.
Elkezdte követni a szagot.
-Arról jön! -pattant rá a szeme, a falu utolsó házához. Odarohant, de a szag tovább-tovább vándorolt, be az erdőbe.
-Utána menjek, vagy ne? -dörmögte  Yama bosszúsan. Ez van, amikor Yama nem tud dönteni, melyik döntés lenne ésszerűbb. Egyértelmű, hogy nem hagyhatja  el a  falut, viszont jó lenne tudni, mi ez, amit csak ő érez.
Szabad egyáltalán elhagyni ezt a falut, Daichi és Kakashi sensei engedélye nélkül? -gondolkodolkodott Yama.
Ha jobban átgondolom, rohadtul nem érdekell. Azt csinálok amit akarok. Nem tartozom ezekhez a gyilkosokhoz. Nem vagyok Konohai! -hülyeségnek tűnik, de ilyen érvek sorozatával, vette rá magát, hogy az lesz a legjobb, ha utána néz.
-Visszaérek mielőtt észrevennék hogy eltűntem! -mondta és berohant az erdőbe.
Daichi közben, az "ő részén" körbenézett az utcákon, és információkat gyűjtött az eltűnktekről. Semmilyen összefüggés nem volt az eltűntek mivolta közt. Nem egy család tagjait, nem csak a falu egyik részéből, teljesen találomra, mindig máshonnan, mindig más családból tűntek el.
Mi lehet a céljuk ezzel? -gondolta Daichi sensei, amikor összefutott Kakashival.
-Kész vagy? -kérdezte Daichi.
-Igen. Nem találtam semmi érdekeset.
-Hát, igen. Idegesítően zavaros ügy.
-Az. De most menjünk vissza. Már mingyárt letelik az időnk.
Visszafutottak a falu közepére, a megbeszélt helyre.
-Még senki? -kérdezte Daichi.
-Nem, egy gyerek már itt van.
-Tényleg?
-Ott fut. -biccentette fejét Kakashi, Sakura felé, aki éppen feléjük rohant.
-Itt vagyok! -lihegte.
-Azt látjuk. -mondta Daichi sensei nevetve.
-Késtél..... pontosan.....1 percet. -jegyezte meg gúnyosan Kakashi sensei.
Sakura megforgatta a szemét, tudva hogy Kakashi sensei csak viccként szánta ezt a bunkó beszólást.
-Visszatértem! -mondta Sasuke, aki éppen az egyik ház tetején álldogált.
Sakura úgy leste, mintha valami istenséget látna.  Sasuke leugrott, és csatlakozott a gyászos beszélgetéshez.
-Már csak Yama és Naruto. -mondta Kakashi sensei unottan. Naruto 5 perc múlva megjelent, de Yama sehol.
Daichi sensei egyre idegesebben fújtatott.
-Hol van már, hol van már?!
Nem hiszem el! -sziszegte.
-Nyugalom. Lehet hogy az ő része nagyobb, mint a miénk. -mondta Kakashi sensei, full nyugodtan. Teltek a percek, egy idő után, már fél óra is eltelt.
-Talán valami baja esett! Vagy elkapták?? -idegeskedett tovább.
-Menjünk utána! -javasolta buzgón Naruto.
-Akkor lehet, hogy elkerüljük egymást. Mi elmegyünk, ő meg megérkezik és a nagy büfös semmi fogja várni. De ha mégis elmegyünk, valaki itt marad.
-Én maradok! -ajálkozott Sakura, e vállalhatatlanul nehéz feladatra. Csak állni és várni.
-Rendben! Akkor induló! -indult el az aggódó Daichi sensei.
Várjunk csak... Yama merre indult? -torpant meg.
-Arra! -mutatatta meg a helyes utat Sakura.
Amikor elfutottam, visszanéztem, és láttam hogy, arra ment.
-Köszönjük Sakura-chaaaan! -áradozott Naruto, amit Sakura visszautasított.
-Kussolj!
-Most nem fogunk szétválni. -jelentette ki Kakashi sensei.
-Miért?!  Úgy könnyebben megtalálhatjuk! -tiltakozott Daichi.
-Daichi, elvette az eszedet az aggodalom?
Daichi halgatott.
-Az kell még, hogy a gyerekek egyedül menjenek, aztán mégegy eltűnjön.
-Akkor.... kettő csapat lesz?
-Lehet. De akkor nem marad senki Sakurával.
A két sensei gondolkodott.
-Nem kell engem félteni, sensei! Megleszek itt egyedül!
-Tényleg?
-Igenis!
-Rendben, akkor induljunk! Én megyek Sasukeval. -mondta Kakashi sensei és intett a geninnek.
-Hát, akkor úgy látszik szöszi, hogy mi ketten megyünk. -mondta mosolyogva Daichi sensei.
-Szöszi?! -üvöltötte Naruto.
De nem tudta folytatni, mert Sakura egy jól irányított ütéssel, tarkón csűrte.
-Ne beszélj így egy felnőttel!
Daichi sensei nevetgélve elindult. Naruto zúgolódva utána.
Kakashi és Sasuke, a falu végének a nyugati felére, míg Daichi és Naruto keletre.
-Azért elég nagy területet kellett átnéznie, de azért nem akkora, hogy 1 óra ne legyen erre elég! -mondta Daichi sensei.
De most, olvasómat biztos jobban érdekli, hogy mi történt a fiatal, meggondolatlan Mizunéval.
Nagy hülyeség volt arra kimenni.
Pörgessük is vissza az időt, 1 órával.
Yama ilyenkor vette rá magát, hogy felkutatja a rejtélyes szag titkát.
Kifutott a sötét erdőbe. Követte a szagot, amíg csak tudta. Az egyre erősebb lett, a lánynak meg egy idő után, eszébe sem jutott, hogy már túl messze van a falutól.
Hirtelen bokorzörgés. Yama megállt, legugolt, és várt. Csak egy kis nyúl ugrott ki az egyik bokor mélyéről.
-Már megint egy nyúl? Kezdem érteni miért hívják ezt a helyet, a nyulak falujának. -mondta Yama megnyugodva.
Miért nem megy el? -gondolta a lány, a megdermend nyulat lesve.
Ebben a pillanatban, a nyúl, a lány felé kapta a fejét, és nekirohant.
Yama akkorát ordított, hogy azt egy disznóvágáson a szerencsétlen állat is megirigyelhette volna.
A nyúl megállt előtte. Yama úgy leste a nyúl előadását, mintha szellemeket látott volna. A kis állat teljesen le is kötötte a figyelmét. Ez nagy hiba volt, mert azt a nyulat, valaki csak elterelésre használta. Már rég Yama mögé lopózott, egy egy jól beirányított hatalmas ütéssel, leütötte. Bejött a terve.
Na de most, térjünk vissza a kereső csapatokhoz.
-Mi volt ez?! -kapta fel Daichi sensei a fejét, az erdőből jövő kiáltásra.
-Ez Yama volt! -üvöltötte Naruto.
-Mit keres az erdőben!?  Mi történhetett? Yama nem az az ember, aki jelentéktelen dolgok miatt sikít.
(Tévedés)
Gyerünk, nézzük meg mi volt ez!
Daichi sensei és Naruto bevetették magukat az erdőbe. Ez érthető, mert mindkettő egyaránt aggódott.
Kakashi és Sasuke, viszont eltévesztették a kiáltás irányát. Visszarohantak Sakurához. 5 perc múlva ott is voltak.
-Jól vagy Sakura?! Mi történt? -lihegte Sasuke.
Sakura talpig pirult, de nem értette a dolgot.
-Mi történt volna? -kérdezte értetlenül.
-Ezt nekem kéne tudnom? Miért sikítottál???
-Sikítottam volna?
Sasuke nem értette mire gondol.
-Tessék?
-Én nem sikítottam.
Sasuke és Kakashi sensei egymásra néztek. Az a két rémült fej. Tudták, olvasták egymás gondolatait.
Ha nem Sakura volt, akkor már csak egy, másik női tagja van a csapatnak, vagy az is lehetséges, hogy egy falusi nő kiáltott, de jelen helyzetben, Yama az elképzelhetőbb.
Faképnél hagyták Sakurát, és futottak vissza a falu végébe.
Közben Daichi sensei és Naruto, átfésülték az erdőt. Egész messze mentek, mindent átkutattak.
Senki, sehol.
-Semmi. -mondta bosszúsan Naruto.
-Akkor hol van, ha nem itt!? -sziszegte vér szemmel Daichi sensei.
-Nyugodjon már meg!
-Hogyan?!
-Ha ilyen ideges, nem fogjuk megtalálni. -mondta Naruto, aki hasonlóan ideges volt, de ezt sikeresen leplezve, okosnak akart tűnni.
-Igazad van. -mondta Daichi sensei, és mélyet sóhajtott, aztán a régi, megszokott, nyugodt stílusában folytatta.
Kezdjük újra a keresést.
-Értettem. -mondta Naruto. Ő ilyenkor, egy nagyobb lélegzetű feladat előtt, mindig hisztizik, de most, nem így történt. Elindult és átfésülte a terepet újra. Daichi sensei vele tartott.
Naruto egy idő után, megállt.
-Sehol. -mondta ezt olyan keserű arccal, hogy Daichi sensei megpróbált vigasztaló lenni.
-Sebaj! Gyerünk tovább!
-Mi az, hogy sebaj?!
Daichi halgatott, aztán fesóhajtott.
-Figyelj! Ha duzzogsz, akkor így életünkben nem fogjuk megtalálni.
Naruto ránezett.
-Ne add fel. -mondta Daichi sensei halkan.
Narutonak felcsillant a szeme. Daichi sensei mellett, nehezen láthatóan, de vér volt a földön. Naruto lebukott a földre, és megérintette a vörös folyadékot.
-Vér!!!
-Elkapták?
Naruto gondolkodott.
-Nem vezetnek valahová a vérfoltok?!
-kérdezte Daichi izgatottan.
Egy vérzsepp, két vércsepp, három vércsepp, egészen 5 méteren keresztül vezettek, észak felé.
-Csak idáig jön! -mondta Naruto.
-Biztos itt az elrablónak feltűnt, hogy Yama vérzik és nyomot hagynak, ezért elállította azt.
-De mostmár tudjuk merre!
Daichi sensei és Naruto észak felé vették az irányt.
Kakashi sensei és Sasuke is berohantak az erdőbe. Daichi és Naruto nyomait próbálták követni.