Naruto oc × Shikamaru

Messze Konohától

Yama valahol jó messze, egy homokos helyen ébredt fel. Ott feküdt, arccal előre a homokba fúródva. Elfordult, hogy háton feküdjön. Nézett felfelé, közben a feje sajgott a fájdalomtól. Szédelegve nézegette a fák lombkoronája között alig látszó eget és próbálta felidézni mi történt.
Mit keresek én itt? -gondolta, fejét balra, aztán jobbra fordítva, utána vissza ez ég felé.
Nem emlékszem... de legalább a fejem fáradhatatlanul fáj. Miért is? -gondolkodott, aztán beugrott minden. Végigpörgött a fejében, ahogy Shikamaru, szokásos mérges arckifejezésével a végsőkig harcol, aztán lezuhan a mélybe.
-Meg kell találnom őt, de nem hiszen hogy most fel tudnék állni. Valószínűleg Shikamaru is így gondolkodik most, amilyen lusta, ha egyáltalán él még. -suttogta fáradtan, aztán megpróbált megmozdulni. Sikertelen kísérlet volt, mert valami reménytelen remegés lett belőle. Aztán habár nem akart, úgy elaludt mint a bunda. Amikor felébredt már sötétebb volt. Körülbelül 7 óra lehetett.
-Na, ideje felállni. -mondta, mert már több erőt érzett magában, és nem szédelgett már annyira. Elkezdett lassan menni, és nézegetni Shikamaru után. Fáradhatatlanul kereste órákon keresztül. Már teljesen besötétedett,
így alig látott valamit, csak a hold fénye segített egy kicsit. Aztán amikor már nem bírta, leült egy kicsit pihenni. Ekkor egy hangot hallott valahonnan. Felkapta a fejét, és gondolkodni kezdett.
-Nem madár volt, ez annál nagyobb. Lehet hogy Shikamaru! -állt fel, és elkezdett arra sétálni. Aztán az orra előtt megremegett egy bokor. Habozott egy darabig, mert egy sötét erdőben az ember nem csak Shikamarut találhatja meg, hanem mondjuk valami nagyobbat.
-Oda kell mennem, nem érdekel mi lesz az! -bíztatta magát, és beugrott a bokorba. Nem volt ott semmi sem.
-Ezt is csak elképzeltem magamnak. -sóhajtott fel, és a másik irányba kisétált a bokorból. Megtorpant. Ott volt Shikamaru, de egy érdekes helyzetben. Ott feküdt a földön, miközben egy medve járkált körülötte, és szagolgatta. Elég nagy bajban volt Shikamaru, de úgy látszik kitalálta, hogyha halottasat játszik, a medve nem teperi le, csak jól megnézegeti, és méregeti. Megegye, vagy sem? Valószínűleg a medve ezen gondolkodott. Yama csak állt, és nézte ezt a lehetetlen, inkább már nevetséges helyzetet. Aztán lenézett Shikamaru arcára, és látta a fiú rémült fejét, így olyan röhögőgörcs fogta el, hogy kirobbant belőle a nevetés. Shikamaru és a medve azonnal felé fordult. Nézték egy darabig egymást, aztán a medve nekirohant Yamának.
A lány közben abbahagyta a nevetést, könnyeit törölgetve vette észre, ahogy egy böhöm medve, valószínűleg gyilkos szándékokkal felé rohan.
-Hm... ez... kellemetlen. -mondta, aztán Shimamaru hangját hallotta.
-FUSS MÁR TE IDIÓTA!
Yamának megeredtek a lábai, futott az életéért, egyenesen fel egy fára. Fennt csücsült egy ágon, gondolva, hogy most megfogta a medvét, ennyi volt a kergetőzés. De, a medve is egyenesen a fának rontott, és valami hihetetlen bűvész mutatványokkal kúszott fel a fára lassan, de biztosan.
-SHIKAMARU! -sikította Yama, mert a medve már majdnem elérte az ágat.
A fiúra nézett, aki közben elájult.
-Na szép. -jegyezte meg Yama, amikor észrevette, hogy a medve már mellette áll. Pár másodpercig meginz csak nézték egymást.
-Azért egy fogmosás nem ártana. -mondta főszereplőnk, mert a medve lehellette nem volt valami étvágy gerjesztő. Aztán leugrott a fáról, egyenesen Shikamaru felé rohant, futás közben felkapta Shikamarut és távozott vele jó messzire.
-Leráztam, végre! -sóhajtott fel Yama egy jó domb végigrohanása után. Shikamarut nekidöntötte egy fának, és bekötötte a mellkasán a sebet, meg a többi kisebbet is.
-Na, ezzel megvolnánk... íííí... -nyögött fel, amikor egy lehelletet érzett a nyakában. Hátranézett, és a kedvenc ügyfele állt ott, a medve, aki nem adta fel olyan könnyen a küzdelmet.
Yama felállt, és odasétált Shikamaruhoz. Felemelte, és nézte a medvét, aki szintén csak lesett, mintha azt várná, hogy Yama elkezdjen futni, hogy akkor megmutathassa, hogy Yama nem gyorsabb nála, utoléri simán, az előbb csak hagyta nyerni.
-Most komolyan? -sóhajtott fel Yama, aztán elsütötte az egyik kedvenc viccét.
-Nézd ott! -mutatott az egyik irányba, azért, hogy a medve odanézzen, és ő addig időt nyerjen, de ez nem jött be. A medve továbbra is csak leste őt.
-Nem? Hát jólvan, akkor én most megyek. -mosolygott Yama, aztán sprintelt tovább, a medve meg utána. Sokáig futottak, amíg Yama a messziben észre nem vett egy falut. Egyenesen befutott a faluba, aztán a kapuban mégis megállt, amikor észrevette, hogy pár ember kést ragad, meg vasvillát, és a medve felé indul.
Yama, maga sem tudta miért, megsajnálta a medvét, hiszen az most üldözte végig a fél világon
-Héj! Ne bántsák a medvét!
-Miért ne? Egy gyereket üldözött, azaz téged. Szét akart szabni! Megérdemli a halált!
-Oh! Nézzétek ott! -mutatott Yama a medvével ellentétes irányba. Abban a pillanatban az egész falu népe arra nézett, de Yama a medvéhez fordult, aki szinten őt nézte, mintha értette volna miért csinálta ezt a trükköt újra, és éppen háláját fejezné ki, aztán elfutott. Mire a lakók feleszméltek, a medve már nem volt ott.
-Mi volt ott??? -kérdezgették Yamát, ha már ezért elvesztették miatta a medvét.
-Hát... öh... farkas...
-Farkas!?
-Igen?
-Utána! -futottak el páran arra, a többi a medve nyomát kutatta, de ez  reménytelen volt, mert a medve már rég visszatért a völgybe.
A többi lány, meg asszony Yamához lépett, és nézegették, és kedvesen kérdezgettek.
-Honnan jöttél?
-Konohából.
-Miért jöttél ide? És miért vagy csurom vizes?
-Hát... mert egy folyóba estem, aztán egy medve akart szétharapni, stb...
-Jézusom szegény! És ki az ott a válladon?
-Ja ez? Ő itt Shikamaru. -emelte le a válláról a fiút, és odamutatta az arcát, mintha egy tárgyat mutogatna.
Néhány lány felsikított, és ugrálva nézegették Shikamarut.
-Nagyon jóképű!!!
-Ugyeee??? És milyen-
-Most fogtad be. -jelentette ki Yama, de senki nem hallotta, tovább Istenítették Shikamarut
-És valyon milyen lehet a hangja??
-Fogadok hogy mély! Hmm, de imádom! Ő az enyém!
-Nem, mert az enyém! Már rég lefoglaltam! Akkor amikor ez a lány belépett a faluba!
-CSENDET! -üvöltötte Yama.
Mindenki elhallgatott, és riadtan nézték a Konohait.
-Shikamaru az enyém. Nem nyitok vitát.
-Oh! Ő a barátod??? -kérdezte egy idősebb asszony.
-Mi?! Nem!
-Oooh, és mióta vagytok együtt?
-Ő nem-
-Átlátszó hazugság! Fülig bele vagy esve mi!?
Yama elvörösödött.
-Ha nem tetszene, nem mentetted volna meg a medvétől. Ha jól sejtem, te lusta lennél hozzá.
-Honnan-...
-Megérzés.
-Aha...
-És egyébként, mi történt vele?
-Megsérült.
-HOGY MIVAN?! MIÉRT NEM EZZEL KEZDTED?! -kiáltotta az asszony, és azonnal rángatni kezdte Yama kezét. Tíz perc múlva, egy kórházhoz értek.
-Nagy falu ez. -suttogta Yama, mert tényleg nem a megszokott kicsi falukban volt. Népes és nagy falu volt.
Megjelentek hasonlóan ideges természetű emberek, és kirángatták Shikamarut Yama kezéből, aztán kettő Yamát kezdte rángatni.
-Már elnézést....
-Ő is megsérült!
-Jaaaj, ne szórakozzunk már! Az semmiség!
-Oh igen kisasszony?
-Igen...
Ekkor az egyik felemelte a kezét, és a Yama homlokán tátongó sebre tette a kezét, és jól megnyomta. A lány  felkiáltott.
-Na? Nem fáj?
-Jólvan na. -mondta Yama, és átengedte magát az orvosoknak. Ellátták őt, és Shikamarut, aztán egy szobába rakták őket, egymás mellett lévő ágyakra.
-Most komolyan itt kell feküdnöm?
-Ne panaszkodj már folyamatosan, a fejedet jól beütötted! Csodálom hogy nem szédülsz.
-Hát, azt senki sem mondta.
-Hát akkor?!
-Jólvan, csöndben fekszem. Mert végülis nincs jobb dolgom, amikor értesíteni kéne a csapatot, hogy még élünk.
-Nem tudom feltűnt-e, hogy még mindig sír a szád, és hogyan akarod a csapatot értesíteni, amikor a lehető legmesszebb vannak innen, azt sem tudod merre, és ilyen állapotban, egy nem találod meg, kettő az út felénél összeesnél, három nem engedlek el. -jelentette ki az orvos a három okot, amiért Yama feküdhetett tovább az ágyon, és a semmittevést gyakorolhatta.
-De unatkozom!
-Őszinte részvétem.
-Kössz szépen.
-Szívesen máskor is.
Yama elmosolyodott. Végre talált valakit, aki ugyanolyan bunkó mint ő, és jól el tud vele beszélgetni. Aztán az orvos visszamosolygott.
Kedvesek itt az emberek. Csak azt tudnám hol vagyunk. De valyon... hogy van Shikamaru? -gondolta Yama, közben arcáról eltűnt a mosoly, és valami halvány izgalom jelent meg rajta. Felnézett az orvosra újra, és megkérdezte.
-Shikamaru hogy van?
-Elég sok vért vesztett. Nem vetted elég komolyan. Úgy kellett volna berohannod a faluba, hogy segítségért kiáltozol.
Yama leengedte tekintetét a paplanjára, és szomorú fejjel meredt rá. Mindenért, ami nem rég történt lelkiismeret furdalása volt. Otthagyta Shikamarut a veszélyes ellenséggel szemben. Azt tette amit kell, de azért mégis rossz érzés volt még rágondolni is. Aztán még nem sietett amikor Shikamaru vérzett.
-Héj... -nyögött fel az orvos, amikor látta, hogy Yama arca kissé elborul, és egy nagy könnycsepp mendegél végig sápadt arcán.
-Héj! -mondta újra, de Yama meg sem hallotta. Magát hibáztatta mindenért ami velük történt.
-Héééj!!!! -a lány végre észrevette hogy hozzá beszélnek, és letörölte arcáról a könnyeket, aztán felnézett.
-Nem komolyan mondtam azt az élőbb... nem téged hibáztatlak.
-Felépül ugye?
-Hogyne!
-Huuuhhh, és ezt eddig nem tudtad kinyögni?
-Hihi, bocsi, az kimaradt.
-De tényleg nem maradhatunk itt örökre, Konoha vár minket.
-Sok szerencsét majd az úthoz.
-Köszönjük!
-Sajnálom hogy nemsokára elmész, úgy megkedveltelek. A társadat még nem, mert őt még nem ismerem! -nevetett az orvos.
-Engem sem ismersz.
-Hát, de...
-Igen? Mi a nevem?
-Hát öhhh.... jólvan na, nem tudom.
-Mizune Yama személyesen drága!
-Hogy mi....?
-Nem fogom megismételni. Hallottad te azt.
-Mizune?
-Ahogy mondod. Vagy... nyögöd. Már megbocsáss, de ez inkább arra hasonlított. -nevette el magát Yama.
-De hát...
-De hát azokat megsemmisítették, tudom mit akarsz mondani! Mindig mindenki ezt mondja.
-Akkor te mégis hogy élted túl?
-Kössz, a régi emlékeimet inkább nem ásnám elő.
-Oh, igen! Természetesen! M-megértem...! -kiáltotta az orvos kissé bizonytalanul. Hallatszott rajta, hogy nagyon kíváncsi rá. Yama ezt persze megérezte a hangjában.
-Huuuhhh, tudni akarod.
-Nem!
Yama felhúzta az egyik szemöldökét, és szigorúan nézte az orvost.
-Jó.... bevallom. Tudni akarom.
-Sikerült megölnöm az egyiket, aki minket.... vagyis hát engem üldözött, és elsikerült futnom. Kész punktum, jobban nem merülök bele. Te amúgy orvos vagy! Az a dolgod hogy segíts a betegeken, nem az, hogy felidéztesd velük a rossz emlékeket!
-Oh igen, bocsi, de erre mindig is kíváncsi voltam. Na de most, csakhogy bizonyítsam, hogy jó orvos vagyok, hagylak pihenni. -mondta nagy grimasszal az arcán, és kioldalgott a szobából.
-Várj! Nem menj el!!! Akkor kivel beszélgessek?! A fallal?!
Az ajtó becsapódott.
Na szép, mondhatom. Ez is itt hagyott.  -gondolta Yama, aztán rájött, hogy ő igenis fáradt, biztos a sok rohanás miatt. Elnyúlt az ágyban és nézte a falat. Pár perc alatt elaludt.
Egy óra múlva egy nagy hangra ébredt fel. Kinyitotta a szemét, és meglepetten látta, hogy a szobában sötét van, csak a hold világított be az ablakon.
-Az előbb még délután közepe volt... nem aludtam annyit, akkor hogy lehet ez? -gondolkodott hangosan, aztán lehúzta magáról a takarót, és felállt. Ahogy a takaró már nem melegítette, fagyos hideg csapta meg.
-Úr Isten! Azta de hideg van! -suttogta, aztán Shimamaru ágyára nézett.
Biztos fázik. Amíg én megkeresem az orvost, addig Shikamarura rakom a saját takarómat is. -gondolta és felvette a paplanját, és Shikamaru ágya felé indult. Lehúzta Shikamaruról a takarót, és meglepetten látta, hogy a fiú nincs ott.
-Hol van ez? -mondta az ágyra meredve, mintha az a szerencsétlen ágy megmondaná a választ. De azt természetesen nem kapott. Tagjai közben már majdnem megfagytak. Vállára rakta a takarót, és úgy ment tovább. Kiment a folyosóra, de ott is sötét volt, és senkit nem látott seholsem.
-Hol vannak az emberek? Nem igaz, hogy mindenki eltűnik, csak engem hagynak itt. Most merre menjek? -suttogta, aztán egy hangot hallott jobbról. Elindult arra, talán lát valakit. Járkált a folyosókon fel-alá, de senkit sem látott, aztán újra egy hang, de az olyan hangos volt, hogy Yama a füléhez kapott. Befogta a fülét, és lassan a hang irányába haladt. Egy konyha szerűségből jött a hang. Benézett. Szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Az erdőből a medve volt ott, aki éppen szétszabta egy ember testét.
Yama nehézkesen kezdett lélegezni a félelemtől, és ezt a medve meghallotta. Hátranézett. Szemei pirosan villogtak, és szájából folyt a vér. A lány megfordult, aztán úgy futott ahogy csak bírt, ennyi alvás után. Rohant az életéért a folyosón, közben a medve párszor majdnem elérte. Aztán Yama egy nagy ajtót vett észre. Odarohant, és ahogy kinyitotta, becsapta maga mögött, és gyorsan elétolt egy kisebb szekrény szerűséget.
Aztán megfordult. Ez a szoba pirosan világított, és egy nagy asztal állt a közepén, ami körül rengeteg orvos kapkodott össze-vissza, és üvöltöztek egymással. Yama valamiért nem értette mit mondanak, de megállapította, hogy valaki az asztalon fekszik, és éppen próbálják megmenteni.
-Héj! Orvos bácsi! -kiáltott oda remegő hangján. Senki sem hallotta, tovább idegeskedtek és sürögtek-forogtak a beteg körül.
-Haló? Hallanak engem?! HALÓÓ!? HAAAAAALÓÓÓÓÓÓÓÓ!? -Yama már üvöltött, de még hátra sem néztek.
Ezek nem hallanak engem. De miért? -gondolta Yama, és közelebb lépett az orvos bácsihoz. Odasétált, és éppen meg akarta érinteni az orvos hátát, amikor tekintete az asztalra tévedt. Felnyikkant, keze megakadt, mielőtt megérintette volna az orvost, aztán keze visszaesett a helyére. Yama fal fehér lett, amikor látta hogy Shikamaru fekszik az asztalon, mindene tele varratokkal, és rengeteg vérrel. Elnémulva nézte ahogy az orvosok közül az, akivel Yama összebarátkozott, felkiált.
-Nem tudjuk megmenteni! Meghalt! -kiáltott fel kétségbeesetten. Az egyik megfogta annak az orvosnak a vállát, és az összes szomorúan nézte Shikamarut.
Yama ekkor akkorát sikított, hogy zengett az egész terem, akkor viszont megvilágosult előtte minden, és azt vette észre hogy valaki rázza.
-Yama! Yamaaa!!! Kelj fel! Yama!!!
A lány kinyitotta a szemét, és látta az orvos bácsi fejét, ahogy erősen szorítja, hogy magához térjen. Még mindig remegett, és könnyes arcán még mindig ott ült a rémület. Az orvos bácsi magához ölelte, hogy nyugodjon meg egy kicsit.
-Mi történt Yama? Miért sikítasz? -kérdezte, miközben szorosan átölelte a lányt.
Yama nem tudott szólni. Ilyen szörnyű álommal még nem nagyon találkozott.
-Hol?!
-Mi hol?
-Hol van Shikamaru?!
-Itt. Hol lenne? Itt volt egész eddig.
-Mit tettetek vele?!
-Mi? Semmit. Csak... meggyógyítottuk?
-Nem igaz! Megöltétek!
-Yama te jól vagy? Hideg a kezed. Te lázas vagy! Nyugodj meg egy kicsit!
-Nem, nem vagyok jól, mert Shikamaru meghalt!
-Nem halt meg. Yama! Hahó! Félrebeszélsz.
-Rohadt gyilkos! Miért nem mentetted meg?! -üvöltött rá, aztán úgy elsírta magát mint egy gyerek.
Az orvos szótlanul elfordította a fejét, Shikamaru felé.
-Ott van. Látod?
-Nem, az nem lehet...
-Miért nem?
-Én láttam, ahogy a piros szobában meghalt! Ott voltatok mind, és nem tudtátok megmenteni!
-Miről beszélsz?
-Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád! Te is ott voltál! Ott álltam melletted, amikor kijelentetted hogy vége!
-Lázas vagy, feküdj le! Össze-vissza beszélsz!
-Fáj az igazság?!
-Nyugodj meg!
-Hogy én!? Te mondod hogy össze-vissza beszélek! Rohadj meg! Hagytál két embert meghalni!
-Elnézést, de kiket is?
-A fickót a konyhában, és Shikamarut.
-A fickót a konyhában?
-Szétharapta a medve, aki a franc tudja mit keres itt, de megeszi az embereket a folyosón!
-Van vagy 40°-os lázad, mert amiket itt összehordasz... életemben nem hallottam még ekkora baromságokat.
-Baromság?! Ez az igazság?
-Yama?
-Igen?
-Jól vagy?
-Igen, miért? Teljesen jól érzem magamat!
-Aha, értem, ki vagyok én?
-Az az állat, aki hagyta Shikamarut meghalni! -visított még mindig, közben egyre fáradtabb lett. Amilyen ideges volt, a következő pillanatban úgy zuhant vissza az ágyba. Lihegett, és a láza csak nőtt.
Az orvos gyorsan felállt, kirohant, és vízzel, meg egy kendővel jött vissza. Yama fejére helyezte a hideg kendőt, aztán mivel nem javult a helyzet semmit, jeget hozott be, és hűtötte vele a lány forró testét.
Aztán hirtelen valaki felnyögött a sarokban. Shikamaru akkorát ásított, hogy beleremegett a kórház.
Az orvos felpattant, és kiszólt a folyosóra, hivatott nővérkéket, akik addig helyettesítik őt, közös erővel Yamánál.
-Látsz engem? -kérdezte az orvos Shikamarutól, aki csak fáradtan felé fordította a fejét, és olyan arcot vágott, mintha ezt a kérdést fel sem kellett volna tenni, de az orvos tovább faggatta.
-Hány ujjamat mutatom? -kérdezte, miközben hármat mutatott fel.
-Tizenegyet! Ne szórakozzunk már! -sóhajtozott Shikamaru a hülye kérdések hallatán.
-Oh, tehát ilyen éberek vagyunk már?
-Igen.
-Értem.
Shikamaru közben körbe nézett. Kilesett az ablakon egy darabig, aztán elnézett balra, és látta Yamát.
Fel akart ülni, amilyen szörnyen festett a lány, meg a jelenet, aminek éppen a főszereplője volt. Felemelkedett, de nagyon megfájdult a hasa a vágás helyén.
-Feküdj vissza!
-Mi van vele? -kérdezte Shikamaru, aggódó helyett, inkább ideges arccal meredve Yamára.
-Nagyon lázas, meg ugye eléggé bevágta a fejét.
-De én hol vagyok? Maga meg ki? Nem láttam még Konohában.
-Nem Konohában vagyunk.
-Heh?
-Konoha irtó messze van innen.
-Akkor hol vagyok?
-Kesaki-ban.
-Hát, oké... És hogy kerültem ide?
-Yama hozott ide.
-De Yama mit keres itt? Neki a többieket kéne védenie.
-Ahogy Yama elmesélte, utánad ugrott a folyóba, ami jó messze elhozott benneteket amint látod, valószínűleg ott vághatta be a fejét, aztán egy medve elől menekült veled idáig.
-Utánam ugrott..... mekkora egy barom... -mondta Shikamaru, közben kicsit elcsuklott a hangja.
-Nagyon aggódott érted egész végig, aztán egy rémálom után nagyon belázasodott. Ez már veszélyes ugye tudod? Simán belehalhattatok volna.
-A medvés jelenetre már emlékszem. Amit lenyomott ott Yama, nagyon bevághatta a fejét. Futott felé egy medve, és csak annyit mondott, hogy  "ez kellemetlen".
-Hát, ha jól sejtem Yama alapból is ilyen, vagy valami hasonló.
-Igaz. De most....
-Hm?
-Odamehetek hozzá?
-Nem tudsz felállni, de-
-Kérem, szánjon már meg! Nem látja hogy liheg?! Rosszul van! Csak ott akarok lenni mellette.
-Lehet hogy liheg, mert lázas.
-Ezt mondom! Na, kérem!
-Odagurítom az ágyadat.
-Köszönöm szépen.
Az orvos közelebb tolta Shikamaru ágyát Yamáéhoz annyira, hogy összeérjen, mintha egy nagy ágy lenne.
Shikamaru csak nézte egy darabig. Szörnyű látvány volt, de Yama arca  olyan szép volt, a fiú kicsit elálmodozott rajta.
-Na? Shikamaru? Úgy nézel, mint aki szívott valamit.
-Ilyenek a nők. Csak a puszta jelenlétükkel elkábítják az embert. Főleg Yama. De egyben idegesítőek is tudnak lenni, de vadállatok is. Egy rossz lépés, és véged. Most nézz rá, milyen ártatlannak néz ki, de Yama sem egy makulátlan angyalka. Sőt, itt már baj van. De igazából ezt szeretem az ilyen nőkben. Aki csak rajong érted, az nem igazi szerelem. Az már igen, ha megteszünk egymásért mindent, jóban-rosszban együtt, de azért néha veszekedünk. Ez egy kapcsolat alapja. Nem lehet mindig minden fenékig tejfel.
-T-tisztában vagy vele, hogy ezt hallom? -nyögött fel Yama, kis mosolyt erőltetve az arcára. 
Shikamaru felsóhajtott.
-Úgy tudtam. Mondhattad volna előbb is.
-G-gondoltam végighallgatom a monológodat.
-Istenem Yama, te még ilyen állapotban is képes vagy engem szivatni.
-Én mindig itt leszek neked, csak hogy érezd a törődést.
-Yama, mostmár csend legyen, ne beszélj, mert csak rosszabb lesz.
-Nagyon fáj? -kérdezte Yama Shikamarura nézve továbbra is. Hallotta mit mondott az orvos, de most Shikamaru jobban érdekelte.
-Hát, igen. Még eléggé fájdalmas.
-Felépülsz.
-Igen.
-Én is így gondoltam.
-Shikamaru mondd te neki, mert látod rám nem hallgat.
-Most viszont kussolj! Inkább aludj!
-Biztos hogy nem!
-Miért?
-Ha azt az előbbit álmodtam, akkor nem akarok többet aludni.
-Nem akarom tudni mit álmodtál, a te sötét fejedből kiindulva.
-Meghaltál benne. De tudod kivel beszélj így. Senki sem mondta, hogy nem következhet be a halálod most azonnal, az én kezemben által.
-Ilyenek a nők.
-Nyugi, a férfiak sem jobbak.
-Azt mondtam csönd. Inkább Shikamaru, te is feküdj le ide Yama mellé, és pihenjetek mindketten! Rátok fér!
-Na, azt várhatja!
-Nővérkék! Egy kis segítségre lenne szükségem! -mondta az orvos, aztán a következő pillanatban, Shikamarut odaerőszakolták Yama mellé, és lekötözték őket az ágyra.
-Ha csak erre hallgattok, akkor kénytelen vagyok ilyen módszereket alkalmazni. Ha nem tudtok csöndben maradni, mehetünk tovább is, de azt higyjétek el, inkább nem szeretnétek.
-Orvos bácsi kérem...
-Nem, nem, eddig nem hallgattál rám, akkor most Shikamaru mellett töltöd az éjszakát.
-Kérem ne... -lehelte Shikamaru, de reménytelenül, mert a nővérkék besötétítették a szobát, elhúzták a függönyöket, aztán az orvossal együtt távoztak a szobából.
Shikamaru és Yama maradt egymás mellett.