Naruto oc × Shikamaru

A búcsúlevelek

Reggel volt. Már Naruto is felkelt, de Yama még bőven aludt. Fárasztó volt az az esti séta, de nem lustálkodhatott örökké, mert Naruto zörgése felébresztette.
-Én egyszer megölöm. -suttogta Yama morcosan. Felült az ágyban és elkészült, aztán bekopogott Narutohoz.
-Jóreggelt! Bejöhetek?
-Gyere!
Yama benyitott.
-Jézusom.... Te ilyen kupiban tudsz élni?
-Aha. Nem nagyon érdekell. Mindenről tudom hogy hol van.
-Hmm, oké. Mit csináljunk ma?
-Nem tudom.
-Ez a nap már most unalmas. -sóhajtott a lány.
-Az. Mondjuk menjünk el a...
-Nem.
-Pffff, oké. Akkor hova?? -csattant fel Naruto, mert Yama nem akart mindig a rameneshez menni.
-Mondjuk edzeni. -mondta Daichi sensei.
Yama megfordult.
-Edzeni? Még csak most keltem.
-Nem baj az, legalább friss vagy.
-Mire kéne ennyit edzeni, hogy már ilyen korán kezdjük?
-C... -kezdte el Daichi sensei, de Naruto beleszólt.
-Úr Isten! Ma találkozó van Kakashi senseijjel! El fogok késni! -kiáltott fel és kifutott az ajtón.
-Tehát, ott tartottam, hogy Chunin vizsga.
-Chunin vizsga?!
-Igen. Nem sokára lesz. Itt van a jelentkezési lapod! Aláírod, odaadod nekem és már bennt is vagy.
Yama elvette a cetlit. Ránézett.
Akarom én ezt? Igazából évek óta tervezem, hogy itthagyjam ezt a falut. Ha most fellépek pályára, olyan rengeteg ember előtt, a végén nem taps vihar lesz, hanem paradicsom, meg rohadt alma, banán héjjal. Meghallják a nevemet, hogy Mizune, akkor már abban a pillanatban utálni fognak.
De ha most továbbra is ilyen keserű arcot vágok....
-Valami baj van? Olyan keserű arcot vágsz.
Na, pont ezt nem akartam. -gondolta a lány, miközben lelkében és testében, feltámadt újra, a tökéletes, megtestesült színész.
-Köszönöm sensei! -színészkedett Yama, remegő hangon, mint aki meghatódott.
-Áh, ennyire örülsz?
-Igen. -szipogott színészünk.
-Boldog vagyok. Amilyen erős vagy, az emberek imádni fognak!
Yama ekkor majdnem kiesett a szerepéből, mert ekkora baromságot mondani, nem mindenki tud. Legszívesebben felnevetett volna.
-Áh, köszönöm sensei!
Daichi mosolygott.
-De... még az edzés előtt, elmehetek sétálni egy kicsit?
-Sétálni? -húzta fel szemöldökeit a sensei.
-Tudja, reggelizem, meg járok-kelek egy kicsit.
-Oh, rendben. Majd nyiss be hozzám, ha visszaértél. Tudod, itt lakom a sarkon. Nincs messze.
-Tudom sensei! -mondta Yama és színészi pályafutása utolsó lépéseként, megölelte a senseit.
Daichi senseit meglepte, de aztán szeretetteljes mosollyal nézett maga elé, miután a lány kiment.
Azta..... azért talán egy kicsit túlzásba vittem. De már mindegy. Legalább tényleg elhiszi, vagy... az is lehet, hogy furcsálja ezt a hirtelen nagy szeretetet és ezért bukok le. Ki tudja. -gondolkodott a lány, miközben leért az utcára. A séta címszóval, csak annyit akart elérni, hogy egy kicsit gondolkozni tudjon.
Meg kéne szöknöm a faluból. Senki sem tarthat itt. De hogyan? Ezt a falut falak veszik körül. Az egyetlen kaput meg reggel-este őrzik. Legalább is szerintem. Talán, amikor őrt váltanak, ki tudnék jutni, emeljük ki: Talán.
Hova mennék utána? Mit csinálnék?
Másrészt... egyedül nem tudnám elpusztítani Avarrejteket, ez világos. Ugyanakkor, semmi kedvem egy csapatban dolgozni valakivel, vagy valakikkel.
A csapat munkában mindig is csapnivaló voltam. Most komolyan. Ha megszököm, hova menjek? -merült el Yama gondoloatai mély bugyraiban, miközben már a dangoját majszolgatta.
Igazából, ha jobban belegondolok, kit érdekell hogy hova megyek utána?
Csak jussak ki ebből a pokolból.
De, valószínűleg, ha végre kijutok innen, meglátogatom a clanomat.
Ez biztos. Aztán, majd elleszek valahogy....
De, Daichi sensei most edzeni akar..... Tehát, ha most azonnal nem szököm meg, ami lehetetlen, akkor alá kell írnom a papírt... Úgy látszik nincs más esélyem, be kell neveznem a Chunin vizsgára. Viszont... akkor.... ma este, megszököm.
Milyen hülye vagyok... azért páran hiányozni fognak... Miért kezdtem el egyáltalán barátkozni másokkal? Végig tudtam, hogyha elhatározom hogy megszököm, akkor majd el kell válnom tőlük. Picit fáj.
Mi lesz Narutoval? Daichi senseijjel? Shikamaruval?
Várjunk csak.... őt miért említettem meg?! Hmm, mindegy. Akármekkora idióta, jól szórakoztam, amikor veszekedtem vele. Azért jól esett, hogy bocsánatot kért. Igaz, becsomagoltam ajándéknak egy kukába, de az most nem számít. Megérdemelte.
Hogyan tudnék elbúcsúzni tőlük? Nem tudom a szemükbe mondani, mert visszatartanának. Akkor hogyan? Talán, levéllel? Ez jó ötlet. Írok két levelet írok, ahol az egyikben mindhármójuknak beszélek, a másikban Shikamaruhoz. Beszélni akarok azzal a barommal külön is. Aztán beviszem Narutohoz, mert akármilyen zajt csapok, ha valaki, ő nem fog felébredni. Valahogy megoldom. -gondolta, miközben odaért Daihi senseihez.
-Sensei! -kiáltott be Yama, miközben kopogott. Nem jött senki. Yama egy pillanatig gondolkodott, aztán leesett neki a tantusz. Felsóhajtott, aztán felnézett és megszólalt.
-Ezt még hányszor akarja eljátszani sensei?
-Ajjjj, mindig észreveszel! -nevetett a sensei, miközben leugrott a ház tetejéről. Mosolyogva nyújtotta át a cetlit.
Olyan magabiztos. Annyira elhiszi, hogy én ezt a vizsgát szeretném. -gondolta a lány miközben elvette a cetlit és aláírta.
-Mostantól, hivatalosan is versenyző vagy. Büszke vagyok rád! Nálad jobb tanítványt nem is kivánhattam volna. -dicsérte mosolyogva a sensei Yamát, miközben megszorította a vállát.
Yamának ez mégjobban fájt. Úgy bízik benne a sensei és fogalma sincs róla, hogy talán most látja utoljára.
Yama szemében könnycseppek keletkeztek, ezért gyorsan elfordult.
-Mehetünk edzeni sensei? -kérdezte a könnycseppeket leplezve.
-Mehetünk!
Most egy rétre mentek, ahol mindent végig gyakoroltak. A kunai pontos dobásától a Taijutsuig. Mindent. Egészen délután háromig izzadtak a napon.
-Szerintem, mára készen vagyunk.
-Köszönöm szépen, sensei. -mondta Yama, közben még ott állt és csak nézte a sensei szomorú tekintettel.
-Na? Mivan? Nem mész?
-Ja! de! de..... -mondta Yama és végre rávette magát, hogy elfusson és örökre megváljon a senseitől. A könnyek záporban hullottak arcáról, amikor visszaért a falu kapujához.
Berohant és a főutcán kezdett sétálni. Semmihez sem volt kedve, mert ez a gondolat hogy "örökre megválunk" összetörte a szívét. Ráadásul Narutotol és Shikamarutol még el sem búcsúzott.
-Jól látok? -kérdezte egy hang. Egy hang, ami Yama számára nagyon is ismerős volt.
Yama felnézett.
-Shikamaru? -mondta miközben könnyes szeme megtalálta a tömegben Shikamarut, aki éppen egy boltból lépett ki.
-Te sírsz? -kérdezte a fiú, miközben odaért.
Yama nem válaszolt.
-Na, mi baj van?
-Semmi. -szipogta Yama, miközben ahelyett hogy abbahagyta volna a bőgést, csak mégjobban rákezdett. Most Shikamaru jelenléte elképesztően fájt, ott belül.
-Nem értem, miért sírsz, amikor inkább örülnöd kéne, hogy végre Chunin vizsga lesz. Na, az már más téma, hogy nekem rohadtul nincs kedvem hozzá.
-Neked soha semmihez nincs kedved.
-Nem hiszem el. Válaszolni nem tud, hogy mi a baja, de beszólni, azt tud. Mint mindig. -mondta Shikamaru jól kihangsúlyozva a "beszólni" szót.
Yama felnevetett.
-Veled olyan jó veszekedni. -nevetett tovább, miközben könnyeit törölte le az arcáról.
Shikamarunak a szája mosolyra húzódott, de észre vette és azonnal próbált újra komoly arcot vágni.
-Láttam ám.
-Rohadt élet. -morgott Shikamaru halkan.
-Sétálunk egyet? -kérdezte Yama. Egyszerűen nem volt képes megválni a fiútól csak úgy.
-S-sétálni?? -kiáltott fel Shikamaru, aztán tettetett nyugalommal folytatta.
-Hmm, felőlem... csak kicsit meglepett, mert tőled kedves szavakat, még nem hallottam.
Yama előre futott, megint azért, hogy ne kelljen a fiú mellett sétálnia.
Shikamaru percekig csak követte a lányt. Egy idő után, viszont már kezdte érdekellni, hova is mennek valójában.
-Hova megyünk?
-Majd meglátod!
A falu másik oldalán, volt egy füves terület, ahol nem voltak házak, és ott, egy hatalmas fa állt, rajta pár lámpással, amik sárga fénnyel megvilágították az alatta lévő padot. Ez gyönyörű volt ilyen alkonyatban.
-Milyen szép hely ez. -jegyezte meg Shikamaru a csodálatos, az úgynevezett "lámpásfáról".
-Igen. -mondta a lány, miközben leült a pad egyik oldalára.
Shikamaru kissé megilletődötten leült a másik oldalára,a lehető legesszebb, a pad legszélére. Pár percig halgattak.
Kínos csend volt, de valahogy mindkettőjüknek jól esett a másik jelenléte.
Yama nem bírta tovább és könnyei újra útnak indultak a föld felé.
-Nem bírom. -felpattant és Shikamaruhoz fordult.
-Elhagyom a falut! -kiáltotta.
Már este volt, és síri csönd. Ez a hirtelen kiáltás felverte a falu utcáinak néma csendjét. Visszhangott Yama kétségbeesett, fájdalmas hangja.
Shikamaru felnevetett.
-Haha, vicces vagy! -mondta, mert teljesen viccnek vette amit Yama mondott.
A lány szótlanul elé lépett és megölelte, aztán elfutott. Nem nézett hátra, mert csak még jobban fájt volna. Hazafutott és összepakolt. Rengeteg kaját vett az egyik boltban, ráadás dangot is, mert az, mint mindig, nem maradhatott el.
Bepakolta hátizsákjába. Közben könnyei patakokban itatták az egereket. Összes ruháját, minden cókmókját benyomorította a hátizsákjába, aztán azt az ágyra tette.
Leült az asztalhoz és egy papírra egy levelet kezdett írni.

"Jóreggelt Naruto. Ezt a levelet én hagytam neked, Yama. Szomorú hírt kell közölnöm. Amikor ezt a levelet olvasod, én már elhagytam a falut. Sajnálom, de meg kell tennem, mert nem tudom itt élni tovább az életemet. Kérlek ne próbálj visszatartani! Ha megpróbálnád,tudd, hogy nem mész vele semmire. Nincs semmi ezen a világon, ami visszahúzna ebbe a faluba. Sajnálom Naruto. Kérlek, mondd meg Daichi senseinek, hogy szerettem, mint a legjobb sensei a világon, de ebben a pokolban, nem bírom tovább. És kérlek, a másik levelet, ami a ramened alatt van, amit neked hoztam reggelire, azt a levelet ne bontsd ki! Shikamarunak szántam. Könyörgök add oda neki.
Ez nekem is nagyon fáj, de tudom mit akarok. Sajnálom.
Ezer köszönet mindenért, szeretlek titeket, Yama."

A lány végre befejezte, a már könnyben úszó levelet, és Shikamarunak is írt egyet.

"Kedves idióta! Mint már mondtam neked, csak nem hitted el, elhagyom a falut. Igen, igen. Most az egyszer, valamit komolyan mondtam.
Megértem, hogy már nem nagyon hiszel nekem.
Tudom, kérdezed. Miért ír nekem ez a lány, külön levelet?
Hát, azért, mert amióta ismerlek, jófejnek tartottalak, még ha sokat marakodtunk is. Jó volt veled veszekedni, mindig jókat nevettem rajta. Öröm volt téged szivatni, mert vicces volt és élveztem. Tudom, hogy idegesített, de én nagyon szerettem. Emlékszel, amikor becsomagoltalak abba a kukába? Az volt a legjobb, de azért a végén jól esett, hogy te kértél bocsánatot. Igaz, rohadtul nincsen érzéked a lányokhoz. Az a séta nem volt rossz, csak irtó ciki volt, ekkora loserrel sétálni, mint te.
Látod? Még a búcsú levelemben is kiosztalak, de rendesen.
Na de most. Térjünk a lényegre.
Amióta ismerlek, szívemben nagy házikót fúrtál magadnak és fontos voltál, sőt vagy nekem, de minden jónak, egyszer vége van. Elhagyom Avarrejteket, tudod miért. Ha nem, kérdezd azt a rohadékot. Azt aki ott ül fönt a Hokagék irodájában. Ideje mindenkinek megtudnia mi történt a clanommal.
Azt is tudom, hogy nagyon meglepett az a hirtelen ölelés, a fánál, de nem bírtam megállni, utólag kérek bocsánatot. Nagyon jó ember vagy. Elképesztően fáj a gondolat, hogy ma láttuk egymást utoljára. Sajnálom, de nincs más lehetőségem.
Viszlát, kukakapitány! Örültem, hogy ismerhettelek.
Üdvözlettel: Pizsikirálynő.

Amikor ezzel is végzett, elrohant ramenért amit Narutonak ígért. Azt, a már alvó Naruto asztalára tette, mellé a levelet és a ramen alá meg Shikamaruét. Még utoljára ránézett barátjára, aztán távozott. Visszament a szobájába, kivette szekrényből az eldugott, vészhelyzetekre tartogatott pénzét, amit azóta gyűjtött, mióta a faluba került. Felvette a hátizsákot és kiment az utcára.
A kapuhoz ért. Ott ült az őr, de elbóbiskolt.
Szerencsém van. -gondolta a lány, miközben krokodilkönnyeit takarítgatta le az arcáról.
Simán kisétált és senki sem állította meg. Ekkor jutott eszébe, mekkora hülyeséget csinált.
Elmondtam Shikamarunak, hogy elmegyek! Valószínűleg pár perc múlva elmondja a hokagénak és akkor üldözni fognak! -gondolta a lány és futni kezdett az esti, sötét erdő felé.

_______________________________________

Sziasztok!
Tudom, ez a rész kissé szomorúbb, búsabb hangulatot ütött meg, de remélem tetszik nektek.
Kérlek benneteket, nem harapok, ha valaki ír nekem commentben. 🥰😅
Próbálok innentől rövidebb részeket is írni, körülbelül ilyeneket mint ez.
Köszi, hogy végigolvastad!!