Naruto oc × Shikamaru

Idegen kéz a vállamon

Yama mégcsak a második falunál tartott, amikor Shujin már rég a harmadikban üdült. 
Bent ült egy forró fürdőben, és nézegetett jobbra-balra, mintha Uharamát keresné, de az igazság az volt, hogy ezt csak elhitette magával, közben meg csak lazult a meleg vízben.
Yamával vajon mi lehet? Remélem még él. -gondolkodott Shujin, amikor meghallott egy beszélgetés foszlányt.
-Én láttam Konoha Hokage jelöltjét, Uharamát. -mondta valaki, aki valószínűleg éppen távolodott, mert a hangja egyre halkult, és Shujin már nem is hallott ennél többet.
-Utána! -suttogta Shujin, és megindult a vízben a hang feltételezett helye felé. Egy nevetést hallott.
-Ez az a hang! Ebben biztos vagyok! -suttogta, közben kiszállva a vízből, magára tekerve a törülközőt.
Befutott az öltözőbe, mert arról hallotta azt a férfit nevetni. Berontott.
-A-az baj... -nyögött fel, amikor látta, hogy az öltöző tele volt idegen férfiakkal, és közülük akárki lehetett, az az egy, akit Shujin keresett.
Ez így nem jó... mit tegyek? -gondolkodott Shujin, miközben elindult, és hallgatózva járkált, közben elővette a ruháit.
Sajnos az üldözött személy most nem beszélt, vagy csak Shujin nem hallhatta a hangzavarban.
Shujin felöltözött, megszárította fekete haját, aztán a lehető leglassabban indult el az ajtó felé, hogy még egy kicsit hallgatózni tudjon.
Kiért az utcára, és semmit sem hallott.
-Az a férfi nem beszélt. A rohadt életbe, így hogy fogom megtalál-
-És azt is tudom, mit keres. -mondta valaki, aki éppen belépett egy étterembe.
Ő az! -kapta fel a fejét Shujin, és az étterem felé vette az irányt. Kinyitotta az ajtót, és belépett. Az a férfi, aki most ment be, éppen leült egy másik férfival az egyik asztalhoz. Shujin teljesen nyugodtan sétált, és leült a férfi felé, a lehető legközelebbi asztalhoz.
-Hogy tudsz ennyit Uharamáról?? -csodálkozott a férfi társa.
-Egy este beült velem pókerezni egy bárba. Egy zseni volt az az ember, már az elején vesztésre álltam, de az emberünk nem állt messze az alkoholtól. Leitta magát teljesen, és ömlött belőle a szó. De még így is megnyerte a kártyajátékot, viszont az engem már nem is nagyon érdekelt. Az egyetlen dolog, amire büszke vagyok, hogy mindent tudok arról az emberről, legalábbis a céljait, és azt, hogy hol van.
-Ooooh! És mik a céljai?! -ragyogott fel a másik férfi szeme, és izgatottan várta a történet folytatását.
-Először is, Konoha megsemmisítése.
-Azta...
-Aztán, kell neki társ, de nem akármilyen. Bár... ezt a részét nem nagyon értettem, de ő ragaszkodott hozzá.
-Mihez??
-A kiszemeltje egy lány gyerek, Mizune Yama. Őt keresi, és meggyőződése szerint el fogja kapni.
-H-hogy ki...? -nyögött fel Shujin.
Valószínűleg a nagy hallgatóság is hasonlóan reagált, mert a férfi megismételte a nevet.
-Mizune Yama.
-Hallottam a Mizune clanról. Úgy tudom nagyon erősek.
-Voltak. Yama az utolsó. Lemészárolták őket a Konohaiak, ezért Yama egy időben bosszút akart álni, de nem rég meggondolta magát valamiért, de Uharama maga mellé fogja állítani, vagy rábeszéli, vagy erőszakot használ, ez majd a lányon múlik.
-Áh, értem. És hol van most Uharama?
-A messzi északi falukba ment, hogy elkapja azt a Mizune gyereket.
Shujin eleget hallott. Felpattant, és kirohant az étteremből, majdnem felborítva a pincért.
Rohant az utcán.
Remélem nem későn érek oda! -gondolta, és rohant tovább.

Yama közben éppen egy erdőben haladt a harmadik falu felé.
-Már csak három falu, és találkozó Shujinnal, aztán megyek haza. Bár, infó nélkül nem mehetek haza, de csak összehozunk valamit.  Közben meg lehet, hogy a kedves társam már mindent tud. -elmélkedett Yama hangosan- Jó is lenne! -nevetett fel, és sétált tovább. Itt következett egy nagy hegy. Seholsem lehetett felmenni, mert ez a kedves hegy, teljesen elállta az utat.
-Mi ez? Ilyet még nem láttam. Sehol egy út, amin itt felmenni lehetne? Hát te hegy, az én utamat nem állod! -jelentette ki Yama, és a lábába koncentrálva a chakráját, elkezdett felfutni a hegyre. Futott egy darabig, aztán felért. Lihegve futott tovább, át a hegy tetején lévő fák között, amíg a hegy másik oldalára nem ért. Lenézett.
-Azta... hm. Szóval ezért nem volt út. -mondta, miközben gyönyörködött a látványban. Nagy hegyek vettek körül egy völgyet, és annak a közepén egy falut.
-Tehát. Ez egy ilyen védett falu lehet, ide se bejönni, se kijönni nem lehet, mert hát ki hagyna el egy ilyen helyet? De ez csodálatos, és egyben nagyon hasznos védelem, ahogy ez a hegylánc ilyen szépen körülveszi ezt a területet. Jó kis falu lehet. Na majd megint szívesen látnak engem, mert ebbe a faluba gondolom idegen nem léphet be, ezért vannak a hegyek. Hát, remélem azért nem fognak vasvillákkal leüldözni. -nevetett Yama, nem is gondolva, hogy abban a faluban nem a falusiaktól kellene félni.
Elindult, ugrált lefelé a hegyből kiálló sziklákon, ameddig csak lehetett, az után meg a szokásos chakrás módszerrel szelte a hegyi levegőt egyenesen a földig.
Ott, semmi rosszat sejtve, nyugodtan sétált a falu felé.
Milyen csönd van. Ez... érdekes. Nem hittem volna, hogy egy ekkora falu ilyen csendes lehet, ráadásul nappal. -gondolkodott Yama, amikor odaért a falu kapujához. Besétált.
-Nem valami népes falu... hol vannak az emberek? -lepődött meg Yama, mert a végtelenül hosszú utcán egy lelket sem látott.
Bekanyarodott egy fogadóba.
-Itt sincs senki. Hát jólvan, ha ilyen nagy az érdeklődés felőlem, hogy senki sem fogad egy fogadóban, akkor majd kiveszek egy szobát magamnak.
Majd visszajön a fogadós, akkor kifizetem neki. -zúgolódott, és levett egy kulcsot a pult mögötti polcról. Megint csak átugrotta a pultot, és felment a harmadik emeletre, a 25. szobába, mert éppen annak a kulcsa akadt a kezébe a pultnál.
Kinyitotta az ajtót. Egész szép kis szoba volt.
Na, milyen otthonos hely! -gondolta Yama, és nagyot ásított.
-Hm... aludni kéne. -sóhajtotta, és belefúrta magát az ágyba, aztán 5 perc múlva, már az igazak álmát aludta.

Shujin, közben igen gyorsan haladt, mert még a lelkét is kifutotta.
Már a Yama által átkutatott, második falunál járt.

Másnap reggel, Yama korán felébredt, megmosta az arcát, és összepakolt, aztán lement a fogadó ebédlőjébe.
-Itt sincs senki! Hát ezt nem hiszem el! -kiáltott fel, aztán odasétált az önkiszolgáló asztalhoz, és jó nagy adag reggelit zúdított a tányérjára.
Leült az egyik asztalhoz, és nézte a falat, közben azon gondolkodva, hogy hol lehetnek a falusiak? Talán egy nagy embert temetnek, aztán mindenki ott van? Hát, ki tudja.
Amikor végzett, felállt, és kiment az utcára. Úgy gondolta végig sétál az utcán, és akkor biztos lát valakit. Elindult. Sétált sétált, de senkit sem látott. Nézegetett jobbra balra, amikor hirtelen, egy huppanás, és Yama Yama valamit érzett a vállán. Lassan oldalra nézett, és egy nagy kéz szorította őt.
Ez a szag... -gondolkodott Yama, mert megütötte az orrát az a régi szúrós szag, méghozzá a vér szaga.