Az utolsó éjszaka [Befejezett]

9.

Egy hét telt el azóta, hogy Erik elment. Egy hete, nem láttam és igazság szerint, csak egyszer sikerült vele beszélnem. Folyton elfoglalt, és meg is kért arra, hogy ne hívogassam, majd ő hív, ha tud.

Fáradtan keltem, szokás szerint az ébresztőmre. Néhány napja egyre kimerültebbnek érzem magam, mintha semmi erőm nem lenne. Lehet, ebben az is közrejátszik, hogy mostanában, főleg reggelente alig eszek valamit. Képtelen vagyok az ételre még csak ránézni is, mert akkor szinte biztos, hogy pár perc múlva a WC lesz, a legjobb társaságom.

Sóhajtva elindultam a szekrényem felé, valami ruhadarabot keresni, amiben emberek közé mehetek.

Mikor végre felöltöztem, és összeszedtem a cuccaim, sikeresen megállapítottam, hogy késésben vagyok, ismét. Mivel már úgysem értem volna be időben, először úgy döntöttem, hogy hozok be még egy kevés fát, a már teljesen kiürült ládába.

A kandallóban teljes sötétség uralkodott, ezért inkább meg sem próbáltam a benne lévő szunnyadozó parazsat feléleszteni.

Simon még aludt, így a lehető leghalkabban kiléptem az ajtón, és végre elindultam a varroda felé.

Március van. A legtöbb embernek ez már a tavaszt, a madárcsicsergést, és az első virágok kibúvását juttatja az eszébe. Ehhez képest pont az ellenkezője történik. A havazást felváltotta az eső, a madárcsicsergést pedig, az állandó helikopterek zaja. Egyre többen, és egyre többször tűnnek fel az égen, ami az idők folyamán teljesen megszokottá vált.

Az autómhoz futva, gyorsan beültem, még mielőtt jobban elázhattam volna.

Jonas valóban betartotta az ígéretét és már másnap reggel az ablakom előtt állt a kocsi, egy kedves, További jó utat! üzenettel. Nagy meglepetésemre a mutató azt jelezte, hogy tele a tank, ami miatt először nem tudtam hinni a szememnek. Fogalmam sincs, hogy hogyan, de még képes volt nekem, tele tankolni is, mielőtt visszahozatta.

A mai nap is ugyanolyan forgalmas volt, mint az összes többi. Ujjaimmal a kormányon dobolva, idegesen várakoztam, hogy végre elinduljon a hosszú autósor.

Igaz, hogy egy negyed óra alatt beértem, de mégis sikerült tíz percet késnem, amit a drága Sabrina ki is használt, és sokadjára is beárult Clausnak. Hát igen, én már az első nap éreztem, hogy nem leszünk túl jó barátnők.

Ahogy kiléptem az öltözőből, Claus titkárnője, Fiona, már az ajtóban várt.

– Igen? Segíthetek valamit?

– Claus hívat – közölte egyszerűen, majd ezzel a lendülettel, sarkon fordulva el is tipegett.

Pontosan jól tudtam, hogy miért kell bemennem az irodába, és azt hiszem, hogy még lesz egy bájcsevejem Sabrinával.

Esetlenül kopogtam kettőt, majd egy határozott tessék után, benyitottam az oroszlán barlangjába.

– Melina! Foglalj, helyet kérlek – invitált az íróasztala előtti fotelekhez.

Félve ültem le vele szembe, és magamban ez idő alatt az összes, legrosszabb forgatókönyvet lejátszottam.

– Remélem tudod, hogy miért hívattalak ide.

Nem válaszoltam, csak illedelmesen bólintottam egyet, mert nem voltam benne teljesen biztos, hogy tényleg a Sabrinával kapcsolatos véleményemre kíváncsi.

– Szóval, mostanában szinte minden nap panaszkodnak rád, hogy késel. Ha jól tudom ma is ez történt.

– Sajnálom, én próbáltam időben beérni, de hatalmas volt a forgalom.

– Ebben igazad van, de régen nem ilyen voltál. Akkoriban még komolyan vetted a munkád.

– Én most is komolyan veszem, de nem tehetek arról, ha a fél város megbénul.

– Nem azt mondom, hogy mindig itt legyél már kezdés előtt, csak legalább próbáld meg ezeket a késéseket minimalizálni. Rendben?

Erre ismét csak lelkesen bólogattam, majd a fotelből felállva az ajtó felé vettem az irányt.

Megkönnyebbülten hagytam ott az irodát, mert már olyan beszélgetések is lezajlottak bennem, miszerint Claus milyen módon fog kirúgni. Gyorsan a helyemre siettem, és a többiek kíváncsi tekintetével nem foglalkozva, neki láttam a munkának.

A szünet olyan hamar elérkezett, hogy majdnem meg is feledkeztem róla.

– Melina! Nem jössz? – intett Katja, hogy haladjak az öltözőbe.

Barátnőmet követve elindultam, majd a többiek melletti, egyik székre lehuppantam.

– Mi történt reggel? – faggatózott Astrid.

– Semmi különös, csak egyesek képtelenek befogni a szájukat – néztem egyenesen Sabrinára.

– Már az is baj, ha az igazat mondom? Talán egyeseknek nem kellene folyton késni.

– Na ide figyelj te kis... – pattantam fel a székről, ám ez rossz ötletnek bizonyult, ugyanis abban a pillanatban minden elkezdett forogni körülöttem, majd végül a padlószőnyeg puha érintését éreztem az arcomon, mielőtt elsötétült minden.