Európai nyár (Befejezett)

Hogyan tovább? 2.

A fiúk nagyjából fél óra, és három kudarcba fulladt sofőr után, feladták a próbálkozást, és leültünk a kocsi mellé, mivel az autóban olyan meleg van, hogy nem lehet megmaradni, valamint a jármű legalább ad egy kis árnyékot is.

- Szóval, éppen, hogy elhagytuk a hazánkat, az utazásunk akadályba ütközött - mondja Mia a kamerájába. - Mit gondoltok erről?

- Ezt nem teszed fel youtube-ra ugye? - kérdi Dávid, miközben egy fűcsomót piszkálgat maga előtt.

- Nem, igazából arra gondoltam, hogy ezeket a videókat, majd összevágod nekünk emléknek - néz a barátnőm a fiúra boci szemekkel.

Dávid laza mosolyra húzza a száját. - A vágót szokás beavatni a projektekbe.

- Most már be vagy.

Jó ötletnek tartom Mia ötletét. Egy ilyen kisfilm sokkal jobb lesz pár képnél az utazásról.

- Hé, nézzétek! Az most megáll? - mutat Milán egy kocsira, aki egyre csak lassít, ahogy közelít felénk.

- Nagyon úgy tűnik - mondom, és hunyorogva nézem a járművet, miközben talpra állok.

A sofőr leparkol előttünk, és kihajol a leengedett ablakon.

- Segíthetek a fiataloknak? - kérdi a férfi, aki a piros baseball sapkája alatt méreget minket.

- Ami azt illeti elfogyott a benzinünk - felel Mia, aki leállította a felvételt.

A férfi elhúzza a száját. - Az sajnos nálam sincs.

Szomorúan legörbítem a számat, mert úgy tűnik, hogy folytathatjuk az ücsörgést. A végén még meg kell kérnünk az egyik otthoni barátunkat, hogy jöjjön el hozzánk a Szlovák határhoz, az pedig igen kínos lenne, mert mindenki tudja, hogy milyen magabiztosak voltunk ezzel a nyaralással kapcsolatban.

- Viszont! - csattan fel a sofőr. - Elvihetem valamelyikőtöket a következő kútig, hogy tudjon venni egy kanna benzint. Beszéljétek meg.

Egymásra nézünk, és egy kicsit eltávolodunk az autótól.

- Nincs más választásunk. Elmegyek vele - dönti el Milán.

- Miért te? - kérdi Dávid, mint egy apuka.

- Mert én felejtettem el tankolni.

- Igaza van - mondja Mia.

- De mi van, ha ez az ember pont az a pszichopata, akiről beszéltem? - nézek a barátnőmre. Lehet, hogy tényleg túl sok dokumentumfilmet néztem -gondolom.

Dávid felkapja a fejét. - Milyen pszichopatákról beszélsz te?

Válasz nélkül hagyom, és csak legyintek. Szegény, néha tényleg megijedhet tőlem.

- Akkor jöjjön velem Dávid is.

- A lányokat meg hagyjuk az út szélén?

Elmosolyodok a barátom szavain, és jólesik, hogy gondol erre. Ő szerencsére már gimiben is érettebb volt a korához képest.

- Figyeljetek srácok - szól bele a férfi a kupaktanácsunkba. - Nekem van ám családom, akikhez haza is akarok érni lehetőleg vacsora előtt, szóval elfogadjátok vagy nem?

- Van családja - érvel Milán újra felénk fordulva.

Szívesen mondanám az újabb kifogásomat miszerint a sorozatgyilkosoknak is lehet családja, de akkor megint visszavezetném a beszélgetést oda, ahol az előbb tartott.

- Jó, akkor te menj, én pedig itt maradok a lányokkal. De tartsd a kezed valamelyikünk telefonszáma felett!

- Értem, apu - mosolyodik el Milán szemtelenül, mire Dávid oldalba löki.

Visszasétálunk a férfi elé, és Milán beszáll mellé az anyós ülésre.

- Körülbelül húsz perc, és visszahozom - mondja a sofőr, és elindul a barátunkkal az autójában.

Hunyorogva nézzük, ahogy elhajtanak, majd visszaülünk a kocsi mellé.

- Milán már fél órája elment, miközben a sofőr húsz percet mondott - folytatja Mia a felvételt. - Vajon Vikinek lesz mégis csak igaza?

- Hőő! - szólok bele rögtön, miután lenyeltem a számban lévő M&M cukorkát, amit nemrég bontottunk meg unalmunkban. - Én csak a filmekre hivatkoztam.

- Azt ugye tudjátok, ha nem jön vissza, azt a kamerát elégetjük a bizonyítékokkal együtt.

Furcsa módon egyikünk sem reagált rögtön, majd ahogy ezt felfogom, megrázom a fejem.

- Ezen most nem gondolkodtunk el ugye?

Mia és Dávid egyszerre válaszol.

- Nem dehogy,

- Ugyan már.

Újra feszült csend telepedik ránk, amikor egy ismerős autót látok meg az irányunkba tartani.

- Felhívom - dönti el Dávid, és már nyúl is a telefonjáért, amikor gyorsan közbeszólok.

-Várj, látok valamit! Azok nem ők?

Erre mindketten felkapják a fejüket, és felpattanunk.

Mia a homlokához tartja a kezét, úgy bámul a távolba.

- De, ők azok.

A jármű lassítani kezd előttünk, és Milán pattan ki belőle, egy kanna benzinnel a kezében. A fiú látványától elfog megkönnyebbülésem, mert be kell vallanom, hogy egy kicsit komolyan elgondolkodtam azon, amit Dávid mondott.

- Köszi Ákos a fuvart, és ha Pesten jártok nyugodtan hívj fel, és bejuttatlak titeket olcsóbban abba a szabadulószobába - búcsúzkodik Milán.

- Észben tartom. Te pedig küldj képet majd az olasz fejéről amikor meglátja a ketchupot a pizzán!

- Meglesz!

Összehúzott szemekkel nézzük az elégedetten mosolygó Milánt, miután elhajtott a sofőr.

- Nagyon is életben van - álllapítja meg Dávid.

- Való igaz, nem volt pszichopata - teszem hozzá.

Milán elégedetten bólint, és kinyitja a kocsi tankját.

- Nem, nem volt az. Igazából tök jó fej, és kiderült, hogy van rendező ismerőse. Szóval, ha van egy jó filmünk, akkor van protekciónk is - mondja, miközben elkezdi tankolni a Fordot.

Megsértetten nézek rá.

- Én vagyok itt a rendező!

- Neked is el kell majd valahol indulnod - közli.

Visszavágnák, de sajnos igaza van.

- Van benzinünk, és a barátunk életben van - dokumentálja Mia az újabb fejleményeket.

Milán rásandít a háta mögött. - Remélem nem csináltál X aktákat a távollétemből.

Mia mosolyogva lehajtja a fejét. Tulajdonképpen, már majdnem azt csináltuk.

- Na! A kicsike megtankolva igazi Szlovák benzinnel, és jobban érzi magát, mint új korában - Milán megütögeti a platót, és hátra dobja a kannát.

- Most már remélem kibírja Pozsonyig - jegyzem meg.

- Ez? Párizsig.

Elnevetjük magunkat, és újra beszállunk a kocsiba, amiben az elmúlt pár órában olyan meleg lett, mint a Pokolban, ezért rögtön le is tekerjük az összes ablakot, hogy utat engedjünk a megváltó menetszélnek.

Ha tetszik a történet kövess be tik tokon is, hogy még több tartalmát láthass vele kapcsolatban: @brigittapolyak