Akármennyire is fáradtak vagyunk, muszáj megállnunk a 17's bárban, ahol a legelső vacsoránkat fogyasztottuk az utazás kezdetén, és annyira megtetszett a hangulata.
Abban a pillanatban, hogy kitárul előttem az ajtó, és megakad a szemem a hordón, ami legelőször is megragadta a figyelmemet elfog a Deja-vu érzés. Mintha csak tegnap jöttünk volna ide. Mintha csak tegnap indultunk volna el. Most pedig itt vagyunk újra, rengeteg kalanddal a hátunk mögött.
Az asztalunk, ahová legutóbb ültünk üresen várakozik, mintha számított volna az érkezésünkre.
- Ti elhiszitek, hogy máris vége? - ül le Milán szomorúan pont arra a székre, amin júniusban is helyet foglalt.
- Nem - foglalom el én is a helyem Mia mellett.
- Túl gyors volt az egész - bámulja Dávid az étlapot maga előtt.
- De legalább felvettem - sóhajt Mia, és ezzel egy kis mosolyt csal az arcunkra.
- Igaz. Visszanézhetjük az egészet - vidulok fel egy pillanatra.
Egy kis ideig csendesen emésztgetjük, hogy az utazás végére értünk, aztán Milán előhúzza a zsebéből a gyűrötté vált bakancslistát.
- Két és fél hónappal ezelőtt itt írtuk meg, hogy mit hol csináljunk. Most ideje kipipálni az összeset - teríti ki az asztalra, majd előveszi a tollát, hogy ezt megtehesse.
Lehangoltan nézzük végig, ahogy lassan az utolsó pont végére is tesz egy pipát. Ahogy nézegetem a pontokat, mindegyikről eszembe jut az emléke.
- Emlékeztek a séf arcára, amikor ketchupot tettél a spagettire? - hozom fel az elsőt, ami eszembe jut.
- Az felejthetetlen - nevet Milán. - Egy kis ideig azt hittem, hogy ki fog tetetni a biztonsági őrökkel.
Egy pincér szakítja meg a beszélgetést, és kérdi, hogy szeretnénk-e valamit fogyasztani.
- Na, mi legyen az utolsó vacsora? - kérdi tőlünk Dávid.
- Egy hamburger jól esne - dönti el Mia, és nincs ellenvetésünk.
Viszont nekem van még egy kérésem.
- Egy olyan pici sörrel fejenként - teszem hozzá a rendeléshez. Emlékszem, hogy első nap mennyire megtetszett, és Dávid szerzett is nekem egyet. Nem lenne igazi lezárás, ha nem innánk még egyszer azokból a kis poharakból.
- Jó ötlet - mosolyog rám Dávid, aztán hirtelen felnevet. - Arra emlékeztek, amikor Milánt majdnem elrabolta a bevásárló kocsi?
- Ne is mond, életem legstresszesebb két perce volt!
- De aztán megmentettelek - mondom büszkén.
- Egy hős voltál a szememben.
Elképzelem Milán szemszögét, ahogy minden reményét bennem látja, ahogy száguldok felé a longboardon, és fel kell nevetnem.
- Egyébként teljesen feleslegesen írtuk meg, hogy mit hol fogunk csinálni. Nagyon keveset tartottunk be - nézi Milán a papírlapot, és valóban igaza van.
Az évszámosat például Velencében akartuk, de végül Monte Carlo lett belőle, ami nem is szerepelt az utazási listánkon.
- Bernben és Salzburgban nem is voltunk - olvassa Mia.
- Tényleg - csodálkozik rá Dávid.
Ebből a listából látszik a legjobban, hogy hiába volt eltervezve az utazás, semmi sem úgy alakult, ahogy elképzeltük. Az egész véletlenszerű, és váratlan volt, pont ez a legszebb benne.
A pincér megérkezik a burgereinkkel, és a sörökkel, de nem fogunk nekik rögtön, hiába vagyunk éhesek.
Dávid a kezébe veszi a sörös poharát, és a hamburger fölé emeli.
- Koccintsunk az utolsó vacsoránkra.
- És Thomasra - teszi hozzá Milán.
- Antoniot se hagyjuk ki - mondom a poén kedvéért.
- Valamint említsük meg az olasz férfit, aki el akarta kérni a telefonszámunkat, de Dávid sikeresen lekoptatta - fejezi be Mia a beszédet, és a mini poharak összekoccannak a levegőben.
Miután megesszük a vacsoránkat nem maradunk tovább a bárban, mert a fáradtságunk kezd egyre jobban urrá lenni rajtunk, ezért megkeressük azt a parkolót, ahol először hajtottuk álomra a fejünket.
- Félek, hogy otthon túlságosan hiányolni fogom az autómban alvást - jelenti ki Milán, és leállítja a kocsit.
- Nem csak te - nyugtatom meg, és ásítok egy nagyot, ami átragad Miára is.
- Nem akarok hazamenni - mondja a barátnőm álmosan.
- Mi sem - suttogja Dávid szinte erőtlenül.
Ezután senki nem szól többet. Kétlem, hogy egyszerre aludt el mindenki, inkább csak a hatalmába kerített minket az a fájdalom, hogy vége az egésznek.
Ahogy az első éjszaka is tettem, odabújok Dávidhoz, és a szuszogását hallgatva megpróbálok elaludni.
VOCÊ ESTÁ LENDO
Európai nyár (Befejezett)
Ficção AdolescenteKészen állsz életed nyarára? Felfedezted már Bécst egy bevásárlókocsiban? Tettél ketchupot a spagettire olaszországban? Vagy Kardoztál bagettel Franciaországban? Négy Budapesti Filmszakos hallgató nekivág Európa meghódításának egy autóban ülve, mikö...
