Európai nyár (Befejezett)

Graz

Az út Grazig kicsit több, mint két óra volt, amit nasizással, és beszélgetéssel töltöttünk.

- Ez nem egy kis beugró hallod-e - szól hátra Milán, amikor a helység belvárosába érünk, ami közel sem olyan érdekes, mint Bécs, mivel itt unalmas házak, és üzletek között haladunk, de persze itt is akadnak szép látványosságok.

- Attól függ kitől kérded - felelem frappánsan. - Mia, szerinted mekkora kerülő ez?

- Közepes.

- Na látod.

Milán nemet int a mutatóujjával.

- A közepes már majdnem nagy.

- A hangsúly a majdnemen van - vágok vissza.

Igazából a torony valóban a város központjában van, de őszintén szólva, nem is igazán néztem utána, hogy pontosan hová kell menni.

Az épülethez egy hosszú ösvényen is fel lehet gyalogolni, de az időspórolás kedvéért mi a felvonót választottuk a lábaink helyett, ami gyorsan feljuttat a hegytetőre.

Az óratorony egy kis négyzet alakú épület, egy hatalmas órával minden oldalán, és kőből faragott címerekkel.

A kilátás miatt viszont megérte feljönni, hisz a lassan lemenő nap fényében csodálhatjuk meg a várost, ami felülről sokkal nagyobbnak tűnik, mint amekkora valójában. A levegő is kezd hűvöskéssé válni, ami vagy a közeledő estének, vagy a magasnak tudható be.

Kicsit összehúzom magam miközben a kilátást nézem, mire hirtelen valaki átölel hátulról, és a fejét a vállamra hajtja.

- Fázol? - suttogja Dávid a fülembe, amitől megborzongok.

Mosolyogva felé fordítom az arcom. - Már nem.

- Valóban megérte feljönni - jegyzi meg, miközben a naplementét nézi.

- Tudom.

Felé fordulok az ölelésében, és hosszan megcsókolom, miközben a feltámadt szellő belekap a hajamba, de a hidege mintha nem is érné a testemet.

A semmiből valami meglök minket hátulról, és majdnem elveszítjük az egyensúlyunkat, de kiderül, hogy ez csak Milán, aki szintén csatlakozott az ölésünkhöz.

- Ó haver, hogy te mennyire tudsz időzíteni!

- Én is fázom - feleli, mintha meg sem hallottam volna az előző mondatot.

- Én is jövök - hallom Mia hangját, és a következő pillanatban már a barátnőm is átkarol.

- Na most már én biztosan nem fázom - állapítom meg kellemes érzésekkel magamban. Ezek a pillanatok eszembe juttatják, hogy mennyire szerencsés is vagyok, hogy ők itt vannak nekem, és ilyen élményekben lehet részünk.

- Na csináljunk egy szelfit erről a csoportos ölelésről, és menjünk le, mielőtt megfagyok - Milán előkapja a mobilját, és a magasba emeli, hogy mindenki jól látszódjon. - Mondjátok: Habsburg birodalom!

A fiú elérte a célját, mert a képen mindünk arcára őszinte nevetés ül ki.

Ha tetszik a történet, és a kiadásra váró könyvemről többet szeretnél tudni, kövess itt is:
Facebook: Polyák Brigitta írói oldala
Tiktok: Polyák Brigitta író
Insta: Polyák Brigitta író