Európai nyár (Befejezett)

Csehország: Prága 1

A gép kilenc óra után nem sokkal szállt le, majd a reptérről taxival folytattuk tovább az utunkat, mert a kocsijaink még nem érkeztek meg Münchenből. Állítólag majd egy sofőr fogja elvezetni őket idáig, viszont ez két órával több időbe telik, mint a repülőút.

Prága belvárosa hamar elnyeri a tetszésemet. Jó állapotban lévő, néhol színes házak tarkítják az utcákat, amiknek a látványa jóleső érzéseket váltanak ki belőlem. Így kívülállóként azt mondanám, hogy barátságos városnak tűnik.

Tom leparkoltatja a taxit egy magas irodaépület előtt, majd miután kifizeti, elhagyjuk a járgányt, és a sofőr nem sokat habozik, már ott is hagy minket a járda szélén.

- Én itt leszek nagyjából - néz az órájára - két órán keresztül, de ti szerintem ellesztek addig.

- Majd kitalálunk valamit - nyugtatja meg Dávid.

- Ha nem tudjátok, hogy mivel üssétek el az időt, akkor menjetek végig a sétányon, és nézzétek meg a Károly hidat. Utána pedig mutatok nektek egy helyet - mondja rejtélyesen, és ezzel magunkra is hagynak minket Melanie-val együtt.

- Merre van a sétány? - kiabál utána Mia, de Tom már nem hallja.

- Egyenesen - feleli Milán, aki rá se nézett a térképre.

- Honnan tudod? - kérdem furán.

- A repülőn lecsekkoltam hova jövünk. Csak egyenesen kell menni, és ott leszünk - feleli lazán.

Úgy tűnik, hogy az utazás végére Milán egy élő navigátorrá vált a sok GPS-es tájékozódás következtében. Én mindenesetre hallgatok rá, és felpattanok a deszkára, hogy elsőként érjem el a sétányt a napsütésben.

Nem gondoltam volna, hogy megannyi város közül, pont Prága válik az egyik kedvencemmé - ahová mellesleg nem is terveztünk jönni - a vidám hangulata végett.

A távolban már felsínylik a Moldva-folyó mentén végig vezető sétány, de előtte találkozok egy olyan épülettel, amilyet eddig még sosem láttam. Le is ugrok a longboardról, hogy jobban megcsodálhassam. A többiek még úgyis le vannak maradva.

A formáját egy alul szélesedő henger alakként írnám le, amit fehér oszlopok tartanak fent, mint a lábak. Bizonyára valamilyen üzlet, vagy kávézó van a belsejében.

- Ez a táncoló ház - értesít Milán zsebre dugott kezekkel, mint egy idegenvezető. Olyan hirtelen bukkant fel mellettem, hogy majdnem megijedtem.

- Irodák, üzletek és kávézók vannak benne - folytatja.

Milán valóban alapos kutatómunkát végezhetett a várossal kapcsolatban a repülőút alatt.

Mivel most nem akarunk beugrani egy kávéra, inkább továbbmegyünk, és rákanyarodunk a sétányra. Innen átlátni a folyó túloldalára, ami egy kicsit Budapestre emlékeztet a szemben magasodó tornyok végett.

Úgy vélem, hogy Párizs mellett ez a legszebb kilátás a deszkámról, így videóra is veszem, miközben óvatosan lököm magam rajta.

Miközben haladok többször is megállok, hogy csodálhassam a kilátást, amíg a többieket várom, hogy beérjenek, míg meg nem érkezünk az említett hídhoz.

A sok ember miatt, inkább a kezembe veszem a deszkát, és Dávid mellett haladok tovább, aki ismét átveszi tőlem a járgányom, hogy ne nekem kelljen cipelnem.

Erre a hídra autók nem jöhetnek fel, ez konkrétan gyalogosoknak van kialakítva, többek között ez teszi különlegessé, valamint az embereket ábrázoló szobrok a korlátján.

Ezek mellett festményeket, és szuveníreket kínáló árusokon is meglepődök. Az egyiknél veszek természetesen egy hűtőmágnest is, méghozzá olyat, ahol a város panorámája van feltüntetve. Kezdek attól félni, hogy a hűtőnkre otthon nem fog felférni az összes mágnes, amiket eddig vettem.

A híd után rögtön átmegyünk egy régi toronyhoz tartozó boltíves kapu alatt, és egy szintén nagyon hangulatos sétáló utcába keveredünk. Itt nem sokáig tudunk az úton gyalogolni, mert egy idő után megjelenik a forgalom, és a járdára kell váltanunk.

A boltok változatos kirakatai között nézelődök, miközben úgy érzem, hogy egyre jobban kezdek beleszeretni ebbe a városba. Eddig Prágának van a legnagyobb történelmi feelingje a sok gyönyörűen fennmaradt templom vár, és torony miatt.

A St. Nicholas templom közelében viszont keresünk egy padot, ahová leülhetünk megpihenni, és felfrissülni a meleg miatt.

- Belegondoltatok már, hogy csak annak köszönhetjük azt, hogy itt vagyunk, hogy Viki az autóban felejtette a logboardját? - filozofál Dávid, és csak most esik le, hogy ez valóban így van.

- Vagy annak, hogy Thomas udvarias volt - teszi hozzá Mia.

- Igen, de nem lehetett volna udvarias, ha Viki nem megy vissza deszkáért - kontráz rá Dávid.

Annak ellenére, hogy rólam van szó, nem szólok bele, hanem mosolyogva hallgatom az eszmecserét. Tökéletes példa vagyunk arra, hogy az életben a legjobb dolgok a legváratlanabb pillanatokban történnek. És lehet úgy tűnhet, hogy csak azért kedveljük Tomot, mert eljuttat minket olyan helyekre, ahová nélküle nem jutottunk volna el, de ez nem így van. Már akkor befogadtuk és megkedveltük, amikor még azt sem tudtuk, hogy gazdag családból származik.

Mintha csak megidéztük volna, Dávid telefonja csörögni kezd.

- Tom az - tájékoztat minket, majd a füléhez emeli a készüléket. - Máris? De hát alig telt el egy óra. Ja, értem. Hát itt valami templom előtt. Aha valószínű. Oké, várunk.

Ráérősen leteszi a telefont, annak ellenére, hogy a kíváncsi tekintetünk szinte lyukat váj az ingébe.

- Végzett, idejön hozzánk - jelenti be Dávid.

- És az mennyi idő? - érdeklődik Milán. - Csak mert minden vágyam bemenni abba a kisboltba, és hozni egy két literes hideg Cappy-t.

Dávid megrántja a vállát.

- Fél óra biztos.

Milánnak nem is kell több, felpattan a padról, és megcélozza a nem messze lévő boltot, amíg mi Thomasékra várunk.