Európai nyár (Befejezett)

Velence 3: Jack Sparrow

Elhagyjuk a Bazilikát, és a Palazzo Ducale - azaz a Dózsapalota - nem túl messzi látványa tűnik fel a szemünk előtt, amit szintén csak a csónakból fogunk megcsodálni.

A palota messziről mintha egy erőd lenne, de közelebb érve már látszik az erős díszítettség, és a gótikus vonások, a tetejére pedig egy kisebb szobrot állítottak, mint egy tornyot, de nem tudom rendesen kivenni ilyen messziről, hogy kit ábrázol.

- Úgy nyüzsögnek ott a turisták, mint a hangyák - állapítja meg Milán a palota előtti Piazzetta teret pásztázva, melynek kikötőjében egymás után sorakoznak a kenura hasonlító gondolák.

Visszaveszem a figyelmem a vízre, miután csinálok egy képet a műemlékről, és nem bánom meg.

- Ne szivass! Az egy kalózhajó? - Felpattanok a helyemről, és rátapadok a csónak oldalára, mintha azzal közelebb kerülhetnék a hatalmas árbócokkal rendelkező életnagyságú kalózhajóhoz, amiről lelkes turisták nézelődnek mindenfelé. A hajón még egy olasz zászló is lobog. Már csak Jack Sparow hiányzik róla.

- Tényleg nem semmi hely ez a Velence - bámulja Dávid is a hajót, amiről próbálok minél jobb videót készíteni, de zummal nem az igazi.

- Antonio?

- Sí, bella?

Úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna a férfi bókját. - Közelebb tudna vinni minket?

- No problemo!

Antonio egy éles kanyart vesz, mire Milán majdnem leesik az ülőhelyéről.

Közelebbről még a nagy hajó oldalán lévő mentőcsónakokat is látni, amik szintén nem a mai modern stílust követik.

- Én egyszer akarok menni egy ilyennel - határozom el. Kisebb koromban imádtam a Karib tenger kalózait, és rengetegszer láttam a filmeket, főleg a harmadik részt, szóval, ha élőben találkozok egy ilyennel, akkor azt gyermeki lelkesedéssel tudom csodálni.

- Először a luxushajón, most meg ezen? - kérdi Dávid, mivel nemrég azzal álltam elő, hogy mi mikor fogunk egy Titanicszerű óceánjárón nyaralni.

- Ez talán egy kicsit olcsóbb.

- Majd kibérelem neked a Fekete Gyöngyöt - mondja Dávid mosolyogva.

Hálás pillantással ajándékozom meg. - De Jack Sparow-al együtt.

A barátom elneveti magát. - Az majd Milán lesz.

- Én benne vagyok. Csak kell egy kicsit nagyobb hajat, meg szakállat növesztenem - dörzsöli meg az állát.

- Én megvárom - felelem nevetve.

Közben a hajó egyre messzebb kerül tőlünk, majd teljesen elveszik a szemünk elől, amikor Antonio befordul egy szűk utcába.

A kis teret először meg kell szokni, az eddigi széles kilátás után. Olyan érzésem van, mintha az épületek hirtelen összeszorítottak minket.

- Lenni éhesek? - kérdez minket a férfi. - Van közelben finom étterem.

Ez a kijelentés nem éppen pontos, de nem akarom kijavítani szegény Antoniot.

Ha tetszik ez a történet, és van kedved, nézz bele ebbe is: A Hold árnyai