Európai nyár (Befejezett)

Auszria

Az út Bécsig kevesebb, mint két órát vett igénybe, és mivel már reggel kilenckor elindultunk, még délelőtt ideértünk a város határához.

A mai napra sok tennivaló akad. Meg akarjuk valósítani a bevásárlókocsis akciónkat a városközpontban, ezen kívül meg fogjuk látogatni a Schloss Schönbrunn kastélyt, ami a képeken lélegzetelállítónak tűnt, és remélem ez a valóságban sem lesz másként. Estére pedig el kell jutnunk a Graz közelében lévő szállodánkba, amit előre lefoglaltunk egy éjszakára.

Bécs belvárosa sokkal jobban lenyűgöz, mint vártam. A sokablakos elegáns sorházak között bolyongunk, melyek nagyon szép állapotban vannak. A magyarországi panelok után, ez olyan, mintha visszautaztunk volna az időben.

- Az ott egy lovas hintó? - ámuldozik Milán, amikor egy kipárnázott fogat mellett haladunk el. Hajtója elegánsan van öltözve, alkalomhoz illően - sötét öltönyt, fehér inget viselt.

- Mondom én, hogy visszamentünk az időben - jegyzem meg, miközben a lovaskocsin csodálkozok. Falun nőttem fel, nem a fogat lep meg, hanem az, hogy Bécs egyik legforgalmasabb utcáján találkozunk vele.

Letérünk a főútról, és egy szűkebb utcában kezdünk el parkolót keresni a kiszemelt Sparunk közelében, ahonnan majd a bevásárlókocsit fogjuk elhozni.

- Ott egy hely! - kiált fel Mia miközben kimutat a szélvédőn.

- Látom, csak ne ijesztgess! - szól rá Milán, majd beparkolja az autót.

Ezúttal a deszkámat is magammal hozom, amit a platóról szabadítok ki, majd elindulunk a Spar felé.

Én a többiek előtt haladok a longboardommal; és ezek a házak között deszkázni, sokkal felemelőbb érzés. Az emberek pedig egyáltalán nem nézik furán a lelkesedésemet, szerintem megszokták, hogy sok turista úgy vigyorog mint a tejbetök. A boldogság érzése, ami jelenleg annyira elvakít, hogy majdnem elsuhantam a Spar mellett, úgyhogy leugrok a járgányomról, és az orránál felpattintom.

- Na mi van, lassúak vagytok! - kiáltok oda a többiekhez, akik legalább tíz méterrel maradtak le mögöttem.

- Nem mindenki tud egy darab fán száguldozni! -szól vissza Milán.

- Mi az, hogy darab fa? Ennek lelke van!

Amikor odaérnek elém, Milán elővesz egy Sparos érmét, amivel kivehetjük a kocsit.

- Szóval. Ki hozza el? - kérdi Dávid.

- Hát én. Be akarok még ugrani az üzletbe is - mondja Milán, majd el is indul.

- Várj, én is jövök! - szól utána Mia, de Milán nem figyel rá. - Erre vigyáznál egy kicsit? - adja Dávidnak a kameráját, vagyis inkább a kezébe nyomja, mivel szegénynek még egy igenre sincs ideje, mivel a lány máris Milán után kezd el igyekezni.

Dávid ránéz a deszkámra.

- Mehetek vele egy kört?

- Miért nem hoztad a sajátodat? - A legjobb a kapcsolatunkban, hogy mindketten tudunk longboardozni, de ezt a tudást én többször hasznosítom.

Megrántja a vállát. - Nem gondoltam volna, hogy lesz rá időm.

Megforgatom a szemem, majd felé nyújtom, a barátnőm kameráját pedig átveszem. - Jó tessék.

Egy félmosolyra húzza a száját, majd egy gyors puszit nyom az arcomra, és már el is suhan mellettem, és szlalomozni kezd a járdán.

Ameddig várakozok, kihasználom az időt, és csinálok egy rövid videót a város házairól.

Fogalmam sincs mit csináltak Miáék a boltban majdnem húsz percig, de végre meglátjuk őket a bevásárlókocsival, és pár zacskó chipssel.

- Na végre! - pattan fel Dávid a deszkáról, amit a várakozás második felében padként kezdtünk el használni.

- Bocsi, csak volt egy kis sor a mosdónál - szabadkozik Mia, miközben valami német feliratú almachipszet tart a kezében, miközben minket is megkínál vele.

- Ez a hely kész labirintus, és minden kínaiul van! - Milán a kocsi fogantyújára támaszkodva panaszkodik.

- Nem kínaiul, csak németül - jegyzi meg Dávid.

- Ez mondjuk így van - erősítem meg a szavát, miközben Mia rágcsáját ropogtatom.

- Na mindegy. Ki lesz az első? - néz végig rajtunk a fiú.

- Én! - Mia lelkesen a magasba emeli a kezét, és már be is pattan a kis bevásárlókocsiba.

- Akkor irány az Innere Stadt! - ezzel felpattanok a deszkámra, és máris lehagyom a srácokat.