Európai nyár (Befejezett)

Loire folyó: Ussé-kastély, avagy ne érintsd meg a rokkát

A Loire-folyó mentén sok-sok mesebeli kastélyt hagyott hátra a történelem, de van egy, ami igazán megkapta a figyelmünket, az pedig nem más, mint az Ussé kastély, a legszebb az összes közül - a véleményem szerint.

A bejárathoz egy fákkal tarkított szűk út vezet, amiben az a legjobb, hogy már messziről a szemed elé tárulnak a magas tornyok, melyek tetejét fekete gúlatető fedi, mint a rajzfilmekben.

Míg nem érünk oda, és már a kilátást is eléggé megcsodáltam úgy döntök, hogy rápillantok, mi történik a közösségi médiában, és nem bánom meg.

Az instagramom hírfolyamában már meg is látom az újabb híressé vált jelenetünket, amiben Milán és Dávid vív bagettpárbajt Lyon macskaköves terén.

- Új hashtag - jelzem a többieknek, de már nem érkezik túl nagy érdeklődés a dolog felől. - #bagettlovagok

- Írd a többihez - legyint Milán a volán mögül, és elkezdi a GPS-t vizslatni, ami azt jelzi, hogy merre kellene kanyarodni ahhoz, hogy megtaláljuk a parkolót.

- Eddig ez a kedvencem - jegyzem meg. - Jól hangzik.

- Arnoldakecske jobb volt - teszi hozzá Dávid.

Furcsa belegondolni, hogy képesek vagyunk akkora hülyeségekre, hogy azok hetekig a toplistákat vezessék a közösségi platformokon. Lassan már nem is tudom számontartani, hogy ez már hányadik ilyen húzásunk az utazás során, mert szinte minden országban történik valami.

A vár fala előtt talál Milán parkolót, és rögtön be is forgatja a kocsit az üres helyre. Ahogy kiszállok a fülledt meleg rögtön arcon talál, így rögtön abban kezdek el reménykedni, hogy a kastély vastag falai között, majd hideg lesz, viszont ahhoz, hogy oda jussunk, még át kell vágtatnunk az elegáns udvaron, és még a belépőt is meg kell venni.

A jegy meglepő módon elfogadható áron van, és a fizetés közben csak reméltem, hogy Milán nem fogja megint bedobni az unó kártyáját, de szerintem tanult a múlt éjszakai esetből.

A birtok bokrai és szökőkútjai emlékezetben visszarepítenek a Bécsi kastélyba, ahol hasonló „fazonra" vágták a sövényeket és a növényzetet. Maga az udvar mérete viszont közelébe sem ér, az ottani hatalmas területnek, amiket a turisták kedvükre felfedezhetnek.

Lassan sétálunk el a zümmögő méhecskékkel teli virágok között, és a csobogó szökőkút mellett, minek már a hangja is arra csábít, hogy mártózzak meg a hideg vízében. Nyáron a szökőkutak többsége nem is csodálatot, hanem vágyakozást vált ki a nézelődőkből, főleg a kánikulák idején.

Az álmodozásomból Mia halk sikolya ránt vissza a valóságba, de aztán kiderül, hogy alaptalanul, mert nincs semmi baj, csak a közelébe merészkedett egy ártatlan méhecske.

Ahogy a neten látottakból leszűrtük, a vár három részből áll: Maga a vár belső tere, a tornyok, valamint a pince, ahova éppen most toppanunk be, és nagy boroshordók sokaságába keveredünk.

A hideg, ami ebben az alagsorban ránk talál, nagyobb megkönnyebbülést okoz, mintha a szökőkútba ugrottam volna egy fejest. Le is veszem a napszemüvegem, hogy megtöröljem az izzadt arcbőrömet a vonala mentén.

- Szerintetek ebben van bor? - méregeti Milán a kövér hordókat.

Dávid a válasza előtt egy kis helyiségre mutat, ahol duci boros üvegek sorakoznak, némelyik folyadékkal az alján.

- Nem tudom, de azokban biztos, hogy van valami.

- Szerintetek megkóstolhatom?

- Ha azok ott több száz éve érlelődnek, akkor Dávid fog tovább vezetni - lombozom le, azzal, hogy előhúzom a kocsi kártyát a tarsolyomból, és úgy tűnik, hogy bevált, mert Milán tovább áll.