Európai nyár (Befejezett)

Párizs 4: Nincs több ital

Egy Batofar nevű szórakozóhelyre megyünk, ami történetesen egy kis hajó. Kívülről lepukkantnak tűnhet, de a teraszán szépen elrendezett asztalok várnak a vendégekre, az alattunk lévő szinten pedig mindig valamilyen zenekar játszik, esetleg DJ. Most is hallom a basszust alólunk, és a cintányér kiütő hangját, miközben az emberek néha fütyölnek és ujjonganak.

Ebben a jó hangulatban ülünk le egy szimpatikus asztalhoz, ahonnan tökéletes kilátás nyílik a város éjszakai fényeire, amik visszatükröződnek a Szajna hullámzó vízén. Miközben nézem a lámpákkal kivilágított hidat a messzeségben, próbálom felfogni, hogy az előbb kérte meg a kezem a legfontosabb ember az életemben. Nem tudom, hogy mikor fog úgy igazán leesni a dolog -, mint a Louvre esetében - talán az esküvőn, vagy a nászéjszakán. El sem hiszem, hogy az esküvőn gondolkodok!

- Na akkor - zökkent ki Milán a gondolataimból. - Ki kér egy jó ratatouille-t?

Igazi francia lecsót is fogunk ma enni? Komolyan mondom, hogy ez a nap nem lehetne már jobb.

- De csak akkor, ha az a patkány főzi - teszi le Dávid a kritériumát.

Felderült arccal válaszolok neki, miközben a szemem előtt láttam a mesében lévő Remi arcát.

- Megkérdezhetjük a szakácsot, hogy rendelkeznek-e vele.

Mintha csak megidéztük volna, egy pincér lép elénk, hogy felvegye a rendelésünket. A főételünk mellé, most ki nem hagyhatjuk a pezsgőt se, amiből nem csak egy pohárral, hanem egy egész üveggel rendelünk. Egy lánykérésnek meg kell adni a módját nemde?

- Amúgy... Ti mióta tudtatok erről a meglepetésről? - mutatok a gyűrűmre kérdően. Biztos vagyok benne, hogy Lyonban már tisztában voltak vele, mert Milán egyértelműen egy utalást tett rá, csak akkor még nem gondoltam bele semmit.

- Mielőtt elindultunk Dávid beavatott minket, és azt is elmondta, hogy itt fogja megkérni a kezed - feleli Milán szelíden.

- Igazából - szól közbe Mia. - Én már az indulás előtt egy héttel tudtam. Ott voltam, amikor megvette a gyűrűt!

A szemem még annál is jobban elkerekedik, mint amikor megláttam a szellemet a felvételen.

- Mikor mentetek ti el gyűrűt nézni? Együtt? És miért együtt?

- Kellett egy szakértő tanácsa - feleli Dávid lazán.

-Emlékszel, amikor egyedül maradtál a lakásban, mert mindkettőnknek dolga volt? - folytatja Mia felvezetésként.

Tisztán emlékszem arra a napra, mert tudom, hogy kihasználtam a csendet, és nekiültem összeírni azt, hogy mire mennyi pénzt költhetünk az utazáson, hogy maradjon is a közösben valami a végén.

- De várj - állítom meg a barátnőm, mielőtt folytathatná. - Akkor nem is együtt mentetek, hanem húsz perc különbséggel.

- Pont ez volt a lényeg. Ha együtt akad elintéznivalónk, akkor az gyanús lett volna - feleli Dávid, és közben megérkezik a pincér is a gőzölő ratatouille-kal, amik pont ugyanúgy néznek ki, mint a mesében.

- Jól kiagyaltátok - ismerem el, és felveszem a villámat, hogy belekóstolhassak a guszta lecsómba.

Az íze különbözik a magyaros változattól, de azt leszámítva isteni. Remek választás volt erre a napra.

Mivel nem túl nagy adag, hamar elfogy, és jöhet a pezsgő. Nem spórulunk vele, teletöltjük a poharainkat, majd koccintásra emeljük.

- Éljen az ifjú pár! - örvend Milán, mire egy halvány nevetés kíséretében megrázom a fejem.